Délmagyar logó

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 26°C Még több cikk.

Európai halálút toplistán a Dél-Alföld

Az Európai Unió régiós halálút toplistájára huszadikként a Dél-Alföld is felkerült. Csak Csongrád megyében negyvenhatan haltak meg közlekedési balesetben tavaly az első kilenc hónapban. Az európai felmérésből kiderült: autóval Görögországban a legveszélyesebb közlekedni.
Gyakori a súlyos baleset Szőreg és Deszk között a 43-as úton is. Archív fotó: Segesvári Csaba
Az Európai Unió statisztikai hivatalának halálút toplistáján a Dél-Alföld is szerepel. A felmérés szerint az egymillió személyautóra eső halálos balesetek száma a régióban 553 volt. Ezzel a Dél-Alföld a huszadik helyre került a feketelistán. Az elemzés szerint a legveszélyesebb utak Görögországban vannak. A halálútlista első három helyét görög régió foglalja el. Magyarországon a Dél-Alföldnél is rosszabb helyzetben van az Észak-Alföld, amely a hetedik, míg a Közép-Dunántúl a 17. a felsorolásban.

A tanulmányból az is kiderült, hogy a különböző közlekedési módozatok közül a közúti a legveszélyesebb. Két évvel ezelőtt ugyanis a huszonöt európai tagállamban összesen 1,3 millió baleset történt az utakon, amelyekben 1,8 millió ember sérült meg. Közülük 285 ezren súlyosan. A baleseteknek több mint 43 ezer halálos áldozata volt. Ez az Európai Unió lakosságára vetítve azt jelenti, hogy egymillió emberből 95 autóbalesetben halt meg.

Legveszélyesebb utak

A kelet-európai országok közútjai a legveszélyesebbek Európában, míg Skandinávia és Málta a legbiztonságosabb. Az utakon Lettországban, Romániában, Litvániában és Szlovákiában halnak meg a legtöbben. Magyarország a lista hatodik helyét foglalja el az uniós felmérés szerint.

A dél-alföldi régióban a tavalyi első háromnegyed évben a 126 halálos kimenetelű balesetben összesen 138-an hunytak el. Míg országosan a balesetek és a sérültek száma mérséklődött a korábbi évhez képest, addig Csongrád megyében növekvő a tendencia. A megye közútjain – a KSH Szegedi Igazgatósága adatai szerint – 629 közlekedési baleset történt, amely során 840-en sérültek meg. Az előző év azonos időszakához képest a balesetek száma 20, a sérülteké pedig 15 százalékkal emelkedett. Kirívó, hogy a gyalogosok hibájából bekövetkezett baleset a nyolcszorosára nőtt, de a járművek műszaki hibájából is kétszer annyi baleset történt tavaly, mint két évvel ezelőtt. Sajnos a járművezetők is figyelmetlenebbek voltak: a különböző helyzetekben a sebességet nem megfelelően választották meg, illetve nagyon sokszor az elsőbbséget sem adták meg.

– Csongrád megyében azért veszélyesek egyes utak, mert a közlekedők azzá teszik – jelentette ki Vad Róbert, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság baleset-megelőzési bizottságának titkára. Csongrád megyében tavaly a 47-es úton volt a legtöbb halálos baleset: kilencen hunytak el, ugyanennyien súlyosan megsérültek, és tizenegy volt a könnyebb sérültek száma. A második hely a 43-asnak, míg a harmadik a régi 5-ös útnak jutott. Az előbbin négyen, az utóbbin ketten haltak meg tavaly.

Vad Róbert megjegyezte: a balesetek számának emelkedése miatt Csongrád megyében az autósok ebben az évben fokozott ellenőrzésekre számíthatnak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Postaátszervezés: bezár az egyik ópusztaszeri fiók

Itteni múzeumát sem kíméli a Magyar Posta Zrt.: március első napjától bezárja az ópusztaszeri… Tovább olvasom