Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Évike, az autista kislány tanítókra talált

Huszonkét iskolát keresett meg a szegedi autista kislány édesanyja, mire megfelelő befogadó közösséget talált. Lapunk írása nyomán bukkant a kecskési iskolára, ahol különleges nevelési modell alapján nevelik a gyerekeket – egészségeset és sérültet együtt, példaértékűen.
Évit (középen) a kecskési iskola fogadta be. A beszélgetőkörben tegnap a Mikulás volt a téma. Fotó: Frank Yvette
Évike autista és harmadik osztályos. Tehát még kicsi, de máris sok problémával kell megküzdenie. Például az előítéletekkel. Hosszú éveken át még az sem volt egyértelmű, hogy egyáltalán iskolába járhat. Két évvel ezelőtt adtunk hírt arról, hogy Évike szegedi családja az iskolakezdés előtt három éven át keresett befogadó intézményt. Végül a gyerek az első évet elkezdte egy iskolában, de hamar eltanácsolták magatartászavara miatt. A kétségbeesett édesanya, Soltiné Ibolya azt fontolgatta, hogy elköltöznek Szegedről. Aztán magántanárt fogadott, aki befejezte a jó eszű gyerekkel az első és a második tanévet. Közben – nem túlzás –: Szegeden és környékén huszonkét iskolába próbálta beíratni a gyermekét.

Cikkünk nyomán, valamint az önkormányzat oktatási bizottságának segítségével Évi végül a kecskési Fekete István Általános Iskolában illeszkedhet be a közösségbe. Most félig magán-, félig iskolai diák. A család számára már az is komoly támogatás, hogy a segítőtanárt félig az iskola alkalmazza, félig a család fizeti. Tegnap, Mikulás napján megnéztük, mi az, amit az ottani pedagógusok tudnak, s más nem.

A huszonegy gyereket – köztük egy siket kisfiút, egy kerekes székes lányt és Évit – éppen a Mikulásról és a meglepetésekről kérdezte Sáriné Kis Mária tanító néni. A körben ülő kicsik mögött segítő tanár állt: Jerneyné Mezei Klára. A gyerekek cserfesen beszélgettek, táncoltak, követték, amit a tanító néni mond. Meg kellett kérdeznünk Gulácsiné Vass Mária osztályfőnököt, melyikük is pontosan az autista kislány.

– Ugyanazt az tananyagot vesszük át, mint minden harmadikos a városban – magyarázta az osztályfőnök. – Évi tavaly került be a csoportba. Először csak testnevelés- és énekórára járt, és persze megírta a felmérőket. Idén már egy-egy szerda délelőttöt tölt az osztályban. Egy egész matekos vagy magyaros napot végigcsinál velünk. A magántanárával – ő áll bent az osztályban – bensőséges a kapcsolata. Működik a jelbeszéd közöttük. Elég, ha rámutat, és Évi tudja, mit kell tennie.

Ebben az iskolában nem tantárgyak, órarend, meg tankönyvek és munkafüzetek szerint tanulnak a gyerekek, hanem a húsz éve náluk fejlesztett MESÉM-program alapján. Ez a Munka- és Ellenőrzőkártyás Speciális Értékteremtő Modell. Kidolgozója, Kónyáné Farkas Hedvig meséli: kártyán kapnak feladatot a tanulók, és ha megoldották, odaadja nekik a választ. Ellenőrzik magukat, és beszámolnak az eredményről. Ki egyedül, ki párban, ki felnőtt segítségével dolgozik. A munkakártyák megszólítják azokat is, akik csetlenek-botlanak, és azokat is, akik szárnyalnak. Marad idő, hogy a pedagógus leüljön, és a lemaradókat felzárkóztassa abban a pillanatban, amikor leragadt. Erősödik a gyerekek önértékelése, elfogadják a saját maguk és a társaik gyengeségeit. A jutalom? Az az öröm, hogy sikerült megoldani a feladatot.

Sérült és egészséges? Egyenként különleges. A gyerekek segítenek egymásnak, haragszanak és összebarátkoznak. A program pedig kompatibilis minden iskoláéval, mégis több némelyiknél. Miben? Itt a tananyag eszköz, önállóságra és kreativitásra sarkallja a gyerekeket. Érettebbek lesznek a társaiknál: az itt tanulók nem bámulják meg az utcán a sérülteket, nem gyámolítják őket feleslegesen, inkább biztosítják számukra a körülményeket, hogy önállóan is boldoguljanak. És az a lényeg!
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyakunkon a megszorítások

Szegeden jövőre több közszolgáltatás díja drágul az inflációnál jóval nagyobb mértékben. A lakbér… Tovább olvasom