Délmagyar logó

2018. 05. 22. kedd - Júlia, Rita 16°C | 25°C Még több cikk.

Ezer tó megyéje leszünk - a vízügy előre figyelmeztetett

Csongrád megye – Csongrád megyében két Fertő-tónyi terület áll víz alatt. Immár évtizedes probléma, hogy nem folyik le a víz – mindenki egymásra mutogat. Bejártuk a megye nagyobbik részét, és kiderült: sok helyen a gazdák hanyagsága miatt áll a víz. A belvízre árvíz jött: a Tisza és a Maros is a töltések széleit nyaldossa. Képriport és tanulságok.
Az elmúlt hónapokban a szokásos csapadék kétszerese esett. A nyári, esős időt követően már telítődtek a földek – nem tudják elnyelni a vizet. Megyeszerte több helyen kritikus a belvízhelyzet: Csanyteleken, Tömörkényen, Domaszéken 24 órában szivattyúznak. Makó térsége is komoly veszélyben van, ugyanis pár milliméter csapadék is elég, hogy víz alá kerüljön a hagymaváros.

– Nyár óta nem lehet megközelíteni a szivattyútelepet, ezért kell a lánctalpas dózer – magyarázta a makói átemelő mellett Kozák Péter, az ATIKÖVIZIG igazgatója. A védekezésért felelős mérnökkel ellátogattunk a megye több pontjára, hogy megnézzük, hogyan küzdenek a belvíz ellen. A Makó Szivattyútelepnél arról beszélgettünk, hogy a szivattyú meghibásodása miatt fél üzemmel emelik a Marosba az összegyűlt belvizet. – Felázott a töltés koronája, ezért halogattuk eddig a szivattyúcserét – magyarázta Kozák, miközben egy teljesen száraz csatornában baktattunk az átemelő telep felé. – Az előrejelzések szerint újabb csapadékhullám jön, emiatt fel kell készülnünk a legrosszabbra – a mostani fél üzemtől Makó víz alá kerülne – magyarázta a mérnök, aki hozzátette: közel 1100 milliméter csapadék esett a szokásos 4-500-zal szemben.

Fokozódik a belvízhelyzet Csongrád megyében. Új szivattyút telepítenek - lánctalpas segítségével. Fotó: Segesvári Csaba (galéria)

Szivattyúznak

A katasztrófavédelem is aktívan dolgozik a belvízi védekezésben. Eddig tizenkét szivattyút adtak ki a munkálatokra, és 21 500   homokzsákot - mondta el Tátrai János a Csongrád Megyei   Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek. Hozzátette: a legrosszabb a helyzet Csongrád megyében Csanyteleken és Csanádpalotán.

Tavasszal, nyáron már vízben állt a megye. Most újrázunk


– A tavaszi események után, mennyi csatorna épült? – tettem fel a logikusnak tetsző kérdést, amire Kozák Péter csak ennyit válaszolt: „Állami vonatkozásban a hálózat megvan, a működésével vannak zavarok." A mérnök szerint a rendszereink ennyi vizet már nem tudnak elvezetni. Kérdésemre, kinek kellene takarítania a belvízelvezető csatornákat, Kozák a következőket válaszolta: – A tulajdonos feladata a tisztítás. A főgyűjtőknél ez az állam.
Ahogy a száraz csatornából a majd 2 méter mély vízzel telt belvízelvezető mellé értünk, kiderült: a földtulajdonosok, vízügyi társulások gyakran elfeledkeznek a tisztítási kötelezettségükről. Többek közt ezért áll 70 ezer hektár víz alatt.

– Ez egy egy tonnás szivattyú – mutatta Kozák a nemrég telepített vízátemelőt. A telepre belépve megtudtuk, egy 1962-es szivattyú őrzi a makóiak biztonságát.

A csatornákra visszatérve megkérdezem: Nem lenne egyszerűbb, ha nyáron tisztítanák a belvízelvezetőket, és nem olyankor, amikor csurig vannak vízzel? – De – válaszolta a vízügyi igazgató, aki szerint a 70 ezer hektár víz alá kerülése nagyon jelentős károkat okoz.

Tovább esik az eső

A met.hu előrejelzése szerint szerda éjszaka kis mennyiségű csapadék várható, csütörtökön 2-5 milliméter. A meteorológusok szerint záporos, zivataros időszak következik, szélsőséges lehet a csapadék eloszlása.

„10 évente egyszer előforduló csapadék"


– Ezek a belvízelvezető csatornák már nem tudják a vizet elvezetni. Úgy tervezték őket, hogy 10 évente egyszer elvezessék az esetlegesen megnövekedett esőmennyiséget. Most már ott tartunk, hogy 2010-ben Csongrád megyében mindössze 20 napig nem volt belvízi védekezés – magyarázta Kozák. A mérnök szerint a csatornákhoz csatlakozók – települések, szántóföldek – vízgazdálkodása sem megfelelő, ezért sem folyik el a földekről a víz, ugyanis a rendszerváltás földosztásait követően a tulajdonosok többsége beszántotta a csatornákat. Kozák azt is megemlítette, hogy a földeken futó „táblacsatornák" hamarosan újra állami kézbe kerülhetnek, így a központi védekezés hatékonyabb lehet.

Fokozódik a belvízhelyzet Csongrád megyében. A tehenek is vízben állnak. Az állattartók igyekeznek minél magasabbra terleni őket. Fotó: Segesvári Csaba (galéria)

Ősszel már jelezték, hogy baj lesz


– Készítettünk jelentést, amelyben megírtuk: a talaj telítettsége miatt az újabb esők miatt katasztrofális lesz a belvízhelyzet – mondta Kozák Péter. – Nem feladatunk senkit sem minősíteni, a mi feladatunk a védekezés – hárította el további kérdéseinket a vízügyi szakember. A közelben futó M43-as autópálya is megváltoztatta a vizek áramlását – ezért amíg nem látjuk tisztán, hogy ki és hogyan fogja üzemeltetni az autópályát övező belvízelvezető csatornákat, nem adjuk ki a vízügyi engedélyt. Nem lesz használatbavételi engedélye az M43-asnak – tudtuk meg a mérnöktől.

Makó–Maroslele–Földeák–Szegvár–Csanytelek

Mértékváltás

70 ezer hektár, az 700 km2. A Fertő tó 309 négyzetkilométer felületű, így a Csongrád megyében belvízzel borított területek nagysága majdnem két Fertő-tónyi területet tesz ki. 1999-ben 108 ezer hektáron állt a víz. A termést komolyan veszélyeztető belvíz jelentős élelmiszerdrágulást is okozhat.

– Menjünk, nézzük meg Kurca kotrását! – invitált Kozák, és elindultunk. Óföldeák mellett egy munkagépet pillantottam meg, melléálltam. – Kitisztítjuk a csatornát, ugyanis a telektulajdonos betemette, emiatt nem folyik le a belvíz – magyarázta a csatorna mellett dolgozó férfi. Megtudtuk: a makói önkormányzat kérte őket, hogy távolítsák el az illegális dugót – ami a szántóvetőnek ugyan kényelmes volt, de a többi földtulajdonosnak ingyen tavat jelentett. – Persze, reklamálnak, hogy az állam nem csinál semmit, de íme a példa, saját maguk temetik be a csatornákat – magyarázta a fiatal férfi, aki szerint „békeidőben" egyszerűbb lenne a karbantartás, sőt megkockáztatta: most kétszer-háromszor annyiba kerül a tűzoltás, mint a megelőzés. Mindszentnél újra eleredt az eső. A földeken néhol foltokban, néhol összefüggő tavakban áll a víz.

Fokozódik a belvízhelyzet Csongrád megyében. Elállt az eső. Fotó: Segesvári Csaba (galéria)

– Olyan, mint egy rotációs kapa, a nádat tövestől szedi ki – magyarázta Jászné Gyovai Ágnes a Kurca parton állva, hogy mi az a furcsa vízi jármű, ami a nádat tépi. A vízügyi szakembertől megtudtuk, hogy a belvíz levonulási szint felett áll az egykori holtág, jó 40-60 centivel. Ez azt jelenti – tette hozzá –, hogy sokkal nehezebben folyik le a víz. – Miért nem nyáron takarítanak? – kérdeztük, amire csak annyit válaszoltak: „Most van rá pénz." Az úszókotró egyfolytában dolgozik, a Kurca tisztasága a garancia Szegvár és Szentes belvízmentességének.

Olvasóink írták

44 hozzászólás
  • 44. jay_és_néma_bob 2010. december 10. 20:55
    „hiába no, a víz (és a szar) nagy úr”
  • 43. őrgróf 2010. december 10. 19:43
    „Igen. Régen volt gazdálkodás, földművelés, annó magántulajdonban, később Tsz ill. ÁG-ban. És volt Földművelésügyi Minisztérium, akinek ez volt a dolga. És csak ez. És ráadásul értettek hozzá. Minden átszervezéssel csak az ingyen - és jól! - élők száma nőtt, és ezzel arányosan csökkent a szakértelem. A gyeplőt a lovak közé dobták, megindult a harácsolás, a föld kizsigerelése. Erdősávok kiirtása, ( talajerózió ) az árkok, átereszek betöltése, - hogy még egy kicsivel több termésem legyen - vagyis a felelőtlen rablógazdálkodás, ráadásul nincs igazi gazdája semminek. Az eredményt látjuk, és hamarosan érezni is fogjuk: nem lesz búza, kukorica, stb.
    A megoldás sztem: vissza a központi irányításhoz ( a magántulajdon tiszteletben-tartása mellett ) és a szigorú követelmény-rendszerek következetes ellenőrzéséhez, akár kemény büntetések árán is. Ma, a műholdas rendszerek világában ez nem is olyan nagy feladat - lenne.”
  • 42. info 2010. december 10. 19:04
    „"Ősszel már jelezték, hogy baj lesz" Csakhogy ez már nem az ősszel kezdődött, hanem évekkel ezelőtt amikor mind azzal foglalkozott, hogy ki legyen a leggazdagabb,minél több pénzt kivonni mindenhonnan.”
  • 41. Vörcsi 2010. december 10. 15:31
    „Mint nemrégen megmondták nekünk, a "szocializmus" az valójában diktatúra volt. Abból indultak ki a szocialista pártkatonák, hogy mindenki hülye, és meg kell mondani neki, hogy mely napon mit csináljon, akkor boldogulni fog, - nem is volt ez olyan nagy tévedés! - és boldogult is. Namármost! Szerintem áprilisban is diktatúra kezdődött, nem mondanák meg megint, hogy mit csináljunk, hogy boldoguljunk? Bele értve a csatorna rendszert is!”
  • 40. Aquaman 2010. december 10. 09:48
    „"Hol vannak most azok a "manager"-ek, akik folyamatosan átszervezték, lényegében tönkretették a magyar vízügyet?

    A következmény mára már látható."

    1990-ben közel 1200 ember dolgozott a területi vízügynél. Mára ez a létszám 300 körüli, csatornaőröstől, gátőröstől egybevéve.

    A kormányok rendre csökkentették a felhasználható keretet, a többit meg gazdálkodják ki.

    Más részről a tározók elkészítéséhez, az adott földtulajdonos/októl kell tulajdonban venni. És mint tudjuk, a leleményes földtulaj, szereti föltupírozni az árát. Ördögi kör. Mert pénz, az nem sok leledzik...”
  • 39. h65535 2010. december 10. 00:11
    „a földeken a sok felelőtlen kisgazda vagy őstermelő csak sír, majd felveszi a támogatást, majd a káralapból is csurran, majd baszik adózni és mindent irreálisan magas áron próbál eladni...
    ez 2010 magyarország

    ezek után még <moderálva> rogán bejelenti hogy a mi pénzünk az nem ami pénzünk....”
  • 38. tol 2010. december 09. 22:56
    „imádom, ha a természeti katasztrófák tetszenek! Akkor örömködnél, mikor az egyébként régen száraz pincédben bokáig áll a víz! Akkor úgy azért felemlegetnéd az ok-okozati hozzátartozókat! Én időnként megteszem, persze - nyilván - ettől se változik a természet rendje... Ez a rend egyébként úgy szól, hogy civilizált ember korszerűen bánik a természettel...Civilizált országban...”
  • 37. reader 2010. december 09. 21:30
    „Ezekről a vízelvezetőkről nincs valami térkép "szerű" valami? Ha van hol lehet megkeresni?”
  • 36. alfoldi 2010. december 09. 20:34
    „Hol vannak most azok a "manager"-ek, akik folyamatosan átszervezték, lényegében tönkretették a magyar vízügyet?

    A következmény mára már látható.

    Most lapítanak!

    Vödröt, ásót, lapátot a kezükbe.”
  • 35. ~FRANZVON~ 2010. december 09. 20:27
    „Mondjuk szerintetek-mármint az alant a témához hozzászóló "szakértőkhöz" szólok-a természet kedve megváltozik ötleteitek láttán?”
  • 34. Mike3 2010. december 09. 19:46
    „A TSZ-ek a belvizet is kezelték. Komoly csatornarendszer és hidrológiai tervezésen alapuló földművelés volt. Na de vissza az ősi jussot! Akkor most tessék szopni szépen a belvízzel!”
  • 33. ~FRANZVON~ 2010. december 09. 19:03
    „A belvíz nagyon xar, viszont a fotók tetszenek...Már bocsi.”
  • 32. h65535 2010. december 09. 18:09
    „orbán megmondta áprilisban, hogy más idők jönnek....
    köszönjök viktorka, nem ilyenre vágytunk!”
  • 31. tol 2010. december 09. 17:57
    „a szocreálnak bizony megvoltak az előnyei, ezek egyike az őszi mélyszántás.. A hatalmas társadalmi és lelki felszabadulás, mely 1989-ben rátört kis hazánkra azt eredményezte, hogy a paraszt elfelejtett őszi mélyszántani. Illen kurva egyszerű ez.”
  • 30. rozator 2010. december 09. 17:33
    „Most hogy a túróba fognak az aszályra, alacsony talajvízszintre hivatkozni?”
  • 29. berkabela 2010. december 09. 17:26
    „A 451 sz.ut 16km. szelvényénél-jobb o. 90 ha terület vize azért nem tud lefolyni, mert a Vidre-érbe vezető csatorna csőáteresze 20 éve összetört.A bejárhatóság miatt betömték a csatornát.Az érdekeltek hiába könyörögnek az illetékes VGT-nek!”
  • 28. IVY 2010. december 09. 16:50
    „Mivel motiválnád <moderálva> honfitársainkat az ároktakarításra?”
  • 27. jay_és_néma_bob 2010. december 09. 16:45
    „"De"-vel nem kezdünk mondatot :)
    beszántják a csatornát, aztán emelik az árakat.
    na ügyes-lopós világ ez, az már biztos
    bár azért az durva, hogy idén gyakran láttam egy csatornát (most is), és tavaszkor is tele volt, akkor még nem takarították ki, nyáron megint megnőtt a víz, akkor már kitakarították, most meg már 0,5-1 m híja van, és kiönt.
    csak arra jönnék rá, hogy ezt a "10 évi egyszeri nagy esővizet" miért nem lehet több tárolóba vezetni, és akkor nem lenne gond a többi 9 évben
    és akkor a "romákat" is munkára lehetne fogni, ha már nem tudnak mit csinálni, csak lopni (tisztelet a kivételnek)”
  • 26. ~FRANZVON~ 2010. december 09. 16:39
    „Szopta-tó...”
  • 25. geza 2010. december 09. 14:19
    „Lehet a segíly helyett menni dolgozni...csatornák tisztítására...”
44 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Karácsonyi slágerek az unalomig és még tovább

Összegyűjtöttünk néhány olyan karácsonyi slágert, amiket minden évben az unalomig hallgattatnak velünk a rádiók. Listánk végén bónusszal kedveskedünk! Tovább olvasom