Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Évekig csak épített, nem hitte el, hogy szabálytalanul

A hivatalok fölszólításaira nem reagált, és érdekeinek védelmében nem fordult időben szakemberhez egy baktói asszony. Elbontatják a kamráját és a kazánházát, de odaveszhet akár az egész háza is. Mindössze egy-két hatósági kényszerbontás volt Szegeden az elmúlt években.
Nagy Katalin: Nem fogom elbontani az életem munkáját. Fotó: Segesvári Csaba
Baktói, kiskertes városrészben álló házához évek óta építi a kazánházat és a kamrát Nagy Katalin. A házhoz ragasztott melléképületek még mindig nem készültek el, pedig az asszony – azt mondja –, több millió forintot elköltött már rájuk.

Négy éve a szegedi polgármesteri hivatalba bejelentés érkezett, hogy Katalin a megengedettnél nagyobb területet épített be. A hatóság felszólította, hogy módosítsa az építési engedélyt, kérjen fennmaradási határozatot. A nyugdíjas asszony nem reagált, megbírságolták, nem fizetett. A határidők lejártak, jogerős jegyzői határozat született, amely szerint a szabálytalanul épített házrészt Katalinnak legkésőbb július 3-áig el kell bontania. Ha nem teszi meg, másnap hatósági kényszerbontás lesz.

Katalin későn ugyan, de végre ügyvédhez fordult.
– A jogerős bontási határozattal keresett fel – magyarázta az ügyvéd, aki nem vállalta, hogy a nevét megírjuk. Azt mondta, nem reklámot akar, hanem segíteni a néninek. – Sajnos, Katalin nagyon elkésett. Az évek alatt felhalmozódott iratanyagot áttekintve úgy látom, korábban is sok hibát vétett, nem használta ki a jogi lehetőségeit. Évek óta keresi az igazát jogsegélyszolgálatoknál, civil szervezeteknél, a végeredményt tekintve: nem a megfelelő helyeken. Ügyvéd segítségét kellett volna kérnie, lehet, hogy régen megoldhatta volna az ügyet. A jogerős a döntéssel már nem lehet mit kezdeni, csupán észrevételt nyújthattam be az építési irodának – magyarázta Katalin jogi képviselője.

Százszor is meggondolják

Mindössze egy-két hatósági kényszerbontás volt Szegeden az elmúlt években. A hivatal nagyon meggondolja, hogy él-e ezzel a lehetőséggel, hiszen a költségeket meg kell előlegeznie, a megtérülés pedig bizonytalan – tudtuk meg az önkormányzat építési irodáján. Kovács Béla osztályvezető elmondta, november óta szigorúbbak az eljárási szabályok. Ha a hivatal tudomást szerez az engedély nélküli vagy szabálytalan építkezésről, 40 nap alatt tisztáznia kell az ügyet. Ezután az építőnek 60 napja marad fennmaradási engedélyt beszerezni, és módosíttatni az építési engedélyét. 
Az ügyvéd igyekszik időt nyerni. Beadványt küldött az önkormányzathoz, amiben azt írta, hogy a baktói asszony érvényes építési engedéllyel rendelkezik. Katalin állítása szerint a hetvenes években, amikor az engedélyt kapta, még nem volt érvényben a telek beépítését korlátozó rendelet.

Sem a hivatal, sem az asszony jogi képviselője nem tudott még utánanézni a hivatkozott, több mint harmincéves rendelkezésnek. Az ügyvéd a feltételezett joghézagba kapaszkodik, kérte, halasszák el a végrehajtást.

A hatósági bontás több százezer forintba kerülne, ezt a 40 ezer forintos nyugdíjából Katalin képtelen lesz kifizetni. Adóként hajtják be, elárverezhetik a házát is. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Alváscentrum adóssággal: vegye, vigye!

A Vasas Szent Péter utcai rendelőintézetből a szegedi városi kórházba költözhet az… Tovább olvasom