Délmagyar logó

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 17°C Még több cikk.

Fegyvereket kerestek a szegedi egyetemistáknál

A rendőrség kihallgatott öt szegedi egyetemistát. A diákoknál a múlt héten csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap házkutatást tartottak.
– A diákokat tanúként hallgatták ki Budapesten és Szegeden egy, az interneten korábban megjelent fenyegető videofelvétel kapcsán – nyilatkozta lapunknak Tóth László, a diákok jogi képviselője. (A videofelvételen két ember volt látható. Egyikük arról beszélt, hogy „számszeríját elővéve három rendőrt is átlő", másikuk pedig arról, hogy vannak félautomata és más fegyvereik – a szerk.) A szegedi ügyvédet az egyetemisták szülei keresték meg.

A Budapesti Rendőr-főkapitányságon szerdán rendkívüli sajtótájékoztatón jelentették be, hogy hat vidéki helyszínen találtak fegyvereket, számszeríjat, Molotov-koktél készítéséhez szükséges anyagokat és egyéb közbiztonságra veszélyes eszközöket.

A rendőrség „visszaélés lőfegyverrel és lőszerrel megalapozott gyanúja miatt" indított akkor nyomozást. Tóth László elmondta, hogy a szegedi diákoknál is erre hivatkozva tartottak házkutatást. Az ügyvéd még annyit elárult, hogy a rendőrök a fiataloknál engedéllyel tartott gázpisztolyt, nem engedélyköteles légfegyvert, számszeríjat, benzint és rongyokat találtak.
Tóth László egyébként édesapja Toroczkai Lászlónak, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnökének. Az ügyvéd azt mondta, a diákokat a fiához fűződő kapcsolatukról is kérdezték a nyomozók.

Az egyik szegedi egyetemista, Szalma László interjút adott a szentkoronaradio.com-nak. Az informatikus hallgató elmondta: nála kedden tartottak házkutatást és Szegeden hallgatták ki. A rendőrök fegyvereket kerestek, és elvitték a számítógépét. Meghallgatták a húgát is, aki – akárcsak a többiek – a szegedi kormányellenes tüntetések rendszeres résztvevője. A rádiónak nyilatkozó fiú szerint a rendőrök célja a megfélemlítés volt. Az említett videón szereplő álarcossal egyébként Budapesten a kordonbontáskor valóban találkoztak.

Tóth László lapunknak hangsúlyozta, a diákokat tanúként hallgatták ki, és nem gyanúsították meg őket semmivel.

G. Zs.–O. Z.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kráter a Kárász utcán

Hat éve, a Kárász utca felújításakor csak megerősítették a csatornát. Most megrepedt egy vízelvezető… Tovább olvasom