Délmagyar logó

2017. 08. 23. szerda - Bence 15°C | 25°C Még több cikk.

Farkas László a szocialistákkal szavazott

Szeged - Véletlen vagy készakarva, nem tudni, de egy fideszes képviselő a frakciójával ellentétben nem támogatta a Testamentum Kft. prémiumkitűzését. Az SZKT-ról a közgyűlés egyetértett.
Felemás helyzet alakult ki a pénteki közgyűlésen a Szegedi Testamentum Temetkezési Kft. ügyvezető igazgatójának ügyében. Balogi Dániel 2012-es prémiumértékelését a Fidesz–KDNP-frakció Keresztúri Farkas Csaba (Jobbik) voksával megszavazta. Annak ellenére, hogy Mózes Ervin címzetes főjegyző törvényességi kifogásokat fűzött az előterjesztéshez, amely szerint – mint megírtuk – az adózás előtti eredmény 825 ezer forintos túlteljesítését például aránytalanul 2 millió 144 ezer forinttal díjazza, a Belvárosi temető egyik ravatalozójának felújítását pedig kétszer jutalmazza.

Ugyancsak törvényességi megjegyzésekkel került a képviselő-testület elé a Testamentum 2013-as prémiumkitűzése. Eszerint szintén aránytalan jutalmazással 100 ezer forintos adózás előtti eredménytúlteljesítéséért az ügyvezető 2 millió 144 ezer forint prémiumot venne fel. Ezt nem tudta megszavazni a Fidesz–KDNP, hiába tartott velük a jobbikos képviselő, mert saját képviselőtársuk, Farkas László a „nem" gombot nyomta meg a szocialistákkal együtt. Szerettük volna megtudni a városatyától, hogy szándékos vagy véletlen volt az átszavazás, de nem tudtuk elérni a mobiltelefonján. Bohács Zsolt frakcióvezető sem tudta megkérdezni, de azt elmondta, a frakció közös álláspontja az volt, hogy elfogadják az előterjesztést. Az eredményre több jobboldali képviselő úgy reagált: „meglepi volt". Balogi Dániel nem kommentálta a döntést.

Törvényességi kifogásokkal látta el a főjegyző az SZKT előterjesztését is, ami a KTNF6 típusú villamos leselejtezésére vonatkozott. Ebben az állt, hogy értékbecslést és felújítási tervet nem mellékelt a cég vezetője. Az indítványt a szocialisták leszavazták, a Fidesz tartózkodott, még az előterjesztő Juhász Gyula (KDNP) is. Lapunk kérdésére a képviselő azzal indokolt, hogy mint azt a városüzemeltetési bizottság ülésén kifejtette, a szabályoknak megfelelően kell eljárni és úgy, hogy a közgyűlésben egyetértés alakulhasson ki. Támogatja a kármentést, vagyis hogy az 5-6 millió forint értékű villamosroncsot jobb áron értékesíthesse a cég, és csak azután következik a könyveléstechnika, vagyis hogy a cég papíron csökkentse azt a 250 millió forint póttámogatásból származó bevételt, amit ősszel kapott. Bohács Zsolt kérdésünkre elmondta, egyetértettek a polgármester törvényességi kifogásaival, ki kell egészíteni a beadványt a szükséges szakanyagokkal. Tóth István Tibor, a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezető igazgatója úgy reagált: megkérdezik a vevőt, meddig tartja fenn vételi ajánlatát, és kiegészítik az előterjesztést, noha a polgármester és az Állami Számvevőszék kifogásai nem fedik egymást. Amíg van lehetőség, élni kell vele.

A frakcióvezetőtől azt is megkérdeztük, miért hagyták jóvá a Testamentum előterjesztéseit és az SZKT-ét nem, holott mindegyikhez törvényességi aggályokat csatolt a főjegyző. Bohács Zsolt szerint abban különböztek alapvetően a kifogások, hogy az SZKT-é szakmai, míg a Testamentumé politikai megjegyzések voltak, amikkel nem értenek egyet.

Olvasóink írták

  • 18. zsozso64 2013. november 22. 09:27
    „Nem lehet, hogy a KFCS képviselő úr kiesésével változnak az erőviszonyok, újra kell osztani egy csomó dolgot?
    Miért kellene a korábbi alkuk és zsarolások feltételeit továbbra is fenntartani, mikor új szereplő várható? Új nyárban új fürdőruha dukál... A koncot a farkascsapat mindig az erőviszonyoknak megfelelően osztja szét, és most az változik...!”
  • 17. online 2013. november 21. 10:35
    „12. Mije?”
  • 16. Tapasztalt 2013. november 21. 01:44
    „Laci bá jól képviseli....a saját érdekeit. Majd a következő közgyülésen megszavazza. _Volt már ilyen....”
  • 15. kormoska 2013. november 20. 22:39
    „10.Pirát
    " honnan van neked az a nagyobb összeg ? vagy "jobb ha nem tudjuk" ?"

    Hát honnan is lenne,kedves Pirát?
    Elloptam tőled:-),nem emlékszel?”
  • 14. jozkó 2013. november 20. 17:42
    „Dr Farkas László ügyvéd a KDNP alapító tagja, az Antal kormány államtitkára, kormánybiztosa, országgyűlési képviselő - volt.
    Még mindig közszereplő, van még egy kis jövedelem és nyugdíj kiegészítése - igaz, csak helyi /önkormányzati/ képviselő,de az sem "társadalmi munkában".
    Gondolom, az ő döntése volt, mit vállal a Fidesz támogatásával.
    Lehet, hogy a szavazáskor elmélázott, mennyire "vízben hagyták" az Agórával vívott perében - és talán egy nem olyan nagy fajsúlyú szavazásnál megmutathatná, azért még számít a szava...? Természetesen ez csak merő feltételezés a részemről - és nem tényállítás.
    Ezek a polémiák elkerülhetőek lennének egy világos nyilatkozattal, ami vagy arról szólna, hogy tévedni /mellényomni/ emberi dolog, vagy arról, hogy át kell még dolgozni azt a prémiumfeladatot, mert részéről az nem támogatható úgy ahogyan előterjesztették!
    Mindezt mondjuk lehetett volna a Közgyűlést megelőzően is közölni a frakcióval...”
  • 13. macs 2013. november 20. 17:15
    „7. csonakos,
    nem az a probléma oka, amit TIT is elmondott, "Tekintettel a vészhelyzetre, beszüntettük, felfüggesztettük a beruházásainkat, leállítottuk a beszerzéseinket. Így bár a bevételek is jelentősen csökkentek, sikerült megőriznünk a fizető- és működőképességünket - hangsúlyozta Tóth István Tibor. - Az, hogy pozitív lett az eredményünk a háromnegyed évre, nem azt jelenti, hogy év végére nem kell befejeznünk a beruházásainkat, nem kell megtennünk a beszerzéseinket - válaszolta arra vonatkozóan, hogy 82 millió forintos veszteséget prognosztizált a cég az üzleti tervében, amihez képest 34 millió forintos nyereséget termelt. ,,Hála istennek, illetve hála a központi vezetésnek, hogy kiegészítő támogatásban részesültünk, így már más irányba terelődtek a gondok, ezért már kicsit utol tudjuk érni magunkat ebben az évben"
    http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/cegvezetok_reagaltak_solymos_allitasaira/2357787/”
  • 12. agytröszt 2013. november 20. 14:30
    „Néha előtör az alaptermészete, a tisztesség.”
  • 11. Pirát 2013. november 20. 13:38
    „10#-es ! honnan van neked az a nagyobb összeg ? vagy "jobb ha nem tudjuk" ?”
  • 10. kormoska 2013. november 20. 13:12
    „7.csónakosMa sorozatban robbannak le a villamosok Szegeden! Vajon mi az oka? A Hozzáértő igazgató mit tud ere mondani! 3 - 3F - 4es vonalán tapasztaltam ezeket!

    Nagy összegbe mernék fogadni,hogy a lerobbant villamosok a 212-217.pályaszámúak között vannak.
    Azok csak részleges felújítást kaptak,akcelerátoros vezérlésűek,több is a gond velük.Ha nem megfelelő a "ventillálás"túlmelegszik,meg kell állni vele hosszabb időre.
    Az is lehet,hogy az üzemi feszültség ingadozik a vonalon,ezt egyetlen elektromos jármű sem szereti.”
  • 9. acidrain 2013. november 20. 12:22
    „"100 ezer forintos adózás előtti eredménytúlteljesítéséért az ügyvezető 2 millió 144 ezer forint prémiumot venne fel"

    örüljünk, hogy nem 10-et.”
  • 8. grafika88 2013. november 20. 12:18
    „Nyilván ennek a Farkas L. kezd megjönni az esze ! V. megszólalt a lelkiismerete !?? Sajnos a többi fütyiszes bandatagnál még NEM jött el a felvilágosodás órája ! ők a narancsosködben még szűk 1 évig ellesznek.”
  • 7. csonakos 2013. november 20. 12:06
    „Ma sorozatban robbannak le a villamosok Szegeden! Vajon mi az oka? A Hozzáértő igazgató mit tud ere mondani! 3 - 3F - 4es vonalán tapasztaltam ezeket! Ventillátor hiba illetve egy esetben az elhangzott rádióbeszélgetés komolyabb hibát vélelmez! Mi van Szegeden a tömegközlekedéssel? Bezzeg az ellenőrök a dolgoznak rendesen, hajtják be a pénzt, ahelyett, hogy tólnák a sok lerobbant villamost!”
  • 6. queenmargareth1 2013. november 20. 11:43
    „ja, én azt gondoltam a címekből, hogy tudatosság nélkül, véletlenül..., de ugye ez egyáltalán nem biztos.”
  • 5. M.Aurelius 2013. november 20. 10:32
    „Ha törvényességi kifogás van és annak ellenére megszavazzák, akkor feljelentést kell tenni. Farkas jól döntött, nem akar törvénytelent megszavazni.”
  • 4. kormoska 2013. november 20. 10:23
    „Az Szkt és annak vezetése mögül már a Fideszesek is kezdenek kihátrálni....,Tóth úr cégvezetési stílusa és szakmai hozzá(nem)értése kezd a jobboldalon is szemet szúrni!
    Hozzá hasonlóan az Ikv vezetője is csak paraszthajszállal menekült meg a leváltástól,ha jól emlékszem 14:14 -es szavazati arány volt a legutóbbi közgyűlésen.Kezd kellemetlenné válni a helyi Fidesznek is,hogy a potentáltjaikat folyamatosan kikezdi a sajtó és nagyjából minden második közgyűlésen le akarják váltani őket!
    Persze az érintetteket ez gondolom nem izgatja-megszokták már.Viszont érzik hogy nagyjából 1 évük van hátra a megbízatásukból.

    Eddig Balogi úr nem volt célkeresztben,de most rendesen oda került.
    Pedig Makrai mellett talán ő a másik városi cégvezér,akinek a munkájával alapvetően elégett vagyok.A Belvárosi temetőt folyamatosan próbálják szépíteni,korszerűsíteni,látható a fejlődés.”
  • 3. Pirát 2013. november 20. 10:02
    „frakció meg párthűség jobb és baloldalon...minden esetre a racionalitás olykor lenyomja mind a kettőt...”
  • 2. ötös 2013. november 20. 09:59
    „Jól tette! Ő már azt tehet, amit jónak lát. Jó lenne, ha többi fideszes is Szeged érdekében dolgozna! Csak ugye a megélhetés fontosabb.”
  • 1. Casablanca 2013. november 20. 09:51
    „Már rég nem tudja hol van és mi a dolga...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elfoglalják az iskolák a sportlétesíményeket

Vannak sportlétesítmények, amelyeknek kifejezetten jót tett a mindennapos testnevelés bevezetése. Tovább olvasom