Délmagyar logó

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

Építőmester a rakoncátlan szabadságban

Szeged – Világító embertípus – írta Móra Ferenc Kováts István szegedi építőmesterről, mert nem tolakodott előre a közéletben, bár megtehette volna. Gyermekeinek feljegyzett önéletírásából megtudhatjuk, milyennek látta a szabadságharcot, és mire áldozott a vagyonából Szegedért.
„Antihős" volt a szegedi Kováts István (1822–1902), soha nem játszott különösebben meghatározó szerepet. Mégis izgalmas visszaemlékezést ír gyerekeinek Egy szegény pórfiú önéletírása címmel, amelyben a saját történetén keresztül az ország XIX. századi történelmét fogja át. A memoáríró fiatalsága a reformkor idejére esett, és bár eleinte nem fűlik hozzá a foga, 26 évesen beáll honvédnek az 1848–49-es szabadságharcban – mondja az emlékiratokat a kézirat alapján összeállított kötet előszavában Zombori István történész.

Iszonyú rémtett volt

A szegedi születésű építőmester Pesten tanulja ki a szakmát, majd a céhelőírásoknak megfelelően vándorútra indul, hogy az ország más tájain, illetve külföldön tökéletesítse a tudását. Bejárja a Habsburg Birodalmat, és tíz év után, 1848 elején tér haza Szegedre. Előbb csak szemlélője a történéseknek. 1848 októberében Szegeden érzékelhetően megnőtt a feszültség a számottevő szerb lakossággal, és a Délvidékről érkező túlzó, téves vagy éppen szándékosan félrevezető hírek tovább súlyosbították a helyzetet. A bécsi udvar a magyar forradalom elfojtására kijátszotta a nacionalista kártyát, vagyis olyan helyeken, ahol kisebbségek éltek, támogatták például a horvátok, szerbek, románok nemzetiségi törekvéseit. A nyelvhasználat és iskola fejében „csak" annyit kértek, hogy ne támogassák a magyarokat. Kováts István szemtanúként veti papírra: „Midőn a Kárász utcából a főtérre jobbra néztünk, a Klauzál-ház mellett nagy csoport embert találtunk. (Ma a Klauzál téri Hatos rétes épülete – a szerk.) Oda közeledtünk. Azt mondja egy pár józan, ott kívül álló férfi: azt mondják, hogy Zseravicánál nagyon sok puskaport és kész töltényt találtak. Kérték a nemzetőrök, hogy pénzért adjon belőle. Megtagadta. Azt mondta, hogy ilyen kutyáknak nem adja, kell az a délvidékieknek. Erre a nép felbőszült, s az öreg, régi szegedi kereskedőt, Zseravica fűszerest agyonverték, az egész boltját kirabolták. Ez iszonyú rémtett volt." A magyar őrseregek a szőregi szerbekkel keveredtek véres konfliktusba, a felheccelt tömegben lövöldözni kezdtek, a rácok visszalőttek, többen meghaltak. A katonák erre bosszút álltak a szerbek marháin, és agyonvertek vagy tíz hajcsárt. Kováts István erről feljegyezte: „Ez volt életemben Szegednek szomorú szégyenfoltja".

Építőmester a rakoncátlan szabadságban. Karnok Csaba reprodukciója (galéria)

Elcsábította a hazaszeretet

Az építőmester 1848. november 3-án sok társával együtt belép a honvédseregbe, mondván, „mégis elcsábítottak, de nem az emberek, hanem a hazaszeretet". A történész szerint a visszaemlékezésből kiviláglik a frissen alakult hadsereg lelkes, de tapasztalatlan, számos hiányossággal küzdő belső élete, az örökös torzsalkodás és az utánpótlási nehézségek. Kováts István 1849 elején részt vesz Arad körülzárásában. Ahogy a szintén résztvevő Arany János később lejegyezte: „tenni kevés – de halni volt esély". Áprilisban két hír valóságos villámcsapásként hat a szegedi mesterre, amelyeket ekképp örökít meg: „Debrecenben az országgyűlés kikiáltotta a köztársaságot. Alighogy a honvédbarátom meghallgattam, hátul egy szegedi, utcánkbeli fiatalember köszöntve azt mondja: szomorú hírt hoztam. Pali bátyja meghalt Szenttamásnál. Bevétele alkalmával zászlótartó volt. Nagyon előresietett, s az sem lehetetlen, hogy a magunkféle lőtte le. Vállba kapott lövést, utána még négy napig élt, Szegedre hozták, s ott temették el". A bátyja halála nem döbbentette meg úgy, mint a trónfosztás. „Szegény hazámat úgy tekintettem, mintha száműzetett volna a rég megszokott állapotából." Nem tudta elképzelni a hazáját király nélkül. A történész úgy véli, nem a köztársaságot vetette el, mint államformát, de szerinte „nem lehetne vele bennünket kormányozni, mert hirtelen jött, és nagyon sokféle nyelvűek vagyunk". Arad bevétele után Temesvár ellen vonulnak, és ott éri őket a világosi fegyverletétel híre. A szabadságharcot később is igaz ügynek tartja. A fegyverletételt a legjobb megoldásnak látja az adott körülmények között. A bukásnak négy okát írja le: a túlerőt, Görgey és Kossuth ellentétét. Emellett számottevőnek érzi, hogy elhatalmasodott a táborokban az erkölcsi romlás. Feljegyezte például, hogy az aradi kórházban hatszáz bujakóros, vagyis szifiliszes honvédot ápoltak. Negyedik okként kiemeli, hogy nem kellett volna kikiáltani a köztársaságot, hanem inkább a király által szentesített törvényes alapon kellett volna megmaradni. A régi katonák „nem voltak szokva a rakoncátlan szabadsághoz".

Építőmester a rakoncátlan szabadságban. Karnok Csaba reprodukciója (galéria)

Üres idejében írt, számolt, rajzolgatott

Az önéletírását Kováts István 1884–85-ben veti papírra. Nacsády József irodalomtörténész szerint láthatóan korábbi feljegyzéseire hivatkozik, amikor az olvasható: „Üres időmben írtam, számoltam vagy rajzoltam". A memoár kéziratban is fennmaradt a Somogyi-könyvtárban, de több változata is elkészült. Ugyanis az írója gépelt változatot adott át belőle minden gyermekének – útravalóul. Ezekből is bekerült egy a városi közgyűjteménybe. Hogy pontosan hány gépirat lehetett? Kováts István a családjáról az árvíz utáni napok kapcsán ír. „Családom nagyon szétszóródott: Józsi felment Budapestre, Pista Budán volt katona, Laci fiam Polában szintén katona, Vilma Szabadkán harmadik éves tanítóképezdei növendék volt. Nőm Ilkával Temesvárra ment, Rozina pedig Aradra, hová később Ilkát is átvitte nagy betegen, ahol szerencsére meggyógyult." Apró Ferenc kutatásaiból tudjuk, hogy a legidősebb fiú, József a felesége, Posgay Veronika első házasságából született, de őt a nevelőapa a nevére vette. És még öt vér szerinti gyermeke született. Így az feltételezhető, hogy hat másolat készült az Egy szegény pórfiú önéletírásának kéziratáról.


Az emberek megnémultak

Kováts István egy rafinált ruhacserével megszökik, és titokban hazagyalogol Szegedre. Anyja zokogva borul a nyakába: „Látod, fiam, mégiscsak a német győzött. Mit használt a sok vérontás? (...) Elbeszéli, mit kellett neki a munkáktól kiállani. Erővel el akarták venni hordóstul a zsírját. Az első szomszéd felállt mellette pártolólag. Egy muszka úgy megvágta a kardjával, hogy kicsi híja volt, hogy a feje csontja ketté nem hasadt". Amikor augusztusban megint Szegeden jár, még itt vannak „a hosszú, szőrös rusznyákok. Nagyon otromba, buta emberek voltak. A kofák a piacon úgy lökdösték, köpködték őket. Elhallgattak mindent, egy szót sem feleltek vissza. Nagyon türelmes és engedékenyek voltak". Nem is tőlük kell igazán félnie. „Rólam mindenki tudta, hogy honvéd voltam. Még az utcabeli polgárok is feladták egyik a másiknak a gyermekét, hogy szolgált. Ennélfogva nagyon szorongatott állapotba jutottam. Arról kezdtem gondolkodni, hogy kerüljem el a besorozást. Ha besoroznak tíz évre, el vagyok veszve örökre. (…) Megtörtént az is, hogy a befogottat Bécsbe is felvitték kihallgatni. Nagy volt a szomorúság és a zaklatás, úgyhogy az embereknek meg kellett némulni."

Kováts István a leszámolás idejére dunántúli rokonainál húzza meg magát, és a közéleti vitákba nem kapcsolódik be. Amint írja: „Annyira elment a kedvem a politikától, hogy még azt sem akartam tudni, hogy micsoda fán terem. Beláttam, hogy nem hoz a konyhára semmit". A terror enyhülése után, 1852-ben tér haza Szegedre, és mesterként dolgozik. Hamar jó hírnevet szerez, és becsületes munkával vagyonra tesz szert, a közösségért ilyen háttérrel tud áldozatot vállalni. Szponzorálja például egy magyar nyelvű építéstudományi könyv megírását. Ám nem csupán a saját szakmája érdekli, hanem minden helyi és országos mozgalmat támogat, ahol a nemzeti ügyről volt szó – fogalmaz Zombori István. Többször ír elmarasztalóan a Tisza szabályozásáról, majd mikor Széchenyi István támogatásával elkezdik megvalósítani Vásárhelyi Pál terveit, nem látja át, hogy a terv jó, de a végrehajtás nem megfelelő. Az 1879-es nagy árvíz bizonyítva ezt a tételt, maga alá temeti Szegedet. Az építőmester bekapcsolódik Szeged újjáépítésébe is. Az ő múlhatatlan érdeme, hogy a vár bontása során megmenti a középkori faragott köveket a pusztulástól. Ehhez az kellett, hogy a művelet mind a 90 napján ott állt a munkások háta mögött. A hatékonyság növelése érdekében végül a két-háromszorosát fizeti minden egyes díszes kődarabért, mint amit a munkások órabérben a törmelék köbméteréért kapnának. Közel 5000 kötetes könyvtárát részben a szegedi iparosifjaknak, részben a Csillag börtönnek adományozza, a tudományos köteteivel pedig a Somogyi-könyvtár gyűjteményét gyarapítja.

* * *

A becsület és munka embere

A szegedi Belvárosi temetőben Kováts István sírfelirata úgy összegez: a becsület és munka embere volt. Móra Ferenc világító embertípusnak nevezte, és még nagyobb ritkaságnak azért, mert nem akart előretolakodni a közéletben.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Marihuánát adtak-vettek a szegedi belvárosban

Öt személyt állítottak elő a rendőrök. Tovább olvasom