Délmagyar logó

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 0°C | 6°C Még több cikk.

Év közben zárják be a Rogers Gimnáziumot és a Szefit

Szeged - Év közben zárnak be iskolát Szegeden – nincs tovább pénz a működtetésére. Ilyesmire még soha nem volt példa. A Rogers Gimnázium diákjait átveszi egy másik iskola, de a szakiskolások közül 69-en nem tudják folytatni a tanulást, mert szakmájukat sehol máshol nem oktatják. Bezár a Szefi is – a két iskolát ugyanaz a cég üzemeltette. Összesen 182 pedagógus kerül utcára.
Személyközpontú iskolából az állami rendszerbe

A Rogers Gimnáziumban az oktatás Carl Rogers személyközpontú pszichológiáján alapult. Az iskola különlegessége az volt, hogy olyan közeget teremtettek, ahol a fiatalok megtanulják felelősen járni saját útjukat, miközben képesek alkalmazkodni és együttműködni. „Olyan elfogadó és támogató légkör kialakításán dolgozunk, amely lehetővé teszi tanulóink számára céljaik megvalósítását. Fontos, hogy ne csak sikeresek, hanem boldogok is legyenek" – áll pedagógiai programjukban. Sokan éppen ezért választották ezt az intézményt, amely helyett most, év közben egy hagyományos tanrendű és szemléletű iskolába kell beilleszkedniük. Az alapítványi iskola központi támogatásból és pályázatokból tartotta fenn magát, a diákok nem fizettek az oktatásért.

Szülői értekezleten jelentették be hétfőn a Rogers Gimnáziumban: jövő héttől bezár az iskola. Hidegzuhanyként ért mindenkit a hír – még nem is volt példa arra, hogy év közben szüntessenek meg egy oktatási intézményt.

A bezárás oka, hogy a Magyar Államkincstár felfüggesztette az iskola támogatását. Úgy tudjuk, október óta nem kap pénzt az intézmény, a fenntartó azóta küzd a talpon maradásért.

Mostanra az iskolában minden vagyont beforgattak és feléltek, még az épület bérleti és rezsidíját sem tudták már erre a hónapra kifizetni.
Az alapítványi iskolába 370 diák jár. Hogy hol tanulnak hétfőtől, egyelőre még senki nem tudja.

Információink szerint a hétfői szülői értekezletet eredetileg azért hívták össze, hogy bejelentsék, más fenntartó veszi át az iskolát. Csakhogy péntek délután visszaléptek. Ennek feltehetőleg az az oka, hogy a tanév közben átvett diákok után már nem kapnak központi finanszírozást. Egy iskolányi diákot pedig nem bír el a költségvetésük. A jelenlegi állás szerint az Eötvös-gimnázium átveszi a négy gimnáziumi osztályt, sokan azonban nem szeretnének oda menni, mert a végzősöknek például kémiából, fizikából és biológiából különbözeti vizsgát kell tenniük. Sokkal nagyobb probléma azonban, hogy ragaszkodnak a tanáraikhoz is, őket viszont az iskola nem tudja alkalmazni.

Mi lesz velünk hétfőtől? A diákok között sincs más téma mint az iskolájuk bezárása. Fotó: Karnok Csaba
Mi lesz velünk hétfőtől? A diákok között sincs más téma mint az iskolájuk bezárása. Fotó: Karnok Csaba

A 270 szakképző iskolás diák helyzete még kérdésesebb. Főleg azé a 29 kisgyermekgondozóé és 40 gyógymasszőré, akik nem is tudják folytatni szakmájukat, mert sehol máshol nincs ilyen képzés a városban.

A szülői értekezlet után rengeteg szülő és diák sírt a folyosókon. Az iskolában most is folyik a tanítás, de a tanárokon, diákokon is érződik a bizonytalanság. A szünetekben sincs más téma, mint az iskolabezárás.

Amit lehet, mindent elkövetett az iskola, hogy ez ne történjen meg, de eszköztelenek. Megtudtuk, az ott dolgozók januári fizetése már nem is biztosított. De ez sem érdekelné őket, ha valamilyen megoldást találnának arra, hogy az iskolát ne szedjék szét, tanárok és diákok együtt maradhassanak. Vagy legalább ne tanév közben kerüljenek utcára.
Természetesen az igazgatónőt is megkérdeztük az ügyben, aki azonban később visszavonta nyilatkozatát.

A Rogers Gimnázium mellett a Szegedi Felnőttoktatási Gimnázium és Szakképző Iskola is bezár, ott 113 pedagógus tanított. A két intézménynek ugyanaz a fenntartója, az Esély a Hátrányos Helyzetűeknek Közhasznú Alapítvány. Mint azt nyáron megírtuk, a Szefiben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt. Úgy tudjuk, az eljárás kamudiákok miatt indult: az intézmény nem létező hallgatók után vett fel jogtalanul 50 és 500 millió forint közötti összeget. Hogy ez az ügy rántotta-e magával a Rogers Gimnáziumot, nem sikerült megtudnunk, a fenntartót ugyanis nem értük el telefonon.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orgonára gyűjt Zákányszék

Új, elektronikus orgonára gyűjtenek Zákányszéken, ahol a régi hangszer rendkívül elhasználódott. Tovább olvasom