– Csörren a, csörren a csengős óra, hétalvó, gyere, ébredj már! – szavalták a sötét nadrágba, szoknyába és fehér felsőbe öltözött kisdiákok tegnap délután a szegedi Rókus II. Számú Általános Iskola udvarán, hívogatva a kapu felől bátortalanul közelítő gyerekeket – itt rendezték délután a városi tanévnyitót.
Az intézményre talán rá sem ismertek a nebulók: 500 millió forintból teljesen megújult a nyáron, és októberre befejezik a beruházás második ütemét is. – Szép lett – konstatálta a negyedikbe készülő Lehoczky Patrik és Balogh Zoltán egy padon ülve. – Nem vártam a sulit, számítógépeztem a nyáron, meg a játszótérre mentem le néha – árulta el Zoli, miközben a tanévnyitó műsor egyik résztvevője kijelentette: „sokszor szeretek iskolába járni, például mikor Klári néni felemeli a füzetemet, és azt mondja az osztálynak, így kell ezt csinálni".
– Sokkal jobban megy majd a tanulás, mint tavaly. Megújult az iskola, díszburkolat lesz az udvaron, megszépül a sportpálya, a tantermek. Tudással azonban nektek kell betöltenetek őket – figyelmeztetett Hódiné Csatári Márta igazgató, majd
Botka László polgármesterrel együtt ajándékpólóval köszöntötte az elsősöket.
 |
Az ajándékba kapott pólót vidáman nézegették az elsősök. Fotó: Segesvári Csaba |
– 26 ezer diáknak és 2600 pedagógusnak kezdődik a tanév Szegeden, az iskolavárosban. 1430 elsős kisdiákunk van, hosszú évek óta először vannak többen, mint az előző évben. Szeged fejlődésének egyetlen erőforrása, hogy gyermekeink modern, 21. századi tudáshoz jussanak – mondta a polgármester. Több mint 2 milliárd forintot fordított Szeged az iskolák felújítására idén, az elmúlt 6 évben 10 milliárdot. A nyáron 4 iskola – a szőregi, a Tisza-parti, a móravárosi és a Rókus II. – teljesen megújult, 150 millióból további 15 intézmény szépült meg. – Ha senki nem látja ennek különleges akadályát, a 2009/2010-es tanévet Szeged valamennyi általános és középiskolájában megnyitom – zárta szavait a város vezetője.
KinevezésekBotka László 8 igazgatói kinevezést adott át, 4 általános iskolai vezetőnek és a 4 új szakképzési óriásintézmény főigazgatójának. Kissné Gera Ágnesnek (Arany János), Ezumahné Németh Györgyinek (Madách Imre), Samuné Lázár Évának (Tisza-parti) és Gulyásné Szabó Klárának (Vörösmarty), illetve Siposné Gyuris Valériának, Deák Attilának, Feketű Bélának és Lengyel Zoltán Tamásnak.