Délmagyar logó

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 26°C Még több cikk.

Építkezés és felfedezőút a SZIN nulladik napján

Kis tanácstalanság a vasútállomáson, egymást kérdezgető hátizsákos fiatalok az utcán, dobozos sörök a kézben, műanyag zsákban pihenő sátrak a vállon: a SZIN nulladik napjára több száz fiatal érkezett Szegedre az ország minden részéből.
Fiatalok tömege a szegedi vasútállomás előtt. Fotó: Schmidt Andrea
Borongós idő és néhány esőcsepp fogadta a szegedi nagyállomáson a Budapestről és Békéscsabáról szinte egyszerre befutó vonatok utasait tegnap délután. Több száz hátizsákos fiatal özönlött a peronra: a Szegedi Ifjúsági Napokra érkező fesztiválozók.

– Debrecenből indultunk, Cegléden szálltunk át a szegedi gyorsra – mesélte Illés János és Nyáry Zoltán, akik ezen a vonaton találkoztak barátnőjükkel, Kiss Ágival. Rutinos fesztiválozóknak tűntek: a sátrak és hátizsákok mellett hálózsákokkal és szivacsokkal is felszerelkeztek. Pedig a hajdúsági fiatalok még soha nem jártak a SZIN-en, és a tanácstalan arckifejezésekből ítélve nem voltak egyedül. Az állomás környékén egymást kérdezgették a fiatalok, és a Ligetfürdő hollétét tudakolták a járókelőktől.

Ági még otthon utánanézett, milyen messze van az állomástól a SZIN-helyszín, s mivel a térképen úgy látta, hogy közel, sétát ajánlott a fiúknak. Jó néven vették, hogy csatlakoztunk hozzájuk, mondván így biztosan nem tévednek el.

Útközben – jó negyven percig meneteltünk – elárulták, hirtelen döntöttek. Ági eredetileg a Szigetre gyűjtött, de nem sikerült annyit összeszednie, amennyi egy önfeledt bulizáshoz kell, János szerint pedig a kisebb fesztiválokon egyszerűen jobb a hangulat. – Kispálékat alap, hogy megnézzük, de szinte minden fellépő érdekel bennünket – mondták.

– Need money a ticketre – próbált pénzt kuncsorogni tőlünk egy imbolygó srác a Belvárosi híd lejáratánál, sikertelenül. Nemcsak az ő jegypénze, a mi bejutásunk is reménytelennek tűnt ekkor: több száz fiatal préselődött össze a bejárat előtt. Ágiék ezért a SZUE hátsó részénél dobták le cuccaikat, majd kényelmesen elhelyezkedtek rajtuk.

Nagy találkozások. A makói Koppányi Gábor és a halasi Péter Szabó Márti régóta várt erre a pillanatra. Fotó: Schmidt Andrea
– Mintha nem haladna a sor – jegyezte meg János, és igaza volt. A biztonságiak szakaszosan, egyszerre csak négy-öt főt engedtek be, magyarázat: a csomagellenőrzés szigorúsága. A besorolás után már csak a vidám fesztiválozókat kellett túlélnünk. Volt, aki pirosarannyal támadott, más szalámirúddal hadonászott. A legsikeresebb helycsinálónak mégis az a fiatalember bizonyult, aki izzadva-dülöngélve próbált előrejutni, miközben áporodott borszag áradt belőle.

– Vágó-, szúróeszköz, alkohol, üdítő? – kérdezett morózusan egy biztonsági hölgy. Az ellenőrzésnek Zoli traubiszódája esett áldozatul.
A fiatalok végül egy Tiszára néző táborhelyet választottak, a folyóhoz közel, két nagy fa árnyékában vertek tanyát. – A négyszemélyesben a fiúk, a kicsiben én lakom majd. Persze ha összejönnek valakivel, változhat a felállás – magyarázta Ági.

A nulladik napi sátorlakók délután négyre vették teljesen birtokukba ideiglenes lakóhelyüket. A több száz sátor a felhők közül előtörő nap melegében hamar felépült. A munka után ki térképet, ki egy korsó sört vett a kezébe, sokan elindultak felfedezni a Ligetfürdőt. Mindenki arról beszélt, este melyik koncertre mennek, és melyik büfében érdemes helyet foglalni, hogy az egész terepet beláthassák.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szeptembertől drágább lesz a kenyér és a húsféle

Szinte minden drágább lesz szeptembertől. Az alapvető élelmiszerek közül már most többe kerül a… Tovább olvasom