Délmagyar logó

2018. 06. 19. kedd - Gyárfás 18°C | 27°C Még több cikk.

Észt és erőt kell működtetni a vízen

Az országban egyedülálló vitorlás- és kisgéphajó-vezető tanfolyam indul Szegeden az SZTE hallgatói és az érdeklődők számára. A jogosítványt nem nehezebb megszerezni mint egy autóra. A vitorlásvezetésben a nők az ügyesebbek.
- Nincs is annál jobb érzés, mint amikor süvít a szél a fülem mellett, miközben sebesen siklik velem a vitorlás. Édesapámnak és a testvéremnek is van sporthajói jogosítványa, így már sokszor ültem különböző csónakokban, hajókban – meséli Szeri Kata harmadéves főiskolás. – A vitorlázást először a Körös-toroknál próbáltam ki, egy ismerősöm hajóján. Nagyon megtetszett, úgy gondoltam én is megtanulom, már csak azért is, hogy a családom férfi tagjai előtt bizonyítsam: vagyok annyira ügyes, mint ők. Részt vettem a tanfolyamon, most készülök a vizsgára – mondja az elszánt lány.

A szegedi Kipper György harminc éve vitorlázik, tizenöt éve oktat. Már több százan tanulták meg tőle a vitorlázás alapjait.

– A most induló tanfolyamra tizennégyen jelentkeztek, közülük öten nők.
A nők ügyesebbek

Bár a vitorlázás komoly fizikai erőnlétet igényel, Kipper György tapasztalatai szerint a nők mégis ügyesebbek férfi sporttársaiknál. – Sokkal kitartóbban, elszántabban dolgoznak a cél érdekében, gyorsabban ráéreznek a hajó irányítására – állítja az oktató.  
Sokan már az első óra után feladják, mert mást gondolnak erről a sportról, mint amilyen valójában. Nem a napfényről és a bikinis lányokról szól. Erős fizikumot igényel, de elméleti felkészültséget is – szögezi le az oktató. – Ha valaki ráérez a lényegére, megtanulja a technikákat, akkor nagyon nagy rá az esély, hogy fanatikussá válik, mint én – vall magáról mosolyogva a férfi.

A tanfolyam tizenkét előadásból áll. Az egyetlen feltétele, hogy a jelentkező tudjon úszni. Az érdeklődők többek között megtanulják a szörfözés alapjait, a vízi közlekedés szabályait, a hajózási ismereteket.

– A vitorlázást megtanulni nem nehezebb, mint az autóvezetést. A tanfolyam résztvevői az elméleti oktatással párhuzamosan a gyakorlatban is kipróbálják a tanultakat – a Tiszán gyakorolunk, de vizsgáztatni a Balatonon fogunk. Elsősegélyt is oktatunk, és azt, hogy mit tegyenek krízishelyzetben. Ha például vihar támad és felborul a hajó, semmiképp se próbáljanak meg kiúszni a partra, várják meg, míg értük jönnek a mentőcsónakkal.

A Közlekedési Felügyelet vizsgabiztosai előtt sikeresen vizsgázók folyókra, tavakra érvényes nemzetközi kishajó-vezetői jogosítványt kapnak.

Bobkó Anna


hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mától látogatási tilalom két klinikán

Legalább egy hétig tart az a látogatási tilalom, amit mától rendelt el az influenzajárvány miatt a… Tovább olvasom