Délmagyar logó

2018. 04. 21. szombat - Konrád 8°C | 22°C Még több cikk.

Február végére kiürítik az I-es kórházat

Szeged - Miután a hónap végére kiürítik a volt I-es kórház épületét, a város megveszi az egyetemtől a szomszédos Pulz utcai pszichiátriai gondozó ingatlanját, és azokat együtt adja el.
A több mint egymilliárdos bevétel teljes egészét a szegedi egészségügy fejlesztésére fordítják. A Kossuth Lajos sugárúti patinás épületben akár wellness-szállót is nyithat az új tulajdonos.

A korábbi terveknek megfelelően február végére kiürítik a volt I-es kórház Kossuth Lajos sugárúti épületét – tudtuk meg Pál Attilától, a szegedi klinikai központ elnökétől. A korábban az épület földszinti részén működő pszichiátriai szakrendelő már májusban átköltözött a Vasas Szent Péter utcai rendelőintézet egyik felújított szintjére, a krónikus belgyógyászati és a reumatológiai ellátás viszont egyelőre még az I-es kórházban folyik. A két fekvőbeteg-részleg a volt II-es kórház egykori szülészeti és traumatológiai lábadozó, illetve onkológiai osztályain kap helyet. Ezeket a költözés előtt felújították.

A volt I-es kórházat – ami önkormányzati tulajdon – a város a szomszédos, állami tulajdonú, egyetemi hasznosítású Pulz utcai pszichiátriai gondozóval együtt hirdeti meg eladásra. Ehhez azonban az kell, hogy előbb az SZTE eladja a pszichiátriai részt a városnak. Az Oktatási Minisztérium (OM) ehhez szükséges engedélyének beszerzése már folyamatban van. A város és az egyetem közti integrációs szerződésnek megfelelően a Pulz utcai ingatlan 300 milliós vételárát az SZTE kapja meg. Ebből újítják föl a Leányszállás közben lévő egykori nővérszállót, ahová a Pulz utcai pszichiátriai gondozó költözik. A csoportos foglalkoztatóhelyiségek mellett oktatótermeket is kialakítanak a felújított épületben – mondta el Pál Attila. A négy hónapos felújítási, átalakítási munka akkor kezdődik el, amikor a város papíron is megvette a Pulz utcai ingatlant.

A patinás szegedi épület parkjával együtt kerül eladósorba. Fotó: Schmidt Andrea
A patinás szegedi épület parkjával együtt kerül eladósorba.
Fotó: Schmidt Andrea

A közgyűlési határozat már megszületett a két ingatlan eladásáról, így ha az egyetem megkapja az OM-engedélyt az eladásra, kiírható az értékesítési pályázat – mondta el Solymos László alpolgármester. Nyílt pályázatot hirdetnek, amit – az érdeklődők számától függően – versenytárgyalás és licit követ. A két ingatlan együttes induló ára 1,2 milliárd forint lesz. A nyertes befektetők az I-es kórház kiürített épületét azonnal birtokba vehetik, a Pulz utcai gondozóét viszont csak azután, hogy az egyetem felújította a nővérszállót, és kiürítette a gondozó épületét is.

Visszaforgatják az egészségügybe

A bevételből – az integrációs szerződésnek megfelelően – a Pulz utcai ingatlan korábban már átutalt vételára mellett 200 millió forintot kap az egyetem egészségügyi fejlesztésre. A fennmaradó 700 millió forintból pedig a város közműveket, utakat, tömegközlekedést épít ki az új klinikai tömbhöz, amelynek 11,1 milliárdos forrását két hete nyerte el az SZTE pályázata. Így az önkormányzat a felszabaduló egészségügyi ingatlanok eladásból származó teljes bevételt visszaforgatja a szegedi egészségügyi ellátás fejlesztésébe – hangsúlyozta Solymos László.

Welnesskórház?

Az I-es kórház közel kétszáz éves épülete helyi védettség alatt áll, ezért külső átalakítása engedélyhez kötött, erősen korlátozott. Hasznosításában viszont szinte szabad kezet kapna az új tulajdonos: akár szállodát, irodaházat is nyithat benne. Információink szerint egy spanyol befektető azt tervezi, wellness-szállót nyit az épületben – ezt azonban nem erősítette meg Solymos László.

Olvasóink írták

  • 18. 10karakter 2009. február 10. 14:56
    „II. Kórház mögé, ahol most még a ´rokkantnyugdíj megállapító bizottság´ dolgozik.”
  • 17. No.6-Sy 2009. február 10. 14:14
    „15: A nemleges válaszal nem mondtál semmit, csak annyit, hogy valahova nem. A DM-cikkből én arra következtettem, hogy az állomás melletti nővérszálló épülete lesz a célpont.

    A te értesüléseid szerint hová költözik a Pultz utcai rehab. ?

    Azt gondolom, hogy te valamit nagyon félreértettél: szó nincs arról, hogy a pszichés betegeket el kellene különíteni a társadalomtól (elég nehéz is volna, különösen a mai, meglehetősen beteg korunkban, amikor egy "benti" beteg és egy kinti ember között sokszor csak annyi a különbség, hogy a bentit legalább már látta orvos, vagy van neki betegségtudata és meg akar gyógyulni, ergo: bizonyos értelemben egészségesebb, mint a kintiek zöme), ez már nem az a század, amelyik durván szegregált.

    Arról beszélek, hogy egy rehab.-szinten levő (gyógyulófélben levő) ember számára nagyon fontos a csendes, nyugodt környezet, a tiszta levegő. És mégcsak pszichés betegnek sem kell ehhez lenni: elég egy szép nagy infarktus után lábadozni, vagy egy (sajna ez is van újra manapság) rusnya tüdőbajból felépülgetni. Az is sok időt, türelmet, és nyugalmat kíván.
    Vannak olyan városok, ahol a környező hegyekre, madárdalos-csicsergős, levélzizegős nyugiba épített épületeket használnak erre a célra. Lehetőleg oda, mert kellően magasan is van, és kellően távol is minden városi zajtól, portól.”
  • 16. nyomdasz63 2009. február 10. 13:21
    „Bezzeg ha BPistabácsi még élne--sem I sem II kórház nem volna ! Max balhé,mint Egerben !”
  • 15. 10karakter 2009. február 10. 12:08
    „Nem az állomásnál lévő nővérszállóról van szó.
    Pszichés betegek eltávolítása többet árt, mint használ - hisz csak a kirekesztést, megbélyegzést növelné, ha világvégére száműznénk őket.”
  • 14. No.6-Sy 2009. február 10. 09:22
    „A legtöbb olyan intézet köré, mint amilyen a Pultz utcai is volt, általában tartozik némi zöldterület. A legtöbb, felelősen gondolodó, a polgáraiért és a jövő nemzedékért tenni akaró városokban a szív-, a tüdő, valamint az pszichés és idegrendszeri problémákkal küszködő embereket, ezek közül is a lábadozóakat a város zajától a lehető legmesszebbre (vagy magasabbra) igyekeznek helyezni, mert ezeknek a betegeknek nagy szükségük van a csendre, a nyugalomra.

    A volt nővérszálló homlokzatát kivéve nem ismerem az épületet, azt sem, hogy van-e valami kis parkja. De egy biztos: a nagyállomás tövében, a nyikorgó vilik előtt kiváló levegő, csend és nyugalom várhatja a gyógyulni kívánó betegeket...”
  • 13. PEPE 2009. február 10. 08:50
    „Szégyen és gyalázat az utóbbi 20 év, kamu banda.”
  • 12. Piki 2009. február 10. 08:20
    „5.!
    Nem csodálnám, ha tényleg ő lenne az új Tulaj! Gyakorlatilag az övé már a fél Kossuth Lajos sgt.!”
  • 11. Mathiasking 2009. február 10. 08:09
    „8. hozzászólás 10karakter 2009.02.10. 08:06

    Az űjságíró mikor volt pontos? Adsz egy riportot, de a cikkbe nem kerül be semmi abból, amit te mondtál.”
  • 10. benq 2009. február 10. 08:08
    „http://mrahalom.myminicity.com/ind”
  • 9. Mathiasking 2009. február 10. 08:07
    „4. hozzászólás Ellenzéki 2009.02.10. 07:54

    Ne irogass olyat ami igaz, mert úgy jársz mint én. Moderálnak és folyamatosan megfigyelik az elektronikus levelezésed és a telefonjaidat. NBH! Nekem erről mindig a Mr.Bean: Eltakarítónő c. filmje jut eszembe. Eltakarítanak, lehetetlenné tesznek.”
  • 8. 10karakter 2009. február 10. 08:06
    „csak halkan jegyzem meg: a Pulz utca nem pszichiátriai gondozó, hanem a pszichiátriai klinika rehabilitációs osztálya - az ország egyik legjobb ilyen jellegű intézménye.

    de ha már ez az alapvető tény sem stimmel a cikkben, akkor a többi??”
  • 7. Roxy08 2009. február 10. 08:00
    „floridaimagyar - Teljesen igazad van! Összehasonlíthatatlan az ellátás és hozzáállás minősége.
    Az I-es "kórház" kifejezés is erős annak tükrében, amit lehet tapasztalni a falakon belül.
    Persze! Mindig az eü nehéz helyzetére hivatkozni egyszerűbb. A halál előszobája - még egy darabig.”
  • 6. madártej 2009. február 10. 07:58
    „A spanyol befektető a minap pucolt el Csepelről, romokat hagyva maga után. Őrült spanyolok!”
  • 5. Ellenzéki 2009. február 10. 07:57
    „Állítólag már el is kelt, csak eladási procedúrát utánzó színjáték folyik.
    Az új tulajdonosa - állítólag - az az ember aki a Tisza szálloda tulajdonosa!”
  • 4. Ellenzéki 2009. február 10. 07:54
    „Ezt az épületet egy IGAZI SZEGEDI EMBER a saját pénzéből építtette a város számára!
    Ezek a nem szegedi származású, a pártjuk által ide ejtett new kommunisták Botkával az élen elherdálják!!!!!
    Ennek a piaci értéke nem 1.2 milliárd forint!
    Maga a telek értéke épületek nélkül is több 1.2 milliárd forintnál!!!!”
  • 3. Mathiasking 2009. február 10. 07:52
    „Tudtommal a polgármester úr holdudvara jó eséllyel nyeri a pályázatot.”
  • 2. N.P. 2009. február 10. 07:32
    „És ugye az a néhány millió amerikai akinek nincs biztosítása az is ilyen ellátást kap? Ugye ezért az egyik fő eleme Obama programjának az egészségügy mert ez kint teljesen mindennapos?”
  • 1. floridaimagyar 2009. február 10. 02:30
    „En nagyon neheztelek midig is a magyar egeszsegellatasra... Mondok egy peldat - mult heten egy olyan allergias tunetem volt itt Tampaban hogy eletveszelybe kerultem - 10 perc alatt bevitt a mento, 2 perc mulva mar kaptam is az antidrogokat a venamba es 2 nap alatt annyi orvos nezett meg hogy mar nekem is sok volt - de itt kaptam egy otcsillagos kezelest, es visszamentem dolgozni. Nektek szerintem nem korhazakat kell bezaratni hanem inkabb korhazakat megnyitni kellene es atdolgozni az egeszsegugyi ellatast, mert amikre otthon emlekszem az szornyu volt.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rokkantnyugdíjas a festménytolvaj

Szeged - Csütörtökön egy harmadik intézményből is ellopott négy tűzzománc képet az a szegedi férfi,… Tovább olvasom