Délmagyar logó

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 2°C | 12°C Még több cikk.

Ezt csinálták Önök 2001. szeptember 11-én

Csongrád megye – A szeptember 11-i terrortámadással kapcsolatos felhívásunkra számos olvasónk ragadt billentyűzetet, volt, aki fotót is küldött a támadás utáni állapotokról. Íme, ezt csinálták önök napra pontosan tíz éve.
Szolg. közl.: a visszaemlékezések jelentős részét szó szerint közöljük, csak a helyesírási hibákat igyekeztünk kijavítani. Nagyon sokan csak annyit írtak, hogy "dolgoztam", őket – utólagos engedelmükkel – kihagytuk az alábbi emlékezésfolyamból. Minden egyes bejegyzést "naivan" elhittünk, senkinek nem kételkedtünk a szavában és fel sem merült bennünk, hogy bármelyik is kitaláció volna. Tegyenek így önök is!

"Éppen költözködtem, két szekrényt cibáltunk lefelé, amikor barátom, Gyula felhívott, hogy azonnal nézzem a tévét. Megrökönyödve néztük az adást, a szállítókkal. A szekrényeket, meg majdnem ellopták. Döbbenet volt, ahogy felrobbantották a két tornyot..." – írta nekünk Mikós.
* * *
"A Nyugiban pihentük ki az egyetem fáradalmait, és telefonon értesültünk, hogy megtámadták Amerikát. Ahogy beszélgettünk róla a többi asztaltól is odafordultak, és nagy beszélgetés kerekedett belőle" – emlékezett vissza arra a keddi napra Pgeree.
* * *
"Azon a napon, amikor hazaértem a munkából, letusoltam, átöltöztem, és elindultam vásárolgatni pár dolgot. Sajnos nem jutottam túl messze a háztól, mert felhívott a bátyám, és kérdezte, hogy hallottam e mi történt Amerikában. Természetesen azt válaszoltam, hogy nem, mert addig nem néztem tévét, és a rádiót sem hallgattam. Miután röviden elmondta, hogy mi történt, és, hogy a tévében mindenhol ezt mutatják, azonnal hazarohantam, és anyukámnak is szóltam, majd együtt leültünk a televízió elé, és szörnyülködve néztük a tragédiáról szóló híreket. Azt a szörnyű napot, soha sem fogom elfelejteni, teljesen beleégett az emlékezetembe. Sem azelőtt, sem azóta nem történt velem olyan, hogy évek múltán is, vissza tudjak emlékezni egy konkrét napra, hogy akkor mit is csináltam éppen. Több napba is telt, mire felfogtam, hogy mi történt. Azóta rengeteg műsort, felvételt láttam, az az napi eseményekről, de még mindig a hideg ráz ki a látottaktól" – Jakó András visszaemlékezése.

Olvasónk képei New Yorkból, a 2001. szeptember 11-i terrortámadás után. Fotó: Olvasónk, shynum magánarchívuma (galéria)

* * *
"2001. szeptember 11-én délután egy csodálatos délutánt töltöttem szerelmemmel párnák közt, este fél7–7 óra fele kitikkadva elmentünk egy italt meginni egy presszóba, és ott, a tévében ment a tudósítás a történtekről. Először még nem is értettük, 'mi ez, hol, mikor?' kellett pár perc mire feldolgoztuk az eseményeket... A döbbenettől, a sokktól, szavakat sem találtunk... Soha nem feledem azt a napot. Egy délután alatt éltük meg a mennyországot, és a 'poklok poklát' is... Minden évben megemlékezünk ezen a napon a párommal szeptember 11-ről. A délutánt együtt töltjük, este pedig gyertyát gyújtunk az áldozatokért" – írta nekünk filo.
* * *
"Horvátországban voltunk az Istrián utószezoni nyaraláson. A kikapcsolódás egyben azt is jelentette, hogy nem néztük a televíziót. Idegen nyelvterületen a hírek gyanúsak voltak a hangvételük miatt, de nem gyanakodtunk, mígnem a nyaralótársunk lánya telefonon hívta a szüleit azzal: – Apa gyertek azonnal haza, kitört a harmadik világháború!
Ezek után láttuk a televízióban a borzalmas képeket" – Kávsi Mihály visszaemlékezése.
* * *
"Már nagyon vártam a kisfiam megszületését, de mert ez a borzalom történt a világban, még 8 napig velem maradt, sőt még akkor sem akart megszületni, de ezt már nem hagytuk annyiban, szeptember 19-én sectioval megszületett" – írta Mihalovits Judit.
* * *
"Még középiskolába jártam, és suli után szunyáltam egyet otthon. Egy családtagom ébresztett fel azzal, hogy repülőgépek csapódtak az ikertornyokba, amik azóta is lángolnak. Onnantól folyamatosan az élő közvetítést néztem, és elég nehéz volt elhinni, hogy ilyen jelképek semmisülnek meg percek alatt. Az esemény nagyságrendjét csak az elkövetkező napokban sikerült felfogni. Bár jómagamat és az országot nem éreztem közvetlen veszélyben, de számomra is nyilvánvalóvá vált, hogy a világ már sosem lesz egészen ugyanaz, mint előtte volt.
Természetesen másnap a suliban is ez volt a téma, rengeteg különböző vélemény hangzott el a történtekkel kapcsolatban. Emlékszem még az egyperces, néma tiszteletadásra, és a Forma 1-es Ferrarik feketére festett orrára" – emlékezett vissza Richárd.

Olvasónk képei New Yorkból, a 2001. szeptember 11-i terrortámadás után. Fotó: Olvasónk, shynum magánarchívuma (galéria)
* * *
"Akkor éppen Sarasotában voltam, Floridában. Láttam, amikor a két lopakodó és az Air Force One a levegőbe emelkedett és eltűnt" – írta Alex.
* * *
"Anyukám és saját szülinapom ünnepeltük. Sajnos azóta nem tudok igazán ennek a napnak örülni...." – Beranek Csilla.
* * *
"Bementem 7 óra után a munkahelyemre, és leültem a laborban a számítógép elé megnézni az addigi postámat. Nálunk, New Orleansban egy óra eltérés van New Yorkhoz képest vagyis itteni idő szerint meg nem volt 8 óra az első becsapódáskor. Érdekes módon a hírt nem is amerikai forrásból tudtam meg, hanem egy levelezőlistáról, Magyarországról, az első gép berepülése után, akkor mentem át a CNN honlapjára, mi is történt. Akkor meg azt (is) gyanították, hogy navigációs hiba történt, de a második berepülés után tiszta sor volt, hogy itt terrorista támadás történt.
Az egészben az az érdekes, hogy szeptember 9-én éppen New Yorkon keresztül jöttem vissza Magyarországról, 2 nappal később mar nem tudtam volna, mert a támadás után leállították a légi közlekedést az USA-ban, nem fogadták a délután bejövő tengerentúli járatokat. És csend lett. Megszűnt az állandó légi forgalom a fejünk felett, mert közel lakunk a New Orleans-i repülőtérhez, így a gépek zaja szinte állandó háttérzaj volt, csak néha húzott el egy-egy járőröző vadászgép, vagy a parti őrség narancssárga helikoptere" – Hackler László visszaemlékezése.

Olvasónk képei New Yorkból, a 2001. szeptember 11-i terrortámadás után. Fotó: Olvasónk, shynum magánarchívuma (galéria)

* * *
"Nagy protekcióval sikerült időpontot kapnom radiológiai szakrendelésre, hogy megbeszéljük a kezelő orvossal a további teendőket. Szemtől szembe ülve kellett tudomásul vennem, hogyha megérek még egy évet, lehet még több is, ha tünetmentesen élek öt évet, a gyógyulás útjára lépek, és ha tíz év után még élek, gyógyultnak nyilvánítanak. De ehhez végig kell csinálnom a 28 adagból álló sugárkezelést a vele járó összes vizsgálatokkal, kellemetlenségekkel. A rendelőből hazafelé a fülemnek sem hittem, amikor hallottam a rádióban az amerikai tragédiáról. Itthon már minden csatorna ezzel foglalkozott, és tudtam, hogy összedőlt körülöttem a világ. Sosem felejtem el!" – írta nekünk Bacskóné Szabó Klára, aki szerencsére meggyógyult, legyőzte a betegségét.
* * *
"Készültem egy őszi lelkigyakorlatra, amire 1996 óta minden évben megyek. Egyik társunk, aki szintén minden évben ott van New Yorkban lakik. Ő volt az első gondolatom, és a döbbenet az első érzésem. Bár az ismeretlen emberek rémülete és szenvedése is torokszorító hatással volt rám, amit a tv-ben láttam, az ismerősöm által még közelebb került hozzám az egész" – Dunainé Szűcs Katalin visszaemlékezése.
* * *
"Pontosan tudom, hogy keddi nap volt. Ebben azért vagyok százszázalékosan biztos, mert akkor még a Délmagyarnál dolgoztam és minden kedden az újságírók a Radnóti tanáraival fociztak a gimi udvarán. Kivételesen a feleségem is velem tartott Vásárhelyről és az akkor 14 hónapos kislányunk Dorci is jött. A terv az volt, hogy amíg mi lejátsszuk az aktuális meccset, addig ők a Stefánián babakocsiznak, a korzózás közben a nagylány a jó levegőn alszik egyet. A késő délutáni órákban pedig vásárolni akartunk egy-két szegedi üzletben. Ez utóbbiból aztán nem lett semmi sem... A foci után beszálltunk a kocsiba és akkor hallottunk a terrortámadásról. Először nem is értettem igazán mi történt, vagy csak nem akartam elhinni. A Rádió 88 műsorát hallgattuk, úgy rémlik Ádám Peti folyamatosan olvasta be a friss híreket. Szörnyű élmény volt, világvége hangulat lett úrrá rajtunk. Talán még az ég is besötétedett, az eső is rákezdett, pont mint a filmekben. Szó szerint menekültünk hazafelé, reménykedve abban, hogy talán mégsem igaz minden. Aztán a tévé előtt szembesültünk azzal, hogy a valóság még sokkal borzasztóbb..." – volt kollégánk, Kandó Tamás visszaemlékezése.
* * *
"Egyetemista voltam, szólt egy kereskedelmi rádió, és kártyáztunk. A rádióban nem mondtak be semmit. Egyszer csak egy barátnőm, akinek a bátyja akkor Amerikában tanult, bejött, a telefont szorongatva, és mondta, hogy most beszélt a bátyjával, nem ül repülőbégen, és nincs semmi baja. Nem értettük, miért olyan nagy dolog ez. Ő mondta el, mi történt. Átmentünk egy másik épületszárnyba, egy ismerőshöz, akinél volt tévé. Emlékszem, a három fős szobában 15–20-an ültünk, néma csendben, másfél-két órán keresztül. Életem egyik legmegrázóbb élménye volt" – írta nekünk Eőry Ida.
* * *
"Azon a keddi napon éppen Arizónában a Grand Canyonban túráztam az Amerikában élő barátommal, mit sem sejtve csodáltuk a tájat és hálát adtunk a jó Istennek, hogy itt edzhetünk. Délután rutinszerűen hazatelefonáltunk, hogy megtudjuk mi újság otthon? A család aggódva kérdezett vissza, hogy velünk minden oké? Nem értettük a kérdést! Magyarországról jelezték felénk, hogy terrortámadás történt. Vissza érve este a hotelban a tv-ből tájékozódtunk az eseményekről" – emlékezett vissza Bozsó István.
* * *
"Épp Budapestre mentünk ismerősökért a repülőtérre. Afrikából jöttek haza, vadászni voltak. Őket Münchenben érte a hír és vissza is tartották őket, amíg pár civil rendvédelmis fel nem szállt a gépre. Mi az Europarkban lévő Media Markt televízióin láttuk, hogy mi történt (döbbent tömeg gyűrűjében és szinte síri csendben), ezután mentünk Ferihegyre. A gyorsforgalmitól a reptéri parkolóig folyamatosan gépkarabélyos, géppisztolyos renderők voltak 100 méterenként. A reptér kihalt volt, szinte csak rendőrök voltak" – Kádár Róbert.

Olvasónk képei New Yorkból, a 2001. szeptember 11-i terrortámadás után. Fotó: Olvasónk, shynum magánarchívuma (galéria)

* * *
Olvastam, amikor megszólalt a telefon. Egyik barátom hívott, hogy azonnal kapcsoljam be a tv-t, mert a WTC toronyba belement egy repülő. Nagy riadalmat keltett itthon, mert a fiam készült vissza az Egyesült Államokba, és egyik, Szegedről származó barátja New Yorkban lakott abban az időben, aggódtunk érte. Megdöbbenve néztük a CNN híreit, aztán felhívtuk Sarasotában a fiam egyik idős (volt 56-os forradalmár) ismerősét, és Zoltántól kértünk "helyzetjelentést".
Pár nap múlva már azon idegeskedtünk, hogy a fiamat nem fogják visszaengedni az USA-ba, de október végén minden nehézség nélkül megérkezett New Yorkba, ahonnan megrázó képeket küldött.
Emlékszem, az autóbusz pályaudvaron csőre töltött géppisztolyos katonák vigyáztak a rendre.
Megrendítő volt látni a képeken a romokat és belegondolni, hány ártatlan ember halt meg értelmetlenül a terrorcselekmény következtében" – suhym visszaemlékezése.
* * *
"Azon döbbenetes napon Svédországban, Malmőben dolgoztam. Munka után már hazaértem, éppen jöttem ki a fürdőszobából, amikor látom a házigazdámat (ki nyíltan Amerika gyűlölő és antiszemita), a nappali közepén a tv előtt állva telefonál (mint később megtudtam, egy közismert, jó nevű malmői építész barátját hívta) és azt mondta: Pista, most rendeltem egy nagy tortát annak örömére, hogy jól oda....csináltak a zsidóknak... Én közben már látva tv-ben a szörnyű képeket, letaglózva álltam. A barát csak addig a telefonhívásig volt barát, ugyanis megtagadtam a több évtizedes barátságot a tragédia feletti kárörvendés miatt" – Hódi József visszaemlékezése.
* * *
"Kb. 3 háztömbnyire dolgoztam egy Lower Manhattani szupermarketben. Hallottam amikor a repülőgépek becsapódtak a WTC-be. Kimentünk megnézni mi volt, akkor láttuk, hogy ég a torony, illetve csak füstöl. Mentünk vissza tovább dolgozni. Aztán megint egy hasonló durranás: ekkor jött a következő gép...
Majd kis idő elteltével iszonyatos robaj, kiszaladtam az utcára és láttam, hogy az egyik torony elindult lefele, és iszonyatos porfelhő gomolyog felém. Beszaladtam a boltba, felkaptam a hátizsákom amiben a személyes cuccaim voltak, és rohantam a por előtt. Az East-Rivernél tovább nem tudtam futni, így a por utolért, de szerencsére már nem volt olyan sűrű. Elindultam északnak Chinatown felé. Később messzebbről láttam ahogy a másik torony is összedől.
Másnap mentem vissza a szupermarketbe takarítani, és menteni, ami menthető. Áram nem volt több mint egy hétig. Nem sokan jöttek vissza a kb. 40 alkalmazottból..." – írta nekünk Álmos.
* * *
"Valahogy úgy alakult, hogy az egész család itthon volt, kedd délután nyugodt békés nap volt. A férjem bekapcsolta a tévét, szólt, gyere már nézd! Jól leszidtam: 'mindig ilyen hülyeséget nézel, délután is ilyen filmeket adnak?!' Halkan mondta, ez most történik New Yorkban. Egész délután és este a tévé előtt ültünk, és nem hittünk a szemünknek, hátha nem igaz. Egy ismerősünket próbáltuk hívni, aki ott volt, nem bírtuk, nem volt vonal. Szerencsére nem lett baja. 10 év után se jó nézni ezeket az eseményeket" – Horváthné Marianna.
* * *
"Hollandiában dolgoztam egy családnál. Ott is egészen megdöbbentek a történteken, de ami a számomra a legmegdöbbentőbb volt, hogy sok holland jobban aggódott a részvényeinek esésén, mint magán az eseményeket elszenvedő emberek tragédiáján!" – írta Zaka Emőke.
* * *
"17 éves voltam akkor. Fél 4 fele mindenhol rendőröket láttam a belvárosban, ami szokatlan volt. Kérdeztem is magamtól, hogy csak nem történt valami? Otthon 4 óra után tudtam meg, hogy megtámadták Amerikát. Meg is néztem a hírekben: füstölög a World Trade Center egyik ikertornya, a másikba pedig belecsapódik egy repülőgép. Meg se tudtam szólalni. Miért kellett ennek megtörténnie? Később megtudtam, hogy nem két gépet térítették el a terroristák, hanem négyet: a harmadik a Pentagonba csapódott, a negyedik pedig az erdőben zuhant le. Akkor ismerte meg a világ Oszama Bin Laden nevét.
Másnap az iskolában szinte az összes tanuló és tanár beszélgetett erről az eseményről. Emlékszem, hogy a számítógépteremben a tanulók a híreket olvasták az interneten.
Szerencsére a Nagyapám ott élő testvérének nem esett baja, mert ő nem New Yorkban tartózkodott. Ez után, a terrorcselekmény után az emberek kétkedtek abban, hogy elutazzanak-e valaha az Egyesült Államokba. Még ma is emlékszem, hogy a történtek után vagy 4 hónappal később egy lányosztálytársam azt mondta, hogy ő nem akar kimenni Amerikába" – írta nekünk Tölgyesi Gabi.
* * *
"Általános iskolás volta, éppen valamilyen verset kellet volna tanulnom, amit persze nem tanultam meg mert a tv-ben néztem mi is történt, és másnap meg is kaptam az egyest mert nem tudtam semmit sem a versből..." – emlékezett vissza Tábori Róbert.
* * *
"Reggel fél kilenckor indultunk volna be a városba, Manhattan, New York City be.
Meg indulás előtt telefonáltak, hogy ne induljunk, mert valami repülő nekiment a WTC egyik tornyának, és nagy a felfordulás. Húsz perc múlva a lányom is telefonált, hogy a másik toronynak is nekiment egy repülő. Ne induljunk mert valószínű, hogy terrortámadás történt. De ha látni akarjuk, hogy mi történt, menjünk le a Hudson folyó partjára, és ott szinte szemben vannak a tornyok. Így is történt. Végigfotóztam a tornyok felrobbanását, majd a ledőlését. Borzasztó látvány volt.
De láttuk az emberek megdöbbenését, hogy őket is meg tudjak támadni" – Megyeri András visszaemlékezése.
* * *
"A 10 hónapos kisfiam figyeltem, mert akkor tanult járni és még eléggé bizonytalan volt. A tv-ben valami sorozat ment, amikor megszakították az adást és élőben kapcsolták Amerikát. Szörnyű volt látni is!" – írta nekünk Erika.
* * *
"Azon, a napon, szolgálati úton voltunk, csehországi Frydek-Mistekben. Délután 5-óra körül a szállodában, a CNN-ről értesültem, hogy mi történt. Az itthoniakkal beszéltem telefonon, akkor vált világossá a történet. Elég félelmetesnek tűnt akkor, hogy távol vagyok otthonról, és ki tudja, hogy milyen következményekkel lehet számolni" – Takács László Dénes.
* * *
"Még gimnazista voltam. Éppen – ahogy nálunk hívtuk – stúdium, azaz tanulóidő volt a kollégiumban. Már nem emlékszem, hogy mire készültem éppen, de tudom, hogy bejött a szobatársam és azt mondta: 'Gabi, lehet, hogy harmadik világháború lesz...'
Aztán szinte az egész kollégium csak ült és döbbenten figyelte a híreket" – Ujszásziné Donka Gabriella.
* * *
"2001-ben negyedéves egyetemista voltam, a nyarat az USA-ban töltöttem, diákmunkával. Az egykori munkahelyem, a Massachusetts államban található Orleans 450 kilométerre van New Yorktól. A kérdéses napon, szeptember 11-én, mint minden kedden dolgozni mentem a délelőtti munkahelyemre. A nap úgy indult, mint máskor. Rendes forgalmunk volt, 9 óra felé viszont valami elszakadt, mert már nem jöttek új vendégek. Hamarosan az egyik szabadságos kolléga telefonált, hogy baj van, kapcsoljuk be a rádiót! Nem nagyon akartunk hinni a fülünknek. Mivel nem nagyon volt forgalom, a főnököm hazaküldött. Útközben egy utcai fülkéből hívtam fel a szüleimet itthon Magyarországon, akiktől megtudtam, hogy összedőlt a WTC. „Persze, anyukám!" volt a válasz. „Az annál sokkal nagyobb, nem tud összedőlni, a nyár elején voltam ott! – válaszoltam. Hazaértem, a tévét bekapcsolva minden világossá vált.
Ami nagyon tanulságos volt a számomra, az a helyiek reakciója. Az első reakció, a döbbenet után mindenki arról beszélt, hogy Amerikát megtámadták, ebben a helyzetben helyt kell állnunk, ki kell tartanunk. Mindenki az összefogásról, annak szükségességéről beszélt.
Az emberek a nemzeti zászlókat kitették a házaikra, fellobogózták a kocsikat. Miután az üzletekből minden csillagsávos lobogó elfogyott, a helyi napilap, a Cape Cod Times a középső oldalán egy zászlót jelentetett, alatta pedig a 'United we stand!' felirat volt olvasható. Ezt a házak ablakára, a kocsik hátsó üvegére ragasztották.
A négyezer lakosú Orleansból a támadás négy áldozatot szedett. Ők mindannyian azokon a Bostonból felszálló gépeken ültek, amelyeket a terroristák térítetek el. A támadás másnapján a helyek gyertyagyújtással emlékeztek meg róluk. A főnököm az egyik iskolatársát gyászolta.
Három héttel később, immár hazafelé jártam ismét New Yorkban és Washingtonban is. Emlékszem a nagyon szigorú biztonsági intézkedésekre, a rengeteg rendőrre, és NYC esetében a minden manhattani épület beborító porra és arra az elemi káoszra, ami a szigorított ellenőrzések miatt a Kennedy reptéren fogadott" – Csáki Béla visszaemlékezése.
* * *
"Kora délután, 1-2 óra körül vittük a kiskutyánkat az orvoshoz műtétre. Nagyon idegesek voltunk, féltünk, több órás altatás várt a 3 kilós, pici állatra. Még nem ébredt fel, amikor hazaértünk, az orvos mondta, figyeljük meg, hogyan ébred. Férjem elment a gyógyszereket kiváltani, egyedül voltam az alvó kiskutyával. Telefonon hívott Pesten élő lányunk, beszélgettünk. Egyszer csak berohant hozzá a kolléganője, s üvöltött, hallottátok mi történt? New Yorkot megtámadták, azt a magas épületet. Én az Empire State Buildingre gondoltam, úristen a lányom ezzel szembeni épületben dolgozik. Bekapcsoltam a tv-t, semmi hír, mindenütt a szokásos műsor. Bekapcsoltam a rádiót, semmi hír. Végül valahol rövid hírt közöltek, hogy a Világkereskedelmi Központ ikertornyát érte a támadás. Próbáltam telefonálni, de nem sikerült. Közben hazaért a férjem, csengetett, a kutya úgy kiugrott az ágyból, hogy az ébredését nem tudtuk megfigyelni, el is felejtettük.6 óra körül hívott a lányom, jól vannak, még úton volt 9 órakor, s az autóból mindent látott, Long Islandról tartott Manhattan-be. Megbeszéltük, hogy az ismerősöket hívja, ha tud valamit, szól, s engem is hívtak a kinn élő ismerősök rokonai, szülei. Információs irodává alakult a lakás, minket is hívtak rengetegen, hogy Mónika jól van-e, remélik, nincs semmi baj.
Visszaemlékeztünk az épületre, együtt voltunk fenn a férjemmel, lányommal, felejthetetlen, csodálatos volt. Azóta is sokszor megnéztem a fényképeket, milyen szép volt, s milyen nyugalom volt. Sokszor jártam kinn, utána pár héttel is ott voltam. Voltunk a bekerített nagy semminél, több évben, tavaly is láttam a megemlékezést. Felolvassák a neveket, s dobnak egy szál virágot.
Talán sok minden megváltozott, de az amerikaiak azt mondják, nem szabad félelemben élni. Sokáig ott volt az autókon, a házakon az amerikai zászló, s a felirat:
Isten, áldd meg Amerikát" – emlékezett vissza Kovács Attiláné.
* * *
"Aznap reggel arra ébredtem, hogy nagyon magas lázam van. Betelefonáltam a munkahelyemre és otthon maradtam. A nappaliban feküdtem, a bekapcsolt TV-nél elaludtam. Arra ébredtem, hogy az ikertornyokat mutatják, amint az egyik füstöl. Először nem jutott el a tudatomig, hogy a CNN-nen hagytam a készüléket és élő egyenes adás van, azt hittem, valami katasztrófafilm. Aztán ahogy a félálomból teljesen magamhoz tértem, rémülten vettem tudomásul, hogy élő egyenes adást látok. Hallgattam a tudósítást. Először azt hitték, hogy fatális véletlen következtében történt balesetről van szó. A tudósító azt taglalta, hogy hogyan lehet a tetőre menekült embereket kimenekíteni és remélte – velem együtt –, hogy az épület kibírja. Ekkor láttam élő egyenes adásban, hogy a másik toronyba is bele repül egy gép. Leírhatatlan, amit akkor éreztem. Világossá vált, hogy nem véletlen volt az első sem. Dőlt a könnyem, bele gondoltam, hány ember halt meg. Láttam, amint egy fiatal férfi az első épület mellett fejjel lefelé repül le. Fehér farmer, fekete ing volt rajta, az egyik lába kinyújtva, a másik térdben kissé behajlítva. Izmos sziluettjéből ítélve a harmincas éveiben lehetett. Bizonyára a füsthaláltól menekülést választotta így. Nem tudom, ki volt, de soha nem felejtem el őt. Az épületek össze dőlése rettenetes volt és minden, amit még aznap végig néztem.
Korábban azt hittem, hogy az a szeptember emlékezetes ünnep lesz a családom és az én számomra, de nem így történt. Másnap lettem 50 éves. Csak remélhetem, hogy a közelgő 60-at nem fogja hasonló borzalom tönkre tenni" – írta nekünk Fráter Ágnes.
* * *
"Én abban az időben egy luxus óceánjárón dolgoztam és a volt férjem, aki az első tiszt volt a hajón, ő hívott fel, hogy azonnal jöjjek a kabinunkba, mert megtámadták Amerikát. Az a döbbenet, mikor az egész hajón, fedélzetén 800 utassal síri csendben és könnyek között nézte, amint a tornyok összedőlnek... Órákig lehetett érezni a fájdalmat és a döbbenetet...
Az egyébként hangos életteli hajón csak a motor zúgását lehetett hallani, mindenki elvonult...
Volt, aki a legközelebbi helyen. ahol kikötöttünk kiszállt, de az utat 1 hétre rá mindenki befejezte, a személyzetet is hazaküldték és én is akkor voltam utoljára óceánon..." – trofimenka visszaemlékezése.

Olvasóink írták

  • 16. Bike 2011. szeptember 12. 10:23
    „Mint már cáfolták és elemezték a dolgokat, sajnos saját lakosságát is felhasználta Amerika ,hogy célját elérje.Mivel pénze nem volt és olaja sem igy kénytelen volt ezt meg tenni, ezután mint világ birói lerohantak minden olajjal telt földet, lásd most is azt teszi, Nem látott itt senki ellenséget felfujták az egészet,mivel az Államoknak ez igy jó.”
  • 15. Morpheus_RexXx 2011. szeptember 09. 21:52
    „2. allwin 2011.09.09. 13:46

    Azoknak írd, akik éheztetik őket... azok, akik közvetlen tehetnének ellene. Mi is meghozzuk a saját áldozatainkat nap mint nap. Ha mindenki csak annyit tenne, nem kellene szégyenkezni annak sem, aki magyar...

    4. newdog 2011.09.09. 14:48

    Teljesen igazad van !!!

    Mi egyenes adásban néztük sajnos, barátainkal, egyikuk édesapja és húga is ott dolgozott... pár napot töltöttek itt, mert az események miatt haza kellett repülniük...”
  • 14. döngicse2 2011. szeptember 09. 21:51
    „bubuska73!
    Én is így jártam,mint te! Egyetértek veled! Igazad van!Meggondolom,mikor írok nekik!Legalább írhatták volna:Köszönjük,bocs hogy kihagytuk!”
  • 13. tothmariaaa 2011. szeptember 09. 21:25
    „10. jozko, tudom, ez nem a vigyor helye, de nyihaaa :D
    Akkorát röhögtem :P”
  • 12. bubuska73 2011. szeptember 09. 20:14
    „Az enyémet kihagyták. Na nem baj,végül is azok az én emlékeim és így mégiscsak megmaradnak nekem! De ezentúl teszek nagyban a Dm felhívásaira. Mert ha úgy írták volna,hogy "Íme NÉHÁNY közülük" akkor most nem duzzognék! :)”
  • 11. dblaci 2011. szeptember 09. 18:58
    „Dolgoztam, telefonon hívtak, hogy kitört a 3. világháború. Ez persze már akkor is túlzásnak tűnt. Nem tudtam hova tenni az esetet, mindenféleképpen bűzlött már akkor is. Azóta megtudtam (külön szakirodalma van), hogy az épületeket felrobbantották, a bizonyítékokat megsemmisítették, illetve hamisakat gyártottak (megtalált útlevél, kocsiban hagyott Korán, stb.stb.) kiderült, hogy sokan (nem szabad leírni, hogy kik) tudtak a merényletről előre, ezért volt túlbecsülve a halottak száma. Az egész tragédiát ürügyül használták egy szabad ország lerombolására, és megszállására, ami még akkor sem lett volna jogos, ha tényleg ottani terroristák robbantanak.”
  • 10. jozko 2011. szeptember 09. 16:50
    „"Ezt csinálták Önök szeptember 11-én".....így a cím.
    Alatta az ikertornyok hűlt helyének fotója!

    Mindig tudtam, hogy a teljes igazság soha nem fog kiderülni!
    De így a nyakunkba varrni az mégis túlzás!”
  • 9. kovatun 2011. szeptember 09. 16:34
    „Én gimis voltam akkor, angol dogát írtunk, délben meg kellett szakítani, mert felálltunk 3 perc néma csendre. Aztán leültünk és folytattuk a dolgozatot. Akkor még fel sem fogtuk mi történt, sőt szerintem nem is értettük. Mai fejjel már teljesen másabb.”
  • 8. Görgényi 2011. szeptember 09. 16:33
    „Emlékszem Báló István azzal kezdte, hogy várhatóan 50.000 ember halt meg. Aztán kiderült, 2300.
    Egy ártatlan áldozat is sok, de én már akkor tudtam, hogy ez az egész kamu. Csak ok kellett
    az afganisztáni, iraki háborúkhoz az olajért. Volt már ilyen a történelemben.
    Nagyon szomorú, hogy ennyire a hazugságot korát éljük - és hogy majd mindenki elhiszi
    a terrorista veszélyt. Erre hivatkozva bármit megtehetnek.
    Érdekes, a csecsen népet nyíltan irtják, mégsem ejtünk könnyet értük. Palesztinokat szintúgy.
    Nekem ettől megy el az életkedvem.”
  • 7. Ebgondolat 2011. szeptember 09. 16:31
    „"a nyaralótársunk lánya telefonon hívta a szüleit azzal: - Apa gyertek azonnal haza, kitört a harmadik világháború!"
    Szerintem nagyon fontos, hogy az ember minden körülmények között megőrizze a józan eszét!”
  • 6. .suhym. 2011. szeptember 09. 16:14
    „http://www.youtube.com/watch?v=r9pS3jdcGsY&feature=related

    http://www.youtube.com/watch?v=0ZV2L0EM08I&NR=1”
  • 5. varadipal 2011. szeptember 09. 15:43
    „A fanatikusok legalább akkora kárt okoztak az emberiségnek, mint a húsz évig tartó hidegháború. A nyugalomnak azóta van vége.”
  • 4. newdog 2011. szeptember 09. 14:48
    „Lehet itt fikázni Amerikát, meg elemezni egyik- másik- vagy akár harmadik oldalról is a történteket, de hogy sajnos azt a mentalitást ami odakint az összefogást illeti soha nem fogjuk elérni, az tuti biztos. Elég végignézni a régmúlt és a közelmúlt vagy akár a jelenünk politikáját és történelmét; a vesztes országok közé tartoztunk és tartozunk jelenleg is. És ez nem a múlt királyainak, fejedelmeinek vagy vezető politikusainak köszönhető, hanem annak a mentalitásnak, amit itt a hozzászólók tömege is képvisel. Lsd. 2. hsz.”
  • 3. dBrown 2011. szeptember 09. 14:35
    „2! Ami rólad eszembe jutott így a kommented után, az a "szánalmas" szó. Biztos nem írtad volna ezt, ha te is ott lettél volna élőben. Ja, és ezek után nem vagy még arra se méltó, hogy az éhezőkkel gyere. Ha leadják, leadják, ha nem, legalább a modi elolvasta.”
  • 2. allwin 2011. szeptember 09. 13:46
    „Üzenem a sok kedves
    - sokkot kapó
    - gyerek-meg-nemszületű
    - poklok-poklát megélő
    - születésnapszomorítónak

    Hogy a napokban is 4 millió gyerek éhezik és naponta több hal éhen, mint amennyi itt összesen meghalt!!!!!!!”
  • 1. deszkás 2011. szeptember 09. 13:43
    „F16-os volt az a két lopakodó.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szegedi Jobbik sajtóközleménye a cégvezetők visszahívásával kapcsolatban

Sajtóközleményt juttatott el szerkesztőségünkbe Keresztúri Farkas Csaba a két szegedi önkormányzati cégvezető visszahívásával kapcsolatban. A közleményt szó szerint, változtatás nélkül közöljük. Tovább olvasom