Délmagyar logó

2017. 10. 18. szerda - Lukács 10°C | 24°C Még több cikk.

Etetik, itatják, ha meghal, siratják a virtuális állatokat

A tamagochiláz a 90-es végén leáldozott, de van helyette más: teve, kutya, macska, a homo sapiens kedvelőinek pedig hősember. Vannak olyan gyerekek, akik 8-10 állatot is tartanak – igaz, a tevéket nem a balkonon etetik, hanem az interneten.
Egyre nő azoknak a száma, akik virtuális állatot tartanak. Főleg a gyerekek fogadnak örökbe szívesen kutyát, macskát, sőt tevét az interneten. A világhálón tartott állat nem piszkol, nem kell rá költeni, és nem is büdös. A 7. osztályos Kanalas Lili három kutyus gazdája. – Társasházi lakásban lakunk, ahol sajnos nem tudunk kutyát tartani, nekünk se lenne jó, meg neki se. Így az interneten vannak kutyáim, most éppen háromnak vagyok a gazdája – magyarázza a kislány.

A tamagochi volt az első

1996-ban indult világhódító útjára Japánból a tamagochiőrület. A tamagochi volt a világ első virtuális – nem valódi – háziállata, amelyet úgy kellett gondozni, mintha élő kutya, kanári vagy tengerimalac lenne. Az elektronikus szerkentyű gondozás híján előbb-utóbb kimúlt, többé nem lehetett életet lehelni belé. Világszerte 40 millió darabot adtak el a ketyeréből, Japánban még tamagochitemetőt is létesítettek az elveszített kedvenceknek.  
Az interneten egyébként nagyon egyszerű ebet, cicát vagy épp tevét szerezni, mindössze egy e-mail cím kell hozzá.

– Ha tevét akarsz, felmész a teveklub oldalára, és megkeresed a fehér tojást – magyarázza a belvárosi internetkávézóban a tájékozatlan újságírónak Fehér Andris, akit a teveetetésben zavartunk meg. – Ráklikkelsz a tojásra, és máris igényelhetsz egy állatot.

Méghozzá testre szabottat. Mert az állatnak a gazdi találja ki a nevét, határozza meg a színét (világos-, illetve sötétbarna változatban kapható), nemét, hívójelét (ami nem más, mint egy jelszó). S ha már megvan az áhított teve, megtaníthatjuk gondolkodni, táncolni, beszélni.

A virtuális állattartók abban egyetértenek: az internetes gazdiságot éppúgy komolyan kell venni, mint a valódit – megfelelő gondozás hiányában a kedvenc megbetegedhet, el is pusztulhat. Így járt Andris is az első kedvencével. – Nyaralni mentünk, nem tudtam etetni-itatni, mire hazaértem, megdöglött. Sírtam, de azóta már tíz teve gazdája vagyok, és nagyon vigyázok rájuk. Ha nem tudok internethez jutni, megkérem a barátaimat, gondozzák a tevéket helyettem.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kerestük, de nem találtuk a megyei adósokat

A gazdasági társaságok közül egy budapesti cég közel 10 milliárddal, egy celldömölki férfi pedig… Tovább olvasom