Délmagyar logó

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 7°C | 16°C Még több cikk.

Erősebb válságjelenségek

Szeged - Októberben „csak" 1413 cég ellen kezdeményeztek felszámolási eljárást a hitelezők. Az Opten céginformációs szolgáltató szerint azonban derűlátásra nincs ok, a válság csak visszatért a rendes kerékvágásba.
A tavaly októberi helyzetnél csak 11-gyel több, az idei csúcsot hozó szeptemberinél pedig 501-gyel kevesebb vállalkozás ellen indult felszámolás a múlt hónapban. Így az egy évvel korábbi bázishoz képest ugyan növekedést mutatnak a számok, ennek mértéke azonban elhanyagolható, mindössze 0,78 százalékos. – A szeptemberi kiugrás mögött részben a nyári ügyhátralék ledolgozása áll, arról nincs szó, hogy javulna a cégek általános likviditási helyzete – kommentálta az adatokat Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója.

Az első 10 hónap adatai hasonló irányú változást mutatnak. Az egy évvel korábbi 33 százalékról mintegy 19 százalékosra szelídült a 2010-ben eddig eltelt időszakban indult összes felszámolási eljárás egy év alatti növekedési üteme. Idén október végéig 14 ezer 818 társaság ellen indult eljárás, ez csak 269-cel marad el a tavalyi egész éves adattól, és messze meghaladja a 2008-as 11 ezer 451-et. – Továbbra is magas a felszámolási arány, így nem lehet a válság hatásainak enyhüléséről beszélni – véli a szakember.

A dél-alföldi régióban – a cégvilágot jellemző számok alapján – az országos átlagnál jóval erősebbek a válságjelenségek. Az Opten által januártól októberig regisztrált 1396 újonnan indított felszámolási eljárás 11,6 százalékkal több, mint az egy évvel korábbi hasonló időszakban. A felszámolások megugrása az októberi 49 százalékos növekedésnek köszönhető.

Kevesebb új cég

Októberben országosan 3656 új vállalkozást jegyeztek be, számuk szembetűnően kevesebb mind a szeptemberinél, mind az egy évvel korábbinál. A csökkenés egy év alatt csaknem 19 százalékos. – Jó lenne azt hinni, hogy a gazdasági racionalitás vagy a kényszervállalkozókat érintő jogszabályváltozások miatt csökkent a számuk – mondta Csorbai Hajnalka.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Termékében él a vidék

Csongrád megye - A Csongrád Megyei Agrár Kft. Termékében él a vidék elnevezésű projektjével a helyi… Tovább olvasom