Délmagyar logó

2017. 11. 22. szerda - Cecília 5°C | 13°C Még több cikk.

Eszter, Péter és a dominócsömör

Itthon is folytatja a dominózást az a két szegedi fiatal, aki részt vett a hétvégi hollandiai Domino Day rendezvényen, ahol megdőlt a világcsúcs. Az egyetemisták a legügyesebb építők közé tartoztak: Somogyi Eszter az egyik kép kommentálásában, míg Győrfi Péter a rekordkísérlet közbeni építésben is feladatot kapott.
Győrfi Péter keze nem remeg meg. Fotó: Karnok Csaba
Nyolc hétig tizenöt országból nyolcvanhét kiválasztott 4 millió 321 ezer, összesen harmincöt tonna tömegű dominóból alkotta a képeket Hollandiában, hogy megkísérelje felállítani az új világcsúcsot. A nyolc magyar építő közé – több száz hazai jelentkező közül, a kétfordulós tesztselejtezőn – bejutott a szegedi Somogyi Eszter, a Budapesti Kommunikációs Főiskola hallgatója és a kolozsvári Győrfi Péter, a Szegedi Tudományegyetem műszaki és informatika szakos diákja is.
Félévet halasztott a Domino Day miatt Péter, aki lapunk szerkesztőségében majd hanyatt esett, amikor az interneten elolvasta az információt, miszerint hajszálon múlt a rekord. Itt derült ki számára: 150 ezer dominó az egyik építő szabálytalansága után dőlt el, vagyis ennyivel kevesebb a hiteles világcsúcs, ami 4 millió 2 ezer 136.

Míg Eszter minden évben végig izgulta a dominós napokat, addig Péter egy-két percet látott csak a tavalyi adásból. Mégis mindketten vonzalmat éreztek – ahogy a diáklány mondta – valami „szöszmötölős, idegőrlő, precíziós, pontos tervezést, türelmet igénylő elfoglaltsághoz". Speciális készségek nélkül nem érvényesülhettek volna, hiszen a csapatnak naponta átlagban 135 ezer dominót kellett felraknia nyolc óra alatt. Eszter és Péter a legügyesebbek közé tartoztak: puszta kézzel két óra alatt 700 dominót is felállítottak, míg vonalzó és csipesz segítségével ennek a négyszeresét teljesítették.

Somogyi Eszter masszázzsal igyekezett felfrissíteni versenyzőtársát a helyszínen. Fotó: DM/DV
Egyedüli magyarként Péter bekerült azon kiválasztottak közé is, akiknek a rekordkísérlet alatt két percük volt az építésre: az első körben bizonyította, ilyen helyzetekben sem remeg a keze – minthogy fafaragás közben sem – és mivel társai is megépítették a hidakat, vagyis ez a dominókból alkotott kép is sikerült: „az állatok felballaghattak Noé bárkájára". Eszter legnagyobb művének – amit tíz napig épített – a „trójai falovas" képet tekinti. Az RTL Klub hétvégi adásában, a dominók dőlése közben, kommentálhatta is az eseményeket a helyszínről.

Némi függőséget okozott a nyolchetes munka – állították az egyetemisták, akiknek már most hiányzik a hollandiai légkör, a barátok, a csapat. Könny nélkül senki sem búcsúzott a másiktól – emlékeztek a szegedi szereplők a búcsúzás fájdalmas perceire. Somogyi Eszter és Győrfi Péter elhatározta: jelentkezni fog a jövő évi megmérettetésre is, mindketten úgy érzik, szükségük van egy fantasztikus közösségre.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Képviselőjelölteket toboroznak

A jövő évi országgyűlési választások előtt alig fél évvel újsághirdetésekben kínál „megoldást"… Tovább olvasom