Délmagyar logó

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 11°C Még több cikk.

Érdekli a Tiszára tervezett mobil partfal? Íme minden, amit tudni lehet!

Szeged – Egyesek a várost védő betont féltik, mások a Tiszától félnek. Rövid válaszok, mindenkinek.
Kíváncsi rá, hogy mi lesz Szegeddel, ha lebontják a betonfalat? A delmagyar.hu percről percre közvetíti Önöknek a közgyűlés által, 2010. november 12. 15 órára szervezett közmeghallgatást, a Széchenyi téri házasságkötő teremből.

De, hogy ne érezze magát becsapva az olvasó, bemutatjuk milyen is lehetne egy megújuló Tisza part.

Mobil partfal, és ami mögötte van

– A mobil partfal mindössze 1 méter 20 centiméteres lesz, ugyanis a partfal alatt mindössze a betonkoronát értjük – magyarázta Kozák Péter egy júniusi riportunkban. A tervek szerint a teljes Stefánia folyóparti járdáját feltöltik az eddig mért legmagasabb vízállás szintjére, ami 1009 centiméter volt. A mobil partfal pedig árvíz esetén kerül ennek a megemelt járdaszintnek a tetejére. Így lesz teljes, 11 méter 30 centiméteres a védvonal. A mérnök szavaiból kiderült, hogy már 2006 óta tervezik az átépítést, de csak most sikerült pályázati forrás szereznie Szegednek. – Senki se higgye, hogy visszabontjuk a partfalat, ez badarság – magyarázta Kozák, hiszen a járdaszint lesz az eddig mért legmagasabb víz vonala.

Látványkép a mobil partfalról és a magasítás utáni állapotokról. A 6,5 méteres víz még csak a lépcső alját éri majd el. Az elképzelt ábrán a Belvedre felől a Roosevelt tér felé néző látképet ábrázoltu
Látványkép a mobil partfalról és a magasítás utáni állapotokról. A 6,5 méteres víz még csak a lépcső alját éri majd el. Az elképzelt ábrán a Belvedere felől a Roosevelt tér felé néző látképet ábrázoltunk, a Belvárosi híd nélkül.
Grafika: delmagyar.hu

A mobil egységeket a Kőrösy szakközépiskolával szemben, egy vízmentes bunkerban helyeznék el, órák alatt össze lehet állítani az alumínium védvonalat. Az átépítés nemcsak esztétikai kérdés, a feltöltéssel és betonzsaluk behelyezésével tovább erősítik a csatornákkal tarkított Stefániát és környékét – még nagyobb biztonságot adva a városnak. Ráadásul, a homokzsákokkal ellentétben a mobil partfal többször is felhasználható – így ténylegesen pénztárcakímélő. Az pedig csak esztétikai plusz, hogy fal nélküli kilátásunk lesz a Tiszára.

A városházán Önök is kérdezhetnek, ha nem tudnak a helyszínre eljönni, kövessék a közvetítést a delmagyar.hu-n! A mobil partfalról, a rekonstrukció teljes költségéről itt olvashatnak.

Olvasóink írták

64 hozzászólás
  • 64. alfoldi 2010. november 15. 14:58
    „Ugyanarról miért két helyen vitázunk??
    Nem lehetne egyesíteni?”
  • 63. Srác20 2010. november 13. 01:24
    „Nagyon jó ötlet!”
  • 62. joniwalker 2010. november 12. 22:37
    „sztem tuti sokkal több pad lesz, mert ha nem csak állva látod a Tiszát, többen fognak ott ülni. és sztem korlát is lesz, hiszen egyébként az este randalírozó fiatalok könnyen az útra pottyannának...szép lesz szerintem, csak ne egyből fikázzunk, mert ettől olyan a közhangulat amilyen...”
  • 61. QM 2010. november 12. 22:15
    „58. hozzászólás joniwalker 2010.11.12. 19:15
    Értem, meg tudom is miről van szó :) Tehát ez a kép azt illusztrálja, hogy éppen a lépcsőig ér a víz.
    Azt hittem hirtelen, hogy az utat is megszüntetnék :)
    A mobil gát... azért ne becsüljük le az alumínium szerkezetet. biztos, hogy meg lehet normálisan csinálni.
    Van egy-két tudós, aki ezt ki tudja számolni rendesen.

    Aztán, hogy szépleszevagy sem... engem inkább az gondolkodtat el, hogy mekkora tömeg sétál ott, aki ezt láthatja... turisztikai látványosság lesz-e vagy sem... akkor rendbe kellene már rakni a környéket is... lesz-e ott pad elég és ha arra leülnek, lesz-e panoráma, amiért megéri megcsinálni... közben a rakparton megy a zsdjiiuuunngg sok autó.

    Mindenesetre érdekes. Én spec szeretek könyökölni ezen a komcsinak lehordott betonfalon :) Nekem ez a korlát kicsit olyan érzést hoz fel, mint a Dóm-nál a pici kerítés. Néha úgy leülnék nézni ezt a batár épületet, de a csak állni tudok, leülni, könyökölni nem nagyon. (a Dóm pici kerítéssel nincs bajom, ne értsétek félre).”
  • 60. izsi 2010. november 12. 20:29
    „A leírásban szerepel, hogy védőkorlátot szerelnek fel, amely megakadályozza az ilyen jellegű baleseteket.”
  • 59. CsImre 2010. november 12. 19:34
    „Agáta:

    Ezt nem értem. Most is vannak olyan töltések, ahol nincs betonkorlát, sőt, a Rakparton is van olyan járdaszakasz, ami mellett nincs betonkorlát, mégsem potyognak a gyerekek a Tiszába...”
  • 58. joniwalker 2010. november 12. 19:15
    „54. QM : szerintem a járdaszint az sokat elárul! árvízkor az utat nem használják, ez a betonfal mögötti sétány”
  • 57. Agáta 2010. november 12. 16:27
    „OK, szép kilátás, rendben van. De valami védvonal lesz a járda és a lépcsősor között, vagy nem? Ha nem, akkor a kisgyerekes szülők jobb, ha pórázon vezetik a 3 éveseket, mert ha ők elkezdenek szaladni, az Isten sem éri utol. Már csak a guruló gyerekeket lehet majd látni fentről. Ráadásul a Stefánia játszóteréről is pillanatok alatt meglóghat a gyerek....”
  • 56. frakk 2010. november 12. 15:01
    „Tipikus szoci gondolkozás, ezt is ők eröltetik a városra. Ezek takarékoskodni sosem tudtak, csak a költsük el a könnyen jött pénzt logika. A forgalmat ismét a belvárosra terelik. Laikusok garmadája”
  • 55. Esovaro 2010. november 12. 14:54
    „"Es sokan emlekezhetnek mi tortent par evvel ezelott a mikor egy tornado soport keresztul a varosn. A gat-szakadas milliardos karokat okozott, nem beszelve a halalozasrol."

    Barcsak tornado lett volna, az elpusztitott volna par hazsort ,oszt annyi,de ez egy hurrikan volt, a Katrina. Valojaban nem gatszakadas volt ,mert a foldgatak kitartottak,hanem a foldgatakra emelt tamfalak doltek be a viz nyomasatol(hasonlo, mint amit az itteni abra is mutat a jardaszint felett ),plusz a szel, az atazott levee-bol egyszeruen kifordult. Nem a szel okozta a bajt kozvetlenul,hanem az ,hogy a delkeleti szel benyomta a Mexicoi obol vizet a Lake Ponchartrain-be szinte a betontamfalak tetejeig ert a viz es 3 helyen atszakadt az ipari csatornan (9th ward) ,a London canal-on es a 17th canal-on ,nem maga a foldgat szakadt at azok kitartottak. A Mississippi amugy nem veszes ha tul magas a viz a varos elott a repteren tul egyszeruen beleeresztik a folyo vizet a toba,onnan meg a Mexicoi obolbe , volt ilyen 2 eve aprilisban,csak utana egy darabig nincs halaszat es peca a toban ami kevert viz sos-edes es ha elarasztjak a folyo vizevel az teljesen kiszoritja a sosvizi elovilagot a shrimp-tol a delfinekig.”
  • 54. QM 2010. november 12. 14:46
    „Ezen a rajzon hol van a jelenlegi út? Az megszűnik? Ez benne van a cikkben, vagy kitaláljuk? Stupid vagyok, mert nem értem...”
  • 53. ifj. Nagy Gábor 2010. november 12. 14:41
    „42. Titanilla 2010.11.12. 13:24
    "Tudom, a kommentelők nem a teljes lakossági véleményt tükrözik, de egy-két kivételtől eltekintve a többség ellenzi. Vajon figyelembe veszik a lakosság véleményét?"

    Felelősség nélkül könnyű mindent ellenezni.

    Ha a következő nagyobbb árvíznél kicsit jobban bejönne a víz, mint 2006-ban, akkor meg ugyanazok követelnék itt a fejeket, akik a legjobban ellenzik a beruházást, hogy "ménemlettmegcsinálvarendesen"?”
  • 52. sifka 2010. november 12. 14:23
    „38. hozzászólás tinta77 !
    Miről akarsz te szavazni? És mi alapján?
    Azt ki mondta neked, hogy csupán azért, mert el tudod zárni a konyhai mosogatót, már vízügyi szakember lettél?
    Inkább kérj aputól pénzt és vegyél a plázába mindenből kettőt!”
  • 51. CsabaKiraly 2010. november 12. 14:15
    „Mellesleg, tobb mint 100 eve emelgetik, epitik a gatat New Orleans korul es manapsag a folyo-szintje 5 meterrel magasabb mint a varos. Ez az egyik ok annak, hogy a sirokat nem a foldbe hanem a felszinten epitik, kulonben a talajviz kidiobna a koporsot. Ha ma valaki a gat mogul fel nez az egre, ott oriasi uszalyok mint lassu repulogepek haladnak el. A folyo hol melyiti a medret, mashol lerakja a hordalekot es a viz-szint emelkedik. New Orleans korul lerakja a hordalekot. A varos evrol-evre "sulyed". Es sokan emlekezhetnek mi tortent par evvel ezelott a mikor egy tornado soport keresztul a varosn. A gat-szakadas milliardos karokat okozott, nem beszelve a halalozasrol. Azota sem epult fel ujra a varos. Talan Szegedi-hon-atyaknak amerikai "szaktanacsoadokra" lenne szukseguk. :DD”
  • 50. joniwalker 2010. november 12. 14:08
    „CsImre! végre egy tiszta elméjű ember! csak megérti a sok sötét egyszer a lényeget! :D”
  • 49. CsabaKiraly 2010. november 12. 14:07
    „Nem pontos a kep. Azt hiszem kimaradt egy felho. :-)”
  • 48. joniwalker 2010. november 12. 14:06
    „Szép...sírni tudtok...csakhogy semmit nem bontanak le, a beton partfalat sem, hanem a járdát emelik a szintjére.ergo ugyan akkora védelem lesz mint most, csak szép kilátással. Volt már egyszer cikkben és ki lett fejtve...a sok hülye meg sír hogy jön a víz és elönt mindent...tisztelet a kivételnek, akinek megvan a minimum IQ-ja!”
  • 47. CsImre 2010. november 12. 14:04
    „Úgy is van, maradjon ez. Igaz, már múltkor is a városban csordogált a Tisza, de jó az. Betont kellett szivattyúzni az üregekbe, mert betörhetett a víz a Roosevelt téren, de már úgy a szívünkhöz nőtt. A masszívan védő fal mellett a Móra park fái méter magas vízben álltak, és csak az ellenyomás tartotta a vizet, de jó az.. Könyörgöm, ez a mobil rész a magasítás fölött lesz, tehát ahol most a pőre betonfalacska van, ott tömör föld lesz, és csak a plusz lesz mobil. Megjegyzem a homokzsák is mobil, mégsem rinyál senki ellen, hogy ellopják. Ha nincs meg az alumínium, még mindig ott a homokzsák, nem? De persze nyilván okvetlenül eplusztul a város, ez teljesen logikus, minthogy az is persze tök valószínű, hogy egy szavazóktól függő polgármester leghőbb vágya elpusztítani a választói lakhelyét.”
  • 46. Marcsy 2010. november 12. 14:01
    „Miért kellene a lakosság véleményét figyelembe venni? Itt éppen a lakosok biztonságáról van szó és ez ellen nem lehet ágálni. Ebben a városban bármi történik, mindig van valaki aki tépi a száját ellene. Az itt élőknek éppen hogy össze kellene fogniuk, hogy minden megvalósuljon, ami az emberek biztonságát, szépérzékét javitja!! Amig ilyen a hozzáállás, addig nem tudom érdemes-e itt bármit csinálni. Egyébként meg ha valakinek ennyire rossz Szegeden, nyugodtan elköltözhet máshová, nem kellene itt rontania a levegőt! Éppen elég FIDESZ-es város van az országban,ahol szivesen fogadnák őket.”
  • 45. N.P. 2010. november 12. 13:44
    „nellyke11 2010.11.12. 13:02

    Tudod, te egyáltalán hol van a PARTFAL?”
64 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Árkád-építkezés 300 fő - állami beruházás 99 fő

Egyesek szerint kevesen dolgoznak a szegedi felújításokon, beruházásokon. Mi nem tudjuk megítélni, de összeszámoltuk, hogy reggel 9-kor mennyi munkást láthatunk. Tovább olvasom