Délmagyar logó

2018. 01. 19. péntek - Sára, Márió 2°C | 8°C Még több cikk.

Évente hárommilliós kárt okoznak a szobrok rongálói

Nemrég eltűnt Antall József pestújhelyi fejszobra. Hasonló esetek Szegeden is minden évben előfordulnak – de nem szociális bűnözést, hanem vandalizmust sejthetünk a háttérben.
Nem régen eltűnt Pestújhelyről Antall József néhai miniszterelnök fejszobra. Néhány napra rá egy csepeli ház előtt találták meg, sértetlenül.
Kovács János, a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. közterület-fenntartási igazgatóhelyettese elmondta, Szegeden is minden esztendőben előfordulnak hasonló esetek, tavaly hat volt. A város közel kétszáz köztéri szobrában, domborművében, emléktáblájában évente két és fél-hárommillió forint kárt okoznak a rongálók.

Kézrátétel

A záróvizsga előtt álló műegyetemistáknál hagyomány, hogy kifényesítik a lószerszámot a budai várban található Hadik András lovas szobron. A külföldi turisták pedig férfiúi erő vagy bőséges gyermekáldás reményében simogathatják az emlékmű eme részét.

– Dankó Pista mészkőhegedűjét rendszeresen elviszik. Nagy Imre Rákóczi téri szobráról a szemüveget lopják le, ebből Lapis András szobrászművész már tartalékokat kénytelen készíteni. A Vásárhelyi Pál-szobor mellékalakjait is állandóan megrongálják – ismertette a leggyakoribb eseteket a szakember. A sor sajnos hosszan folytatható: tavaly a Klauzál téri oroszlános kútról törték le a több tízkilós országalmát, Tóbiás Klára művének helyreállítása 700 ezer forintba került. Az újszegedi liget díszkútját 2006 januárjában rongálták meg – ismeretlenek letörték, de elvinni nem tudták a fiú kezében lévő halat. Májusra állították helyre. A Kligl Sándor készítette Utcai muzsikusok című szoborcsoportról pedig 2002 elején lopták el a galambokat.

Mivel a réz és a bronz világpiaci ára is meredeken emelkedik az utóbbi időben, a színesfém-felvásárlók akár harmincezer forintot is fizetnek egy többkilós szoborért vagy tartozékért. A szakember a helyi esetekben azonban nem megélhetési bűnözésre vagy politikai szándékra gyanakszik. A pszichológia szerint a rongálás elsősorban az agresszív, antiszociális viselkedés kifejezésre juttatása. A társadalmi normák fellazultak, könnyen áthághatók. Ha viszont kórlélektani okokat keresünk, szóba jöhet a gyűjtőszenvedély is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A front éreztette hatását a szegedi közgyűlésen

A hirtelen jött meleg rányomta bélyegét tegnap a szegedi városi közgyűlésre, mert bár voltak… Tovább olvasom