Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Ez lesz a leghosszabb borünnep

Szeged - A rekordok fesztiválja lesz az idei szegedi borünnep: 134 kiállító, közülük 108 borász várja a látogatókat. Ráadásul a megszokott hat helyett kilenc napig válogathatunk a legnevesebb hazai termelők nedűiből.
Minden idők leghosszabb borfesztiváljával várják idén a látogatókat: kilenc napig tart majd a szombaton, 18 órakor kezdődő rendezvény. A plusz három napot a Red Bull utcai parádénak köszönhetjük. Ehhez igazították ugyanis a szervezők a borünnep nyitányát.

Idén is mind a 22 magyarországi borvidék képviselteti magát Szegeden, ahol – a szakemberek szerint is – a vidék legrangosabb borünnepét rendezik meg évről évre. A fesztivál 1995-ben három napos rendezvényként indult. Később egyre növekedett időtartamát és a kiállítók számát tekintve. 2003-ban már 50, tavaly 114, idén pedig 134 kiállító kínálja majd portékáját. De rekordot döntenek a borászok is: míg tavaly 95, addig idén 108 szakember várja a borbarátokat. Így aztán nem csoda, hogy a szervezők sokkal több látogatóra számítanak, mint 2008-ban.

– Az eddigi, hatnapos rendezvények alatt 100 ezer ember látogatott el a borfesztiválra. Idén a Red Bull utcai parádé, a hídi vásár és a többi kísérőprogram miatt arra számítunk, hogy több mint 200 ezren jönnek el a Széchenyi téren rendezett borfesztiválra – mondta el lapunknak Szélpál Gábor. A Szegedi Városkép Kft. ügyvezető igazgatójától megtudtuk: a kiállítók idén kedvezményben részesültek. A három plusznappal együtt is ugyanannyit kell fizetniük egy 8 négyzetméteres faházért, mint tavaly, vagyis: 239 ezer forintot.

A tavalyinál is több látogatóra számítanak a szervezők. Fotó: Karnok Csaba
A tavalyinál is több látogatóra számítanak a szervezők.
Fotó: Karnok Csaba

Idén is rendeznek borversenyt

Május 19-én több mint 100-féle nedűt kóstol majd végig a 30 tagú zsűri a Novotelben. A verseny elnöke az év borásza, Konyári János lesz, aki mellett olyan hazai kiválóságok képviseltetik magukat a fesztiválon, mint Bock József, Tiffán Ede vagy Frittmann János. Az eredményhirdetés kedden délután ötkor lesz. A borok vetélkedésén elért pontszámot kinyomtatják, és minden standra eljuttatják, így szerdától bárki utánajárhat, hány pontot szerzett az általa választott nedű.

Online versenyünk

A Bortársaság felajánlásával május 12-étől 22-éig egy-egy palack Konyári Chardonnay bort nyerhetnek a 2008-as év borászától azok, akik internetes oldalunkon kitöltik kvízünket. A bor mellé egy emblémás poharat és egy nyakba akasztható pohártartót is nyernek a szerencsések. Mindennap 14 óra után sorsolunk. A nyerteseket e-mailben értesítjük.

Nonstop nyitva tartás

A szegedi borfesztivál idén is a borrendek felvonulásával kezdődik. Szombaton 17.30-kor a Dugonics téri szökőkúttól sétálnak el a Borbarát hölgyek, a kiállítók és a Szent Vince Borrend tagjai a Széchenyi térig. A fesztivál hivatalosan mindennap déltől éjfélig várja a látogatókat, de a kiállítók addig maradhatnak, míg a szomjas borbarátok óhajtják. Így akár nonstop is nyitva tarthatnak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Macy Gray igent mondott a SZIN-re

Eldőlt: Macy Gray jön a SZIN-re. A Szegedi Ifjúsági Napok szervezői megállapodtak az énekesnővel,… Tovább olvasom