Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Elvitték az édesapát a rendőrök

Szeged - Bűnügyi helyszínelők vitték el még szerdán késő este újszegedi lakásából azt a háromgyermekes férfit, akinek fia – mint ezt tegnap megírtuk – aznap hajnalban tűnt el, majd tizenkét órával később előkerült.
Csurgó György újszegedi társasházi lakásánál jártunk tegnap délután. A férfi középső gyermeke, a nyolc és fél éves Bence még szerda hajnalban tűnt el otthonról, majd tizenkét órával később került elő: a régi 5-ös úton autózók vették észre a bandukoló gyereket. Tegnapelőtt este fél nyolckor a szemünk láttára csengetett két civil ruhás nyomozó az édesapánál, akit másik két gyermekével együtt a rendőrségre vittek kihallgatni. Bár Bence már néhány órája megvolt, az apát erről mégsem értesítették rögtön a rendőrök.

Tegnap már hiába csöngettünk és kopogtattunk az elvált férfinál: senki nem nyitott ajtót. Az egyik közeli házban lakó elmesélte: szerda este fél tizenegy, háromnegyed tizenegy körül azt látta, hogy három bűnügyi technikus és egy civil ruhás nyomozó hazahozza, majd elviszi otthonából Csurgó Györgyöt. A három gyereket, két fiút és egy lányt információink szerint a Csongrád Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat és Gyermekotthonok Igazgatóságának Bal fasori épületében helyezték el.

Az elvált férfi még szerdán, a nyomozók megérkezése előtt mondta el nekünk, hogy a gyermekek anyja egy Baranya megyei helységben, Sellyén él. A nyomozók megérkezése előtt és után is a férfi azt hajtogatta: fél, hogy Bence olyat mond róla a rendőröknek, ami nem igaz. Úgy tudjuk, a család hat-nyolc éve költözött az újszegedi társasházba. Az édesapa kezdetben nemcsak az ott lakók, hanem a környékbeliek elismerését is kivívta azzal, hogy milyen szépen neveli három gyerekét. Csurgó György azonban ezután szinte mindenkivel összerúgta a port – állítólagos nehéz természete miatt.

A megyei rendőr-főkapitányság szóvivője, Szenti Szabolcs az üggyel kapcsolatban később ígért tájékoztatást.

Olvasóink írták

  • 13. hszv 2011. április 19. 17:41
    „ez a kisgyerek az apja brutalitásától meneküllt mint ahogyan tette ezt annak idején a bátyja és a három kisgyerek édesanyja is .minden éremnek két oldala van”
  • 12. zizike 2008. július 11. 15:16
    „Csak egy rovid velemenyem lenne az uggyel kapcsolatban.Az en edesapam is szigoru szulo volt,amikor gyerekek voltunk a noveremmel.Egy szomszeddal sem allt-es all-szoba soha,es rendszerint kikaptunk,buntetest kaptunk,ha megerdemeltuk.Sokszor akartam vilagga menni,egyutt terveztuk a tesommal,ez eltetett bennunket egy ideig...Most 32 eves edesanya vagyok,es halaval telt szivvel gondolok az edesapamra.Neki koszonhetjuk es a szigorusaganak ,hogy ma tanult,dolgozo,becsuletes felnottekke valtunk.Nem drogozunk,nem szivunk fuvet,igyekeszunk a legjobb tudasunk szerint nevelni gyermekeinket.Es a kello pinallanatban-a mai modern nevelessel ellentetben-bizony en is lekeverek a fiamnak egy pofont,vagy a fenekere huzok egy kiadosat.Nem hinnem hogy ezzel az ellenkezojet ernem el nala,hisz mi is igy nottunk fel,es mindig szeretetet erzek,ha edesapamra gondolok.”
  • 11. Ful 2008. július 11. 13:59
    „Bizony fél - a pszichológustól.
    Csak nem ez is a gyámügy által kirendelt "minőségi, gyerekbarát" szakemberek egyike???
    Volt hozzájuk szerencsénk. Én is menekülnék...”
  • 10. Kate 2008. július 11. 13:35
    „Valamiért csak elindult egy 8 éves kisfiú a világba.Ő nem hazudik,csak ha fél.Valami nincs rendben.Ez figyelmeztetés a felnőtteknek.”
  • 9. Tök mindegy, h ki... 2008. július 11. 12:33
    „olyan ember, aki nem volt bennt, nem tudja mi folyik egy intézetben
    néha rosszabb mint egy felnött börtön és ez nem túlzás
    azoknak a gyerekeknek minél hamarabb ki kell jönni, mert tönkre megy az életük
    józan ész nem fogja fel, mi folyik ott
    ez az igazság...”
  • 8. naca 2008. július 11. 12:06
    „Bocsánat, hogy ismeretlenül szólok hozzá a témához, de egy valami nagyon bizget. Ha egyesek és a hivatalok szerint is, az apa ennyire alkalmatlan a gyereknevelésre, akkor mennyire lehet alkalmatlan az anya? Róla miért nem esik szó? Mert jól tudjuk, hogy a bíróságok nagyon is anyapártiak és csak a legritkább esetben ítélik az apának a gyereket. Tehát gondolom, nem ok nélkül bízták az apára a gyerekek gondozását. A vélemények megoszlanak róla, de ismeretlenül is azt kell mondanom, hogy nem csodálom, ha az apánka vannak problémai. A mai világban három gyermeket nevelni és egy lakást fenntartani nem egyszerű, nem csodálható, ha az ember néha "nem megfelelően" viselkedik. Nincs jóba a szomszédaival? Na és. Nem vagyok köteles kedvesen mosolyogni egy idegenre, különösen ha az még próbál okos tanácsokkal is ellátni. Lehet éppen utóbbiért kaptak össze, egyesek képtelenek elfogadni, hogy egy apa is lehet jó szülő. A nevelő-, ill. lakásotthonokról amúgy meg van a véleményem (magam is dolgoztam ilyenben, igaz csak rövid ideig), ha valaki magasztalja, kívánom neki, a saját gyerekét dugja be oda, utána véleményezzen. Nagyon remélem, nyugvópontra jut az ügy és a gyerekek családban nevelődnek tovább.”
  • 7. látó 2008. július 11. 11:23
    „Írjunk cikket a semmiről, és mondjunk véleményt arról amit nem tudunk.
    Egyet tudunk, hogy egy gyermek elszökött otthonról és az apukáját elvitték a rendőrök, aki attól tartott, hogy a "világgá" ment fia valótlant mond majd a rendőröknek.
    Mitől félt a gyermek, és mitől félt az apuka?
    Amíg ezeket nem tudjuk, addíg ne okoskodjon, véleményezzen senki sem a gyerek, sem az apuka kárára!
    Ne ártsunk egy 3 gyerek+1 felnőtt családnak, ha már eddig nem segítettünk nekik...”
  • 6. csapszi 2008. július 11. 10:07
    „Én látásból ismerem az apát és a gyerekeket és felháborítónak tartom ahogy emberek ítélkeznek az apa felett. Én évek óta figyelem és csodálom ezt az embert,hogy milyen szépen és türelmesen viselkedik a gyerekeivel,és neveli őket ami manapság nem könnyű. Kedves cat49,hogy veszed te a bátorságot,hogy ítélkezz mások felett,ha ez a férfi nem ragaszkodik a gyerekekhez,hanem eldobja a őket,mint az anyjuk akkor már rég a te szeretett Bal fasori szuperhelyeden lennének.Gondolkozni kéne!!”
  • 5. che 2008. július 11. 09:42
    „Igen, konnyu itelkezni, nehez (vagy talan lehetetlen) a megbocsatas...Miert tartjuk azt normalisnak (csonka csalad, gyermeknevelo intezet, rendorsegi eljaras, ideg beteg apa, szulok...)miert nem azt firtatjuk hogyan lehetne segiteni a csalad osszevonasaval ? Szerintem az a termeszetes ha a gyerek csaladban nevelkedik, a szulok felnevelik (meg akkor is ha egyedul, de kulso segitsegel) nem ugy ahogyan a mostani abberalt vilagunk kivanja-intezet, nevelo otthon, utca...Ideg beteg szulok ? Ki a normalis, kiegyensulyozott ? Van egyaltalan ilyen ?”
  • 4. zoltanz 2008. július 11. 08:58
    „Kaszát, kapát, vasvillát, uccu neki, szúrjuk fel az apát. Ez megy nekünk. Mint a farkashorda, lecsapni a sebzett vadra. Nem tudod, mi is történt, de ítélkezel. Apa egyedül, anya jó messze, 3 gyerek a csonka családban, kötelesség, kötelesség, kötelesség, munka, munkatársak, iskola, iskolatársak, óvoda, tanerők, háztartás, közlekedés, szomszédok akik kedvesek vagy gonoszok, agresszívak, esetleg rosszindulatúak, vagy talán jók, fenyegetőzők vagy csak követelőzők, folyamatos, testet-lelket próbára tevő ostrom. Meg vagyok róla győződve hogy senki, az égvilágon senki nem segített neki az elmúlt X évben. Sőt!
    Ki tudja, mi történhetett a csukott ajtó mögött, ki tudja, milyen indítéka lehetett a világgá indult gyermeknek.
    Majd a nyomozás kideríti.”
  • 3. gyermekvédelem 2008. július 11. 08:10
    „Kedves cat49!

    Ha Ön olyan jó szomszéd és annyira a szívén viseli a gyermekek sorsát és mint írja,tapasztalta a családban folyó problémákat akkor ezt jelezte is valamilyen hatóság irányába? Most számon kéri a hatóság eddigi lépéseit, pedig a hatóság csak akkor tud és tehet is valamit, ha ezt valaki jelzi az irányukba!”
  • 2. Tök mindegy, h ki... 2008. július 11. 07:46
    „cat49
    voltál már a bal fasori intézetben?
    tudod mi megy ott?
    nem éltem együtt a családdal, ezért nem is tudok véleményt mondani róluk, a bal fasorról van véleményem
    nem biztos, h ott jobb, sőt...”
  • 1. cat49 2008. július 11. 06:48
    „Csurgó György szemmel láthatóan nem alkalmas arra, hogy a három kiskorút nevelje. A szomszédjában élek. A gyerekek veszélyztetve vannak, a férfi nemcsak összeférhetetlen, hanem egyéb idegi problémái is vannak. Kérdés, hogy eddig mit lépett a családvédelem, vagy az iskola, óvoda, védőnői hálózat. A rendőrség sem véletlenül foglalkozik vele. Felháborító az a tehetetlenség, ami a gyermekvédelemben tapasztalható! Csak akkor lépnek, ha valami nagyon kétségbeesett lépésre szánja el magát egy nyolcéves. Véleményem szerint a gyerekeknek a Bal fasorban is jobb helyük van, mint ennél az embernél.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hegyekben állt a bűzlő marhacsont Algyőn

Algyő - Algyő belterületén egy családi házra csaptak le szerdán a szegedi fővámhivatal járőrei. A… Tovább olvasom