Délmagyar logó

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 35°C Még több cikk.

Februárra ígérik a nagyállomást

Tavaly augusztusban a MÁV az ígérte: karácsonykor megnyitja a szegedi vasútállomás utasterét. Ez a mai napig nem történt meg. Talán február végén már használható lesz a felújított épületrész. Az utasok nem nagyon használják a konténervárót, inkább „kicentizik" az indulást.
Az utolsó simítások: festenek, mázolnak, burkolnak, szerelvényeznek. Fotó: Karnok Csaba
Még augusztusban a MÁV főépítész osztályvezetője Vörös Tibor és a kivitelező Délépítő Rt. vezérigazgatója, Koreck Ferenc úgy gondolta: a szegedi vasútállomás egy részét karácsonykor birtokba vehetik az utasok. Eltelt egy hónap, és a vonattal utazók még mindig a konténeres váróba vagy a peronra kényszerülnek. Krizsán Éva azok közé tartozik, akik inkább a szabadban várakoznak. A fiatal nő hetente utazik Békéscsabára, és általában – ahogy mondja – kicentizi az indulási időt, hogy minél kevesebbet ácsorogjon. A falfirkákkal borított lépcsőházban sokan dideregnek: Engloner Gyula arra panaszkodik, hogy a huzat leviszi a fejét. A földszinten a reggel fél öttől este fél hétig dolgozó újságárusok mögött pedig izzik a villanykályha: ez ad némi meleget.

A MÁV sajtóosztályától kapott információ szerint a felújított és nagymértékben átalakított, 1200 négyzetméteres utasteret február végén vagy március elején nyitják meg. Ennek pontos ideje az ideiglenes hatósági használatbavételi engedély kiadási időpontjától függ. A szükséges eljárás már folyamatban van – tudjuk meg Pécsek Imrétől, a sajtóosztály munkatársától.

Jelenleg több mint száz munkás dolgozik az épületben: festik a falakat és a nyílászárókat, valamint szerelvényeznek és a falak burkolatát végzik. A terepen munkálkodók úgy gondolják: tíz nap múlva olyan állapotban lesz az épületrész, hogy megkezdődhet a beüzemelés. Az utasoknak pedig többé nem kell fagyoskodniuk, hiszen a földszinten padlófűtéses rendszert építettek be, míg az emeleten radiátorokat szerelnek fel.

A MÁV-nál egyértelműen kijelentik: a karácsonyi átadást többek között az időközben fölfedezett pannó restaurálása is hátráltatta, amihez a mennyezeti díszítőfestést is igazítani kellett. A kivitelező viszont ezalatt vállalta, hogy felújítja a peront, végez a térfigyelő, illetve utastájékoztató rendszer kiépítésével.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem fizették ki a vakoknak az utolsó munkabért

Megindult a felszámolási eljárás a gödöllői cég ellen, amely országszerte több mint kétezer vaknak… Tovább olvasom