Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Erkölcsi kár és az osztrák szalámi

Az Ausztriából bekerült hamis téliszalámi mennyisége mindössze néhány tonna, emiatt anyagi kár nem érte a céget – mondta Kovács László, a Pick Szeged Rt. elnök-vezérigazgatója. Az erkölcsi kár azonban jelentős.
A Pick Szeged Rt. kereskedelmi igazgatója bukkant rá egy magyar áruházlánc budapesti üzletében a piros-fehér-zöld színekbe csomagolt, téliszalámi feliratú termékre a múlt héten. Kiderült, Ausztriából hozták Magyarországra a szalámit és 600 forinttal olcsóbban adták. Azóta a Pick bejelentést tett a Gazdasági Versenyhivatalnál a fogyasztók megtévesztése miatt. Kovács László elnök-vezérigazgató azt reméli, kivizsgálják az ügyet és korrekt módon járnak el. Megnézik, hogy az EU-s jogszabályok alapján milyen jogi eljárásra nyílik lehetőség a fogyasztók megtévesztése miatt.

Noha az eset nem okozott anyagi károkat, csak erkölcsi sérelmeket, mivel mindössze néhány tonnás mennyiségről van szó – mondta a vezérigazgató –, a jelenség elgondolkodtató. Azt jelzi, hogy Magyarországra minden áru kontroll nélkül bejöhet. Hozzátette, a Pick nem tudna német nemzeti színű szalaggal megjelölt árut elhelyezni német áruházakban.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Szefo Rt. felvenné a bezáró ruhagyár dolgozóit

Karácsonyig állnak alkalmazásban a felszámolás alatt álló Timax Alfa Kft. dolgozói, a volt… Tovább olvasom