Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 33°C Még több cikk.

Elveszített másik felünk

Szeged - Létezik a nagy ő? A romantikából egyre inkább kiábránduló társadalom tagjai mesebeli klisének tekintik a feltételezést. Rögtönzött felmérésünk alanyai szkeptikusok, az általunk megkérdezett pszichológus, kardiológus és színészházaspár azonban hisz az igaziban.
Platón szerint kezdetben az emberek kétarcú, négykezű, négylábú lények voltak, de olyan erősek, hogy az istenek féltek tőlük, ezért villámmal hasították őket ketté. Így keletkezett a nő és a férfi, akik többé nem akartak világuralomra törni, hiszen egész életükben elveszített másik felüket keresték. Brit kutatók szerint 11 év és 38 téves randi után találhatunk rá elveszített másik felünkre, vagyis a nagy őre.

A szerkesztőségben végzett rögtönzött felmérésünkből viszont az derült ki, hogy legtöbbünk nem is hisz „az igazi" létezésében. A romantikából egyre inkább kiábránduló társadalom tagjai mesebeli klisének tekintik a feltételezést, miszerint az egész földkerekségen létezne egyetlenegy férfi vagy nő, aki csak azért teremtetett, hogy boldoggá tegyen bennünket. Irodalmi művek, filmek boncolgatják a témát, amely megosztja az embereket. Popper Péter pszichológus például így ír: „Sehol nem él valahol egy nő vagy egy férfi, aki az igazi, s akit csak meg kell találni. De aki szerencsés, élete során találkozhat két-három olyan emberrel, akiből lehetne igazi." Márai Sándor egy egész könyvet szentelt a témának, s ennek is az a lényege, hogy „csak emberek vannak, s minden emberben van egy szemernyi az igaziból".

A szkeptikusok mellett azonban vannak, akik hisznek a dologban, mint például a szegedi Fodor Sándor pszichológus. – Amerikában végeztek kutatásokat ezzel kapcsolatban. Kiderült: az igazi szerelem soha nem múlik el, s még 60–70 éves korban is fellelhető a házastársak között – magyarázta a szakember, aki szerint nem eleve kudarcba fulladt vállalkozás a nagy ő keresése. Tökéletes párra azonban úgy a legkönnyebb találni, ha tisztában vagyunk azzal, mit is várunk a másiktól. Fodor Sándor épp ebben a témában tart jövő héten szerdán a Bécsi körúti B612 Kulturális Műhelyben szemináriumot, ahol az érdeklődőket a társbevonzás rejtelmeibe avatja be.

Kancsár József és Kancsár Orsolya 15 éve szerelmes. Fotó: Karnok Csaba
Kancsár József és Kancsár Orsolya 15 éve szerelmes.
Fotó: Karnok Csaba

– Azt mondják, az ellentétek vonzzák egymást, ám ez a szerelemben a legkevésbé igaz. A tartós párkapcsolat titka, hogy a felek a lehető legjobban hasonlítsanak egymásra. Fontos, hogy ugyanaz legyen az értékrendjük, és az érdeklődési körük – hallottuk a pszichológustól.
Talán ez a titka a Pinceszínházat működtető Kancsár József és Kancsár Orsolya 15 éve tartó szerelmének. – Mindketten a színházban dolgoztunk, ott találtunk egymásra – árulta el Kancsár József, aki eltántoríthatatlanul hisz abban, hogy mindenki számára létezik az igazi. – Van, aki folyamatosan keresgél, és mégsem találja meg, más olyan szerencsés, hogy hamar összehozza a sors a tökéletes párral. Akadnak azonban, akik nem a megfelelő emberrel élnek együtt, ezt érzik is, mégsem tesznek semmit. Megszokásból maradnak együtt, ez azonban hosszú távon nem vezet jóra – magyarázta a színész, aki szerint tipikus jelei vannak annak, ha valaki szembetalálkozik élete szerelmével: olyankor „megáll az idő, az embernek földbe gyökerezik a lába".

– Hisz a nagy őben? – szegeztük a kérdést Havasi Kálmán kardiológusnak, aki viccesen megjegyezte: egyszerűbb tudományos magyarázatot adni arra, hogy mi megy végbe a szervezetünkben, amikor szerelmesek vagyunk, és meglátjuk választottunkat. Ilyenkor néhány pillanatra úgy érezhetjük, mintha a szívünk ki akarna ugrani a helyéről. – A vegetatív idegrendszer szimpatikus tónusának fokozódása történik meg, vagyis hirtelen felmegy a vérnyomásunk, hevesebben ver a szívünk, kitágul a pupillánk – magyarázta a szakember, aki elárulta: ugyanez menne végbe a testünkben akkor is, ha a szavannán megkergetne bennünket egy oroszlán, vagy ha kiugranánk egy repülőgépből. Adrenalin termelődik a szervezetünkben, ezért olyan felkavaró és egyben kellemes is az érzés – hallottuk Havasi Kálmántól, aki egyébként kérdésünkre igennel válaszolt.

Elkeserítő számok

Egy brit közgazdász, Peter Backus megpróbálta kiszámolni, mennyi az esélye annak, hogy az ember véletlenül összefut a számára tökéletes partnerrel. Arra jutott, hogy egész Londonban 26-an élnek olyan nők, akik számára tökéletes partnerek lehetnek, és arra, hogy valamelyikkel találkozzon, az esély 1 a 285 ezerhez, másképp kifejezve 0,0000034 százalék.

Olvasóink írták

  • 2. AN 2010. február 13. 20:06
    „Hogy az az un. NAGY Ő létezik-e, azt nem tudom, de hogy vannak nagy szerelmek, és szerencsés esetben ezekből egyet hosszú távon meg is lehet tartani, az elképzelhető.”
  • 1. flexsnake 2010. február 13. 17:45
    „NAgy e létezik. mi ez a szarság már megen?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Épül, de torzó marad a nyugati elkerülő út

Mióta létezik az M5-ös sztráda, sokan feleslegesnek tartják a mintegy 6 kilométer hosszú nyugati elkerülő utat. Harmadik, 1,3 kilométeres szakasza mégis épül. Tovább olvasom