Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Európa-díjra cserélték a Gyurcsány-fotókat

Szeged - Kimaradt Gyurcsány Ferenc fotója A szegedi nagyárvíz képeskönyve című könyv diákoknak szánt, javított kiadásából. A polgármesteri hivatal kötete kapcsán a sajtó retusálásról beszél.
„Kiretusálták Gyurcsány Ferenc exminiszterelnök fotóit A szegedi nagyárvíz képeskönyve című, a polgármesteri hivatal gondozásában megjelent könyv javított és bővített kiadásából" – szóltak a napokban a sajtóhírek. Az illusztrációk cseréjével kapcsolatban Botka László szegedi polgármester árulását emlegetik, miszerint ezzel kilép a kínossá vált egykori miniszterelnök mögül, holott korábban támogatta, és a történelmi fotók retusálásának bolsevik módszeréről írnak.

A szegedi nagyárvíz képeskönyvét eredetileg 30 éve szerkesztette Tóth Béla az 1879-es tiszai katasztrófa centenáriumára. Idén március 12-ére, a 130. jubileumra adták ki megint. Szerkesztője változatlan. Az 1000 példányban nyomott könyv keményfedeles, fekete-fehér. Új kiadását kibővítették az utóbbi három évtized eseményeivel. Így szerepel benne két protokollfotó Botka Lászlóval és Gyurcsány Ferenccel. Ezt lehet kapni most is az üzletekben. A hagyományoknak megfelelően idén is minden érettségiző kapott könyvajándékot a várostól. Ezért áprilisban megint kinyomtatták a kötetet, 2500 példányban, papírkötésben, több színes fotóval, átszerkesztve.

Kerek Attila A szegedi nagyárvíz képeskönyve két változatával. „A márciusi protokollképek helyett történelmi illusztrációt adtunk a ballagóknak.
Kerek Attila A szegedi nagyárvíz képeskönyve két változatával. „A márciusi protokollképek helyett történelmi illusztrációt adtunk a ballagóknak." Fotó: Schmidt Andrea

Mi a változtatás oka? – A márciusi kiadás kutyafuttában készült, jó néhány rossz minőségű fotó is bekerült. A diákoknak szánt kiadásból kihagytuk a számukra kevésbé érdekes protokollfelvételeket. A helyükre felnagyíttattam az Európa-díj fotóját. Szó nincs retusálásról. A polgármester pedig soha nem szól bele ilyesmibe – mondta Kerek Attila, a polgármesteri hivatal rendezvény- és protokoll-tanácsadója, aki a könyvkiadásokat vezényelte. Hozzátette, több képet cseréltek; új például a Reök-palota, a múzeum, a Maty-ér fotója. Volt példa rá korábban is, hogy „felturbóztak" egy érettségizőknek szánt könyvet: így Blazovich László kis Szeged-történetét, hogy emészthetőbb legyen, képekkel, térképpel.

A Fidesz nem felejt

Néhány fotó eltüntetése nem feledteti, hogy Botka László Gyurcsány Ferenc egyik legnagyobb támogatója volt, és tevékenyen hozzájárult ahhoz, hogy az exminiszterelnök ilyen válságos állapotba juttatta az országot – kommentálta az esetet a szegedi közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője, Hüvös László.

Olvasóink írták

34 hozzászólás
12
  • 34. adri19 2009. július 06. 12:18
    „Figyu,elmondanád mennyiért lehet venni a piacon az érettségit?Nagyon érdekelne mennyi pénzt spóroltam meg?!Mivel tisztességes emberek nem tudhatnak ilyet,de hát egyesek.....”
  • 33. varadipal 2009. július 05. 16:29
    „A Beszélővel és a Heti Válasszal pontosan ugyanúgy törölhetitek ki a hátsótokat, mint a 168 órával. Van egy Fidesz napilap is, az valamivel puhább, ha egy kicsit meggyűritek.
    Picur: nagyra nőj, és okosodj.Az éremnek is két oldala van, forgasd.
    Adri 19: biztos nem találtattál eléggé érettnek.A piacon az érettségi mellé valóban nem adtak ajándék könyvet.Ez is érdekes.”
  • 32. vogyo 2009. július 05. 05:54
    „Attól hogy kinyomtatva nincs, a mi torkunkon lenyomták. És ezen már nem változtat semmi.”
  • 31. maradando 2009. július 05. 03:14
    „Valjuk be embörök! Botka László etalon a szocialista férfi szépségek sorában.Hogyan is illene egy "Ványadt Ványatovics Fletovics"képmás egy"Európai-Díj" protokollfotón! Inkább az árvíz!!”
  • 30. 620829 2009. július 04. 20:32
    „nem sok idő fog eltelni és a neve még maszopos körökben is káromkodásnak fog hangzani....”
  • 29. maci52 2009. július 04. 18:05
    „Botkának akkora az arca hogy más nem fér el mellette.”
  • 28. adri19 2009. július 04. 16:46
    „Biztos a könyveinket is ellopták!!!Kelllet gyújtósnak!!!”
  • 27. gardista33 2009. július 04. 16:10
    „elendur,szili lemondott,lendvai hajat tépne, /gusztos nincs veszelyben :) / a mszps "férfiak" nyusziként viselkednek. vagy mi :P”
  • 26. achilleus 2009. július 04. 15:41
    „25. hozzászólás Picur904 2009.07.04. 15:33
    Persze, hogy nem normális. Belharc folyik a bolsevik-utód (mszp) párton belül, annak kivetülése ez az egész. ----Legalább lesznek elképzeléseid arról, hogy ez a párt (mszp) milyen módszereknek a jogutódja és továbbvivője.”
  • 25. Picur904 2009. július 04. 15:33
    „Achilleus köszi az infot most már értem a hátterét de akkor se tartom normális dolognak ezt az egészet. Logaritmus igazad van...”
  • 24. adri19 2009. július 04. 15:25
    „Lehet,hogy minden érettségiző kapott a várostól könyvet,de hogy én nem kaptam az biztos!!?Érdekes?!”
  • 23. Elendur 2009. július 04. 14:28
    „E-heti sorscsapások:
    Pucskisérlet a szegedi Fideszben, vagy mi
    Betiltottták a Gárdát, vagy mit
    Kicserélték Gyurcsány fotóját, vagy mit

    ........”
  • 22. Logaritmus 2009. július 04. 14:16
    „Figyeljetek csak, piczur szerintem most érettségizett, kapott egy könyvet ajándékba a szegedi nagy árvízről. Történelem, helyismeret. Jó dolognak tartom. A könyvet egy PR könyv átdolgozásából csinálták. Azon kellene keseregni, hogy a diákoknak szánt verzióban nem hagyták benne Gyurcsányt? Be lehet ezt mutatni úgy is mint a 168 Óra, de szerintem az elég kifacsart dolog.”
  • 21. gardista33 2009. július 04. 13:46
    „piczur majd ha felnösz megérted. ott kezdj olvasni hogy hazafiasság-hazaszeretet - Szent Korona!”
  • 20. achilleus 2009. július 04. 13:29
    „18. hozzászólás Picur904 2009.07.04. 12:43
    Picur, fiatal korodra való tekintettel bizonyára nem vagy tisztában azzal, hogy kicsoda az ügyet kirobbantó Mester Ákos elvtárs? És kik is írogatnak az általa szerkesztett 168 óra című folyóiratba? http//www.168ora.hu. Mindamellett itt nem a könyv tartalmáról, hanem az abban beállott változtatásról van szó. Mester Ákos elvtárs nehezményezi Gyurcsány elvtárs képének kivételét a könyvből. /Szerény véleményem szerint a kép kivétele a könyv színvonalának biztosan nem ártott, sőt.../ De Mester Ákos elvtársnak az a legnagyobb problémája, hogy a kép kivételét maguk Gyurcsány elvtárs saját elvtársai hajtották végre és nem a következő (esetleg a mai ellenzék által alkotott) önkormányzat. Így Mester elvtárs óriási fröcsögési lehetőségtől fosztatott meg, ..../
    Picur, annak pedig igen is örülhetsz, hogy van egy olyan könyved, amelyben nem szennyezi Szeged történetét Magyarország legtehetségtelenebb, legaljasabb miniszterelnökének képe. (Pontosan úgy, ahogyan theseus írta!!)”
  • 19. torjozs 2009. július 04. 13:13
    „Huh! És Botka mikor lesz kiretusálva? Várom!”
  • 18. Picur904 2009. július 04. 12:43
    „Meg az elképzelhetetlen ebbe a mai nyomorult világba hogy valakinek tetsszen könyv és ne a politikai hátterét kezdje el vizsgálni...
    Szánalmas...................................”
  • 17. theseus 2009. július 04. 12:43
    „Logar,

    A következő ciklusban is ott leszel minden városházi rendezvényen? Kiváncsi vagyok, milyen az az állítólagos (független?) magánvállalkozásod/, amelyik vezetése mellett (vagy éppen amiatt) az ilyen rendezvényeken részt szoktál venni.
    Gy.F. egyébként a percemberkékhez hasonló sorsra jutott. Sajnos elég sokáig elhúzta az utolsó perceit, 2006 őszétől kb. két és fél évig. Azért nem kell sajnálni, a lenyúlt milliárdjai megmaradtak, valószínűleg szépen gyarapodtak is.”
  • 16. Picur904 2009. július 04. 12:41
    „Már bocs de én elmondtam a véleményem és nem azért hogy leosszál... nem vagyok rokona te szerencsétlen csak szimplán a te véleményed nem egyezik az enyémmel...
    Egyáltalán megvan nektek ez a könyv...? olvastatok belőle....?”
  • 15. maci52 2009. július 04. 12:29
    „Lendvai nyanya szerint erről is a FIDESZ ill.Orbán a felelős,mint mindenért amit ezek a posztkommunisták csináltak 7 éve.Ez a vén kommunista nő havi 1.5 millióért +egyebek,szidja,ócsárolja a másikat.Nem is rossz pénzkereset.”
34 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megrohamozták a pénzváltókat

Szeged - Utoljára januárban volt ennyire kedvező a forint és az euró árfolyama, mint a hét második… Tovább olvasom