Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 13°C Még több cikk.

Ezrek várták a kormányfőt

Nagy láb és sétagalopp, puszik a miniszterelnöknek. Egyetemista lányok Gyurcsány hogylétéről érdeklődtek, mások az operatőröket utálták. A Szent István tér átadóján volt taps és piros lap is.
Botka László polgármester, Gyurcsány Ferenc kormányfő és Bodor Dezső, a Szegedi Vízmű Rt. műszaki igazgatója a téravatón. Fotó: Karnok Csaba
Szigorú arcú kormányőrök, jól öltözött szegedi politikusok, szolid tömeg a Széchenyi téren. Gyurcsány Ferencet vártuk. A miniszterelnök a városháza elé autóval érkezett, majd gyalogolt a Szent István térig. Néhány perc késésben volt, ezért tempósan haladtunk.

– Könnyű annak, aki nagy lábon él. Neki egy lépés, nekünk negyven – panaszkodott egy szegedi, más csettintett: nem sétagalopp. Gyurcsány mellé a Szeged étterem előtt két szőke egyetemista lány pattant, aláírást kértek, beszélgettek. – Megkérdeztük hogy van – mondták a lányok. Voltak még virágot hozó nénik, puszit kaptak a miniszterelnöktől, és tapsoló anyukák. – Nézd csak, az a szemüveges a miniszterelnök – okította közügyekben tájékozatlan ötévesét egy apa.

A térből nem sokat láttunk, emberek álltak mindenütt, vagy négy-
ezren. Integettek, tapsoltak, sípoltak, piros lapot lengettek. Ki-ki meggyőződése szerint. Egy idősebb férfi úttörőnek öltözött, más annak örült: estére benne lesz a híradóban. Voltak, akik a fotósok, operatőrök tömegére haragudtak: nem látják tőlük a miniszterelnököt.

Gyurcsány Ferenc és Botka László az Öreg hölgy alatt. Fotó: Karnok Csaba
Botka László hivatalosan átvette a Szent István teret, a szegediek tapsoltak. A polgármester kijelentette: az itt élők felelősek a városért, mindenki munkájára szükség van, majd így fogalmazott: Szeged sikerre van ítélve.

– Szép jó napot, Szeged! Szép jó napot, szegedi polgárok! – köszönt Gyurcsány, mire felharsant a taps. A miniszterelnök szerint a szegediek azt mondják: „Laci ne aggódj, nekünk rád van szükségünk!" A tömeg széléről fütyülőkre utalt, amikor így folytatta: hallom a hangulaton, hogy közel vannak a választások. A legnagyobb tetszést akkor aratta, amikor azt mondta: a vitorlás hajó akkor megy a legnagyobb sebességgel, ha szembe fúj a szél. A hajósembert pedig a szembeszél nem elbizonytalanítja, hanem megerősíti hitében.

– Ha valaki ebben az országban meg akar küzdeni velem, az tegye, de rosszul teszi, ha e küzdelem terepéül az önkormányzati választásokat és Szegedet választja – fogalmazott.

A fújolás és sípolás egyébként nemcsak a beszédek, hanem a színpadi produkciók közben is hallatszott – a fütyülők vagy nem látták, mi zajlik a színpadon, vagy a palotás sem tetszett nekik. Ezt kifogásolta egy-két nyugdíjas, amikor a néhány fős jobbikos csoporttal összeszólalkozott. Volt kommunistázás és ökölrázás is, de addigra Botka és Gyurcsány már elmentek.


Verekedni akart, előállították

A rendőrök előállítottak egy férfit, aki az ünnepség alatt meg akart ütni valakit. A rendőrség tájékoztatása szerint az „alkoholos befolyásoltság alatt álló" középkorú férfit kiemelték a tömegből. Ellene garázdaság szabálysértésének gyanúja miatt eljárás indult.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Máig adtak haladékot a háziorvosok

Az Országos Mentőszolgálat ígérete szerint a hét végéig kifizetik a szegedi háziorvosok elmaradt… Tovább olvasom