Délmagyar logó

2018. 05. 28. hétfő - Emil, Csanád 16°C | 28°C Még több cikk.

Emlékmise a hatos gyilkosság első évfordulóján – Horgoson

Horgoson misét tartottak az egy éve meggyilkolt Szalma család emlékére. A tavaly január végén elkövetett és február elsején felfedezett szörnyű bűncselekmény akkoriban főleg a gyermekáldozatok miatt sokkolta a közvéleményt. A Szegedtől néhány kilométerre fekvő faluban ma már csak elvétve kerül szóba a négy felnőtt és a két kisgyermek kivégzése.
Friss virágok a hat kereszten. Fotók: Frank Yvette
A horgosi temetőben csokrokba kötött friss virágok, fehér és vörös szegfűk, bordó rózsák, sokszínű gerberák és koszorúk fedik az egy éve saját, Szegedi úti házaikban kivégzett hattagú Szalma család sírhelyét. A két gyermekáldozat, Dávid és Betti fejfáján egy-egy fehér színű maci is lóg.

A tavaly január végén Szegedtől alig húsz kilométerre meggyilkolt két nagyszülő, a két szülő és a két kisgyermek emlékére hétfőn, kora reggel emlékmisét tartottak a horgosi katolikus templomban. A szertartáson néhány családtag mellett részt vettek Dávid és Betti tanárai és osztálytársai is. A mise után a gyerekek és a pedagógusok a temetőbe is elkísérték Szalma Nándor unokatestvérét, a Szegedi úti házba tavaly május 11-én beköltözött Ilonát.

Ilona mécsest gyújt a Szegedi úti házban
– A kisunokám Dávidka osztálytársa volt. Sem ő, sem a többiek nem tudják elfelejteni a meggyilkolt gyerekeket. Még gyertyát is gyújtottak a sírjuknál – mondja Visnyei Mária. A férjével, Visnyei Alajossal sétáló idős asszonyt a temető közelében állítottuk meg. Mind a ketten ugyanazt mondják, mint pár perccel korábban a falu központjában az újságárus és a bolti eladó vagy a temető kapuján kilépő Júlia néni: a horgosiak túltették magukat a szörnyűséges tragédián.

Dávid és Betti édesanyjának, Szalma Nellinek az elvált szülei nem vettek részt a megemlékezéseken. Szomszédjai szerint az apa, Szabó Ferenc Magyarországon töltötte az elmúlt napokat, ez lehet távolmaradásának az oka. A Szabadkán élő anyát a gyilkosságok előtt is ritkán látták Horgoson, úgy tudják, a temetés óta nem járt a faluban.

Az emlékmisét Szalmáék Szegedi úti házainak örököse rendelte meg.
– Reggel a templomban az emlékmisén, utána meg a temetőben is gyertyát gyújtottam. Itthon mécsesek égnek az unokatestvéreméket ért tragédia évfordulóján – mondja Ilona, miközben újabbat gyújt meg a nappaliban. A férjét decemberben elveszítő asszony nem akar azokra a Szerbiában megjelent újsághírekre reagálni, amelyek szerint egy horgosi és két belgrádi férfit a napokban őrizetbe vettek, őket gyanúsítják a gyilkosságokkal. Azt nem titkolja: a nem hivatalos rendőrségi feltételezésekkel egyetért, hogy a kivégzést helybeli rendelhette meg, de ennél többet nem hajlandó mondani, arra sem válaszol, hogy ezt mire alapozza. Kényszeredetten annyit megjegyez, hogy különböző okok miatt lehet, soha nem derül ki, kik és miért öltek, ölettek meg hat embert azokban a házakban, amelyekbe kilenc hónapja beköltözött.


Hallgatag rendőrség

Információink szerint a magyar és a szerb rendőrség vezetői ezen a héten ismét találkoznak. A szabadkai belügyi titkárság egyik magas rangú vezetője amikor hétfőn a horgosi gyilkosság nyomozásának eddigi eredményeiről faggattuk, kérdéseinket azzal utasította el, hogy éppen a nyomozás érdekében semmit nem mondhat. Még arra sem válaszolhat, hogy vannak-e gyanúsítottak. Többször megismételte, hogy az ügy állásáról a rendőrség részéről senki nem beszélhet.

Egy éve találták meg Szalmáék holttestét

A rendőrséget tavaly február 1-jén Dávid és Betti tanárai értesítették, hogy a gyermekek napok óta nem járnak iskolába, egy hete sem őket, sem szüleiket, sem nagyszüleiket nem látta senki. A rendőrök behatoltak a két, egymás mellett lévő Szegedi úti házba, az egyikben négy, a másikban két holttestet találtak. Szakértők megállapították, hogy meggyilkolták őket. A 40 éves Szalma Nándort és 34 éves feleségét, Szalma Nellit, a 13 éves Dávidot és a 9 éves Bettit, a 69 éves Szalma Józsefet és a 65 éves Szalma Jolánt több nappal korábban ölték meg. A máig ismeretlen tettesek lőfegyverrel és késsel végeztek áldozataikkal. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Módszertani központ a művészmoziban

Az országban elsőként a szegedi művészmoziban hoznak létre módszertani központot a mozgókép és… Tovább olvasom