Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Emberölés Szegeden - Helybenhagyta a bíróság az elsőfokú ítéletet

Szeged - Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla büntető tanácsa a Csongrád Megyei Bíróság I. fokon kiszabott ítéletét a Halmi Zsuzsanna Szilvia ellen emberölés bűntette miatt indított büntetőügyben.
Emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a Csongrád Megyei Bíróság 2010. május 27-én Halmi Zsuzsanna Szilvia (1974 – szegedi lakos) vádlottat, és ezért őt 9 év börtönre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentés érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

A 8 osztályt végzett, vagyontalan, rendszeres szociális segélyben részesülő vádlott élettársi közösségben élt B. József sértettel annak a baktói kiskertekben lévő ingatlanában. Mindketten italozó életmódot folytattak, közöttük ittas állapotban gyakoriak voltak a tettlegességig fajuló veszekedések.

A vádlott és a sértett 2009. január 24-én is szeszes italt fogyasztott, és ettől közepes fokú ittas állapotba kerültek. Napközben veszekedés alakult ki közöttük, amelynek során a sértett egyszer ököllel fejen ütötte a vádlottat, aki nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Aznap este 9 óra körül ismét szóváltás kezdődött az élettársak között, amelynek során a vádlott magához vett egy konyhakést, majd az ingatlan szobájába ment, és a sértettet a mellkasa bal oldalán megszúrta. A szúrás a szívet érte, a sértett rövid időn belül meghalt, halálát a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás sem tudta volna megmenteni.

Ezt követően a vádlott értesítette a sértett közelben lakó édesanyját, majd megpróbálta újraélesztéssel megmenteni a férfi életét. A vádlott az eljárás során több alkalommal is módosította védekezését, azonban bűnösségét mindvégig tagadta – áll az I. fokon eljáró bíróság ítéletében.

Olvasóink írták

  • 8. VonaGabor 2010. november 23. 22:52
    „1. az elítélt neve kiírható a gyanúsítottat illeti meg az ártatlanság vélelme. Jegyezd már meg, mert <moderálva> beírod mindig.”
  • 7. atti414 2010. november 23. 22:09
    „Ezek szerint nem védhetem meg a saját tulajdonom sem. Holnap odaadom a lakás kulcsokat is egy ilyen féregnek, mert joga van hozzá. Hangya-tücsök - hogy ez milyen igaz!!!”
  • 6. csíkos_sál 2010. november 23. 18:19
    „szinte annyi ideig ül, amennyi osztály járt
    talán érdemesebb lett volna több osztályt járni és talán kevesebbet ül...”
  • 5. Carlo 2010. november 23. 15:16
    „3 nak, sajnos nem kevesebb, mert aki 9 évig a hűvösön ül, azt én, meg TE, és mi mindannyian tartjuk el

    Hanna, nem ennyit ér egy ember élete, sajnos ennyit se

    amúgy meg lehet baleset volt, de ez a lényegen nem változtat”
  • 4. Hannababa 2010. november 23. 14:31
    „ennyit ér egy ember élet?9év fegyház...ugyan már rőhej szégyen komolyan életet életért sztem de kár h nem én vagyok a biro.....ezeknek az embereknek ittalra telik a segélyből?miért nem kajára kőltik ???????????Vőrcsi amugy igazad van”
  • 3. Vörcsi 2010. november 23. 12:19
    „Én kizárólag a "sértett" Édesanyját sajnálom!
    Amúgy meg kettő segélyen élő léhűtő ingyenélővel kevesebb!”
  • 2. piripócs 2010. november 23. 11:46
    „hát nyilván fehér, mert a cigányokat védeni kell. hiszen ők "testvírem" a "kisebbsíg " nálunk...”
  • 1. dodó 2010. november 23. 11:33
    „Mi ez ?
    Csak úgy egyszerűen "Halmi Zsuzsanna Szilvia"? Semmi K. Mercédesz Dzsenifer? Semmi személyiségi jogok? Lehhet, hogy fehér?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bringázás fagypont alatt

Kedvenc közlekedési eszközünket a hideg miatt kár félre dobnunk, hiszen egy kis rákészüléssel akár az egész téli szezont is átbringázhatjuk. Tovább olvasom