Délmagyar logó

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 0°C | 8°C Még több cikk.

EU források: 60 százalék gazdaságfejlesztésre

Szeged - A Széchenyi Kártya programot irányító KAVOSZ Zrt. országos rendezvénysorozatot indított: megnyitó szegedi fórumát – amelyen Parragh László, az MKIK elnöke is részt vett – szerda délután tartották meg a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában.
A téma a kis- és középvállalkozások finanszírozása volt. Nemesi Pál, a CSMKIK elnöke elmondta: a 2014-től 2020-ig tartó uniós fejlesztési ciklusban több mint 12 ezer milliárd forint fejlesztési forrás érkezik az országba. Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára szerint az összeg 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítják, a pályázatokkal a hagyományos iparágakat erősítik.

Ezek az jármű-, az elektronikai, a logisztikai, az élelmiszeripar, valamint az informatika és az egészségügy. Szakács József, a VOSZ megyei elnöke a Széchenyi Kártya szerepét hangsúlyozta, Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a kkv-szektor számára elérhető hitelekről tartott tájékoztatót. Kothencz János polgármesterjelölt a programját ismertette a vállalkozókkal.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegedi rendőrtanulók a Baranya megyei gátakon

A Szegedi Rendészeti Szakközépiskola ötven tanulója indult Baranya megyébe, a Dráva folyó árvízi védekezéssel érintett szakaszára. Videóval. Tovább olvasom