Délmagyar logó

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 10°C | 16°C Még több cikk.

Erőszak a családban

Szeged - Kezdetben naponta, manapság hetente egy-két esetben rendel el a rendőrség megelőző ideiglenes távoltartási végzést a megyében családon belüli erőszak miatt. A nyílt utcán bántalmazott vásárhelyi Tatár Andrea is arra készült, kér ilyen eljárást, korábbi élettársa azonban előzetesben maradt.
Július 19-éig a Szegedi Városi Bíróság meghosszabbította V. Jenő előzetes letartóztatását. Mint arról beszámoltunk: a 41 éves férfi március közepén korábbi élettársát, a vásárhelyi Tatár Andreát a nyílt utcán brutálisan bántalmazta. Kétszer rálőtt, majd miután a fegyver nem sült el, fojtogatta. Végül a szomszédok fogták le. A férfi hónapokig rettegésben tartotta a nőt.

– Újra bepánikoltam, hogy mi lesz, ha kiengedik. Nemcsak én, hanem a családom is ettől tartott. Barátnőm gázspray-t is beszerzett, hogy meg tudja védeni magát – árulta el Andrea, aki csak akkor nyugodott meg, amikor kiderült: meghosszabbították az előzetes letartóztatást.

2006 óra van lehetőség a büntetőeljárás közben elrendelni a távoltartást, azzal a személlyel szemben, aki olyan bűncselekményt követett el, amiért akár szabadságvesztést is kiszabhat a bíróság. Ez azonban nem minden esetben garantált azonnali biztonságot a bántalmazottnak, ezért 2009 októberétől új törvénnyel egészítették ki a szabályozást. Ez a rendőrség számára ad lehetőséget arra, hogy 72 órára többek között kitiltsa a lakásból azt a személyt, aki hozzátartozóját bántalmazta, de korlátozza a szülői felügyeletet és a gyermekkel való kapcsolattartást is. Ez idő alatt a bíróság vizsgálja felül a rendőrség határozatát, és szükség esetén dönt a távoltartás további elrendeléséről, ami legfeljebb harminc napig tarthat. A cél az, hogy az azonnali intézkedéssel megelőzzék a súlyosabb, akár élet elleni bűncselekményt.

Tavaly október óta Csongrád megyében a városi bíróságok 62 távoltartással kapcsolatos döntést hoztak. Arról nincs információ, hogy az intézkedést hányan sértették meg. Az új törvény hatályba lépése után szinte mindennap rendeltek el ideiglenes megelőző távoltartást. Manapság ez hetente már csak egy-két esetben fordul elő
– tudtuk meg Szenti Szabolcstól, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjétől.

A bántalmazott Tatár Andrea saját példájából kiindulva úgy véli, akadnak, akik még mindig félnek a megtorlástól, ezért nem fordulnak a hatósághoz. Ő is csak a családtagok könyörgésére ment el a rendőrségre, azután, hogy egykori párja betuszkolta az autójába, és Székkutasig meg sem állt vele. Ha viszont kiengedték volna volt élettársát, mindenképpen kért volna távoltartási végzést.

Olvasóink írták

  • 1. Ányez 2010. május 06. 12:14
    „Egy gyilkossági kísérlet kapcsán miért kell azon takubakuzni, hogy maradjon-e még előzetesben, vagy sem? Nem kellene egyértelműnek lennie, hogy egy ilyen embert egy ilyen tett után -jó hosszú időre- egyből bezárjanak?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kübekházára indult biciklivel - Szerbiában kötött ki

Kübekházi menyasszonyát akarta meglátogatni, de eltévedt, és többórás biciklizés után a vajdasági Törökkanizsán kötött ki az újszentiváni Tóth Sándor. Tovább olvasom