Délmagyar logó

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 28°C Még több cikk.

Években mérik a bizalmat

Egyes városi cégvezetők csak egy-, mások ötéves megbízatást kaptak. A rekorder Boros Gyula, aki két céget is vezet, az egyiket 2009-ig. Az ellenzék szerint politikai okokból egyeseket a rövid kinevezéssel figyelmeztetnek, a kormányoldal egységesen alkalmazott elvekről beszél.
Klikk a képre!
Az önkormányzati cégvezetőknek adott megbízatások között jelentős különbségek vannak. Legutóbb ugyanazon a közgyűlésen kapott az SZKT vezetője öt, a Környezetgazdálkodási Kht.-é egy éves kinevezést. Kezdjük a legekkel. Boros Gyula két céget is vezet. Korábban a városházán volt rendezvényszervező, most az Ifjúsági Ház Kht.-t, ideiglenesen pedig a Szegedi Mozgókép Kht.-t is irányítja. Az IH az iskola-út programból is pénzhez jutott, kormányzati támogatással az épület teljes felújítását tervezik, a mozit pedig élettel akarja megtölteni.
A legtovább azonban Dózsa Gábor dolgozhat.

Sikeresnek ítélték az SZKT-igazgató tevékenységét a városházán, ezért újabb öt évig vezetheti a városi közlekedési céget, most éppen teljes erővel a jármű-felújítási programot felügyeli.

Az IKV Rt. vezére öt évre kapott megbízást. A 2009-ig kinevezett Németh Istvánnak egyik fontos feladata például, hogy a városi költségvetésbe betervezett több száz millió forint értékű ingatlaneladásokat lebonyolítsa.

Az új vezetőket csak rövid időre bízzák meg először a feladattal – mondják a városházán. Erre példa a fürdővállalat esete. Az ismert kereskedő, Bánáti Antal kapta tavaly nyáron a feladatot, hogy a betegeskedő Szegedi Fürdők Kft.-t tegye rendbe.

Lízingcég bevonásával 300 milliós beruházást vezényel le Bánáti a SZUE-ban, a megtérülést is neki kell biztosítania, a hátrahagyott peres ügyeket is megörökölte. Egyelőre egy évet kapott a munkára.
Egy éve van még hátra néhány régi vezetőnek is. A városi csatornaberuházás ügyeit a Szegedi Víziközmű Működtető és Fejlesztő Rt. intézi, vezérigazgatója Novák Gyula, aki a Fidesz-időkben és az MSZP-s városvezetés alatt is helyén maradt. A város vezetői szerint az óriási uniós és állami pénzből zajló csatornázás sikere a fontos, Novák munkáját utána értékelik.

Ugyanez a helyzet Szabó Ferenc ügyében, aki a hulladékgazdálkodási uniós beruházás részleteinek tudója. Az első önkormányzati közgyűlésben még fideszes képviselőként ült a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. igazgatója, aki most csak egy plusz évet kapott. Tevékenységét szintén majd az ISPA-beruházás után értékelik.

A hőszolgáltatót vezető Básthy Gábor az önkormányzat hozzájárulása nélkül hajtott végre hitelből jelentős beruházást, ezért mozgásterét nemrég a társasági szerződés módosításával csökkentették. Básthy a rendszerváltás utáni második ciklus gazdasági alpolgármestere volt. A magántulajdonossal úgy állapodott meg a város, hogy a ciklus végéig, jövő szeptemberig maradhat.

Alkalmasság

Szőllősi Béla önkormányzati Fidesz-frakcióvezető: – Bizalmi emberek kerülnek pozícióba, a szocialisták és a szabad demokraták a minisztériumi tárcák leosztása szerint hívtak embert a városi cégek élére. Jó szocialista szokás szerint mindenki szakembernek számít, aki kicsit is ezen pályák közelébe került, de nem az adott szakma elismert képviselőiből válogattak.

Solymos László városüzemeltetési alpolgármester: – Azt a gyakorlatot követi a város vezetése, hogy az önkormányzati cégek élére először rövidebb időre kap megbízást egy-egy személy. Aki bizonyította alkalmasságát, azt hosszabb távra is megbízzák. A nagy összegű, uniós támogatással megvalósuló beruházások érdekében az ezeket levezénylő cégvezetők teljesítményét a beruházások befejezése után értékelik. 
 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pálmák nőttek az újszegedi medencében

A szakadó esőben is több mint százan dolgoztak tegnap a Partfürdőn, a SZIN helyszínén, hogy a mai… Tovább olvasom