Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Európai Parlamentet ''játszanak'' a ságvárisok

Felkészülnek, megkeresik a probléma okát és a legjobb megoldást. Vitatkoznak, érvelnek bizonyítják igazukat azok a középiskolás tanulók, akik részt vesznek az európai parlamenti modellben. Uniós diák képviselőket Szegeden a Ságvári gimnáziumban képeznek – szakkörökön. Magyarországon kilenc másik intézményben tartanak ilyen foglalkozásokat.
Tóth Tamara és Cao Chun Hornok András tanár segítségével már elmélyedt az uniós kérdésekben. Fotó: Karnok Csaba
A szegedi Ságvári Endre gimnázium európai parlamenti modell (MEP) szakkörösei a diplomáciai pálya felé kacsingatnak: a tizenöt-húsz diák hetente egy alkalommal Hornok András magyar–olasz szakos tanár vezetésével meghatározott tematika szerint az Európai Unióval kapcsolatos kérdéseket tanulmányozza. Az egyetemi gyakorló iskolán kívül győri, szentendrei, székesfehérvári, pécsi, szolnoki, miskolci és három budapesti középiskolában tartanak ilyen foglalkozásokat. A magukat „mepeseknek" nevező diákok minden olyan témát elővesznek, ami időszerű az Európai Parlamentben is. Az angolul beszélő gyerekek délutánonként készülnek fel a nemzeti szintű bizottsági és plenáris ülésekre, amiket évente kétszer rendeznek meg. Legutóbb Győr fogadta a diák uniós képviselőket, ahol a középiskolások tíz bizottságban dolgoztak.

– A bizottságoknak tíz tagja van és természetesen van egy elnök is. A tagok különböző országokat képviselnek és az uniós parlamenti szabályok alapján foglalkoznak a témával. Az ilyen szintű munkában a tanárok, a koordinátorok nem vesznek részt, csak a plenáris üléseket hallgathatják végig – mondja a külkereskedelmi pályára készülő tizenegyedikes Tóth Tamara, aki a polgári szabadságjogok bel- és igazságügyi bizottságának az elnöke volt. Foglalkoztak a munkaerő-elszívással, a munkanélküliség problémájával és a munkahelyteremtés lehetőségével. Tamara úgy véli: szigorúan betartatta a szabályokat, „Tisztelt elnök asszonynak!" szólították, de jobban szeretett volna vitatkozni képviselőtársaival. Ezt viszont elnökként nem tehette meg.

Annál inkább belemerülhetett az uniós vámkérdésekbe a gimnázium kínai állampolgárságú tanulója, Cao Chun, aki kilenc éve él hazánkban és szinte anyanyelvi szinten beszél magyarul.
– Gazdasági jellegű bizottságban dolgoztam és szólaltam fel. Csak az tudott igazán vitatkozni, akinek nemcsak a tudása volt meg, hanem beszélni, érvelni is megtanult a szakkörökben – jelenti ki a tizedikes lány, akit nagyon érdekel a diplomáciai karrier is.

A két ságváris diák olyan jól végezte dolgát a győri nemzeti plenáris üléseken, hogy az uniós képviselő Gurmai Zitától – további tizennyolc társukkal együtt – meghívást kaptak egy november végi brüsszeli látogatásra.

Nagy izgalommal készülnek, az út tapasztalatszerzésnek is kiváló lesz, hiszen szeretnének jól szerepelni az idén is a nemzeti üléseken. Céljuk, hogy kikerüljenek az interregionális, majd az európai diákparlamenti ülésekre, amelyeken országonként csak öten vehetnek részt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Emberi jogi bírósághoz fordult Bartosné

Az emberi jogi bírósághoz fordult a szegedi önkormányzat városgondnokságának volt dolgozója, aki az… Tovább olvasom