Délmagyar logó

2016. 07. 01. péntek - Tihamér, Annamária 21°C | 31°C

Esőben is dolgoztak a böllérek-Sándorfalvi böllér vezette győzelemre Tápét

Esőben is dolgoztak a böllérek-Sándorfalvi böllér vezette győzelemre Tápét
Szakadó esőben kezdődött el a VII. Toros és Pálinkafesztivál böllérversenye szombaton a Széchenyi téren. Végül az időjárás megkönyörült a versenyzőkön, akiknek kedvét a sertésfeldolgozás közben elfogyasztott nagy mennyiségű pálinka is derűsebbé tette.
– Nekem ez már a kilencedik szegedi toros fesztiválom. Hogy miért? Mert volt olyan is, ami annyira durva volt, hogy kettőt ért – mondta szombat kora reggel a szakadó esőben a VII. Szegedi Toros és Pálinkafesztivál böllérversenyén Sági Szilárd.

A gasztrokibic elmondása szerint már szinte hazajár Szegedre, így a fesztivál házigazdájaként a versenyzőket már régi ismerősként köszöntötte. Egyéves ikerfiait és párját nem hozta magával az ötnapos rendezvényre. – A fiúk óriási felfordulást csináltak volna. Ilyenkor azt kell mondani, hogy nem rosszak, hanem elevenek. Már most nagyon hiányoznak – mondta alig pár órával Szegedre érkezése után a szakács. A versenyen tizenegy csapat indult, a félsertéseket tapasztalt böllérek segítségével dolgozták fel a versenyzők.

Pálfi Gyuláék sült vért, májat és húst készítettek, de a többség kolbászt is töltött. A finomságról tavaly év végén az Egészségügyi Világszervezet azt merészelte állítani, hogy rákkeltő, ami hatalmas vihart kavart, különösen a magyarok körében. – Ez egy szervezet, amely meg akar élni. Néha kitalálnak butaságokat, hogy lássák, ők is léteznek. A kolbász szervesen hozzátartozik a magyar hagyományokhoz. Sokkal veszélyesebb nála a naponta beszívott városi levegő – vélekedett Sági Szilárd. A Tápéi Hagyományőrzők csapata Sándorfalváról importált böllért malacuk szakszerű feldarabolásához.

– Nálunk úgy kezdődik egy hagyományos disznóvágás, hogy hajnalban összejövünk vagy heten-nyolcan, és lebirkózzuk a malacot. Minden munkafolyamat előtt és után iszunk egy kupica pálinkát. Egy egész sertés feldolgozásával így délután négy órára végzünk, addigra elfogy négy liter pálinka – mondta Kátai János. A csapatok zsűrizését segítette Fekete László is. Az ország legerősebb embere nem iszik alkoholt, annál jobban szeret enni. – Az én sportomat müzlivel nem lehet csinálni. Várpalota mellől származom, én is disznóvágások közepette nőttem fel – mondta.

A böllérversenyt végül a Tápéi Hagyományőrzők nyerték meg. Ezüstérmet kapott a Gépsonka formáció, a dobogó harmadik fokára a Paprikafutár legénysége léphetett fel. A fesztivál ma és holnap folytatódik a Széchenyi téren.
Hétfő este 7 órától Nagy Feró és a Beatrice koncertezik a platánok alatt. Kedden kulturális programokkal és műsorokkal emlékeznek meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eseményeiről.
 
Korán keltek a böllérek. Fotó: Karnok Csaba - GALÉRIA

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Cserkészek árasztották el a Dóm teret

Cserkészek árasztották el a Dóm teret
Az ország minden pontjáról érkező cserkészcsapatok emlékeztek meg az 1879-es nagy szegedi árvíz évfordulójáról, a város pusztulásáról és újjáépüléséről a Dóm téren szombaton. Tovább olvasom