Délmagyar logó

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 26°C Még több cikk.

Épülnek az új csarnokok

Szatymaz - Szatymazi telken, de közvetlenül Szeged határában építkezik a Szilánk csoport: 2,4 milliárd forintos zöldmezős beruházással a hazai üvegipar új központját hozzák létre. Az alapkövet csütörtökön rakták le ünnepélyesen.
2,4 milliárd forintos beruházással, uniós támogatással új, 25 ezer négyzetméteres gyártó- és logisztikai központot épít Szatymazon, egy 42 hektáros területen a Szilánk csoport. Az alapkövet csütörtökön rakták le ünnepélyesen: a stílszerűen üvegből készült urnába a Délmagyarország csütörtöki lapszáma és fémpénzek mellé – többek között – az a fénykép is bekerült, amely Varga Gusztávnak, a csoport tulajdonosának édesapjáról és három idősebb testvéréről készült 1958-ban a család szegedi, József Attila sugárúti műhelye előtt. Varga Gusztáv beszédében elmondta: kilencedik, legkisebb gyerekként egy 100 éves vállalkozást indított újra 1989-ben és épített fel 2 évtized alatt, tégláról téglára.

Hozzátette: a volt Szegedi Konzervgyár területére átköltöző telephely 2003-as avatásakor már kijelentette, zöldmezős beruházásról álmodik. Ennek érkezett el az ideje, szeretné, ha Magyarország üvegipari nagyhatalom lenne. Itt kívánnak értéket teremteni, a családoknak megélhetést biztosítani. Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyi államtitkára azt hangsúlyozta az ünnepségen, hogy a hazai innovációban élen jár a Szilánk csoport. Az új beruházás megfelel a legszigorúbb energetikai igényeknek: a korszerű megoldások minimálisra csökkentik az üzemeltetéshez szükséges energia mennyiségét.

Még idén átadják a Szilánk 2,4 milliárdos beruházását
Még idén átadják a Szilánk 2,4 milliárdos beruházását.
Fotó: Schmidt Andrea

A beruházás két részből áll: a Szilánk Zrt. egy 13 ezer négyzetméteres új termelőcsarnokot alakít ki, ahol egy helyre kerülhetnek a társaság jelenleg egymástól elkülönült üzemrészeiben zajló gyártási tevékenységek.

A beruházás 1,5 milliárd forintba kerül, ebből az összegből 683 millió forint a pályázati támogatás. A Szilánk csoport egy másik tagja, a Szilánk 2007 Zrt. 8000 négyzetméteres új logisztikai központja pedig 900 millió forintból, 250 millió forintos uniós támogatással valósul meg. A kivitelező az Arcadom Zrt., a munka szeptember végére fejeződik be, a december a költözésé, 2012-ben pedig elindulhat a termelés.

Olvasóink írták

  • 1. papsajt 2011. május 27. 10:36
    „A Szilánk olcsó és rugalmas volt a Teréz utcai idejökben. Aztán nagyok lettek és drágák.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Idős néni otthona lett a tűz martaléka a Csongrádi sugárúton

Feltehetően egy égő gyertya lobbanthatta lángra az egyedül élő idős néni nagyszobájában felhalmozott szemetet. Három lakót enyhe füstmérgezést szenvedett. Tovább olvasom