Délmagyar logó

2016. 07. 26. kedd - Anna, Anikó 21°C | 29°C

Fegyverrel rabolt a 47-esen a sándorfalvi taxisofőr

Két afgán és egy iráni férfi értesítette a rendőrséget, miután egy taxis fegyverrel kirabolta őket. Az 51 éves férfi nem volt ismeretlen a rendőrség előtt, korábban is fuvarozhatott migránsokat.
A Szegedi Járásbíróság csütörtökön nyomkövető eszköz alkalmazása mellett egy hónapra elrendelte B. I. házi őrizetét. A fegyveres rablás kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény, a taxist akár öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetik.

Korábban írtuk:

Három, a Nagyfai Ideiglenes Befogadó Állomáson elhelyezett migráns gyalogolt Szeged felé a 47-es főút mellett a múlt szombaton 22 óra körül. Mint megírtuk, a nagyfai befogadó állomás nyitott, így az ott elhelyezett menedékkérők mozgását nem korlátozzák.

A két afgán és egy iráni férfi megállított egy taxit, majd beszálltak a járműbe. Menet közben a sofőr lőfegyverrel vagy annak látszó tárggyal megfenyegette őket, hogy adják át a náluk lévő pénzt, különben megöli őket. A férfiak eleget tettek a kérésnek, átadták a náluk lévő 10 ezer forintot és 300 eurót, majd kiugrottak a lelassító autóból és elmenekültek.

A három migráns értesítette a rendőrséget. Információink szerint a taxit vezető, 51 éves sándorfalvi férfi nem volt ismeretlen a rendőrség előtt, korábban is fuvarozott menekülteket.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának munkatársai hétfőn elfogták a fegyveres rablás elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 51 éves sándorfalvi férfit. Őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Korábban írtuk:

A gyanú szerint 2016. február 13-án 22 óra körül három, a Nagyfai Ideiglenes Befogadó Állomáson elhelyezett migráns gyalogolt Szeged felé a 47-es főút mellett. A két afgán és egy iráni állampolgár megállított egy taxit, majd beszálltak a járműbe.

Menet közben a sofőr egy lőfegyverrel, vagy annak utánzatával megfenyegette az utasait, hogy adják át a náluk lévő pénzt, különben megöli őket. A sértettek ennek eleget tettek, majd az időközben megálló taxiból kiugrottak és elmenekültek.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Túl drágák a márkaszervizek

Túl drágák a márkaszervizek
Mi a teendő, ha nem kaptunk számlát és jótállási jegyet az üzletben? Igazat adnak-e nekünk, ha drágálljuk a márkaszervizek rezsióradíját? Tovább olvasom