Délmagyar logó

2018. 06. 24. vasárnap - Iván 12°C | 21°C Még több cikk.

Fejben nyaral a magyar

Csongrád megye - Sehová sem utaztak tavaly pihenni – ezt a választ adta a magyarok többsége egy felmérésben, amely az összes EU-tagállamot vizsgálta.
– Jártamban-keltemben begyűjtök egy-két katalógust az utazási irodák elől. Átlapozom, és csak álmodozom, mert úgysincs pénzem a nyaralásra. Mint ahogy az utóbbi években, idén is itthon maradok. Majd kiveszek pár úti beszámolót a könyvtárból – hallottuk Takács Ágnestől. A fiatal szegedi nő helyzete nem egyedülálló, ezt igazolja az Európai Bizottság szerdán közzétett felmérése is. Az összes EU-tagállamot vizsgáló kutatásból kiderült: Magyarországon mondták a legtöbben, hogy sehová sem utaztak tavaly pihenni. Az otthonmaradás okaként a magyarok jelölték meg leggyakrabban az anyagi gondokat. Dobogós lett Bulgária, ahol a megkérdezettek 65 százaléka töltötte a szabadságát otthon, és Románia, ahol a válaszadók 62 százaléka mondta ugyanezt. Legkevesebben Belgiumban, Hollandiában, Dániában és Svédországban spórolnak a vakáción.

Gondtalan fürdőzők a horvátországi Baskán. Fotó: Hollósi Zsolt
Gondtalan fürdőzők a horvátországi Baskán. Fotó: Hollósi Zsolt

– Tíz éve nem voltunk nyaralni. A 11 és a 14 éves lányaim elutaznak ugyan osztálykirándulásra, a nagymamájukhoz, esetleg a keresztszüleikhez, de a tengert, ahogyan mi sem, még ők sem látták – mondta el lapunknak Nagygyörgy Mária. Az asszony őstermelő Pusztaszeren, férje Romániába jár át dolgozni. Pihenésre nemcsak pénzük, idejük sincs. Egy-egy hétvégét engedhetnek csak meg maguknak, olyankor strandolni mennek Kiskunmajsára.

Akik mégis útnak indulnak, azoknál is az anyagiak határozzák meg a vakációt. A c-travel.hu és az ongo.hu ezerfős, reprezentatív mintán végzett kutatásában olvasható: a kérdőívet kitöltők 37 százaléka az utazás kiválasztása során az árat tekinti a legfontosabb szempontnak. A magyarok közül egyébként közel ugyanannyian részesítik előnyben a tengerpartot (41 százalék), mint a belföldi nyaralást (34 százalék). Legtöbben Görögországba, Olaszországba és Horvátországba mennek. A belföldi nyaralásoknál pedig a balatoni szállások a kedvencek.

Az EU-tagállamok közül mi spórolunk leginkább a vakáción. Fotó: Hollósi Zsolt
Az EU-tagállamok közül mi spórolunk leginkább a vakáción.
Fotó: Hollósi Zsolt

Nyaralás belföldön

A Magyar Turizmus Zrt. ezerfős mintán végzett kutatása szerint a háztartások 61,5 százaléka járt belföldi, 14,4 százaléka külföldi, 24,1 százaléka mindkét típusú utazáson tavaly. Az egynapos kirándulások legnépszerűbb célpontja a Közép-Dunántúl, illetve Észak-Magyarország. Nemcsak a nyári, a téli időszakra is sok utazás (az összes 21 százaléka) jutott. Ha négy- vagy többéjszakás utazásról volt szó, a magyarok több mint harmada a Balatonhoz indult. A rövidebb túrák legnépszerűbb célpontja Budapest és a Közép-Duna-vidék. Többnapos utazásra a legtöbben júliusban, augusztusban indultak.

Pihenés a kertben

A nyaralás lényege, hogy néhány napra kimeneküljünk a mókuskerékből. Ha nincs rá lehetőségünk, hogy elutazzunk, szervezzünk különleges programokat. Látogatás a múzeumban, kirándulás a környéken, egy hosszabb biciklitúra is feledtetheti a mindennapok bosszúságait. Kapcsoljuk ki a telefonunkat, esténként tévénézés helyett sütögessünk a kertben. Kempingezzünk egy barátunknál, vagy ha megtehetjük, ebédeljünk étteremben.

Olvasóink írták

31 hozzászólás
12
  • 31. jq 2011. augusztus 12. 10:19
    „Gyerekkoromban sokat nyaraltam az ország más részein élő rokonoknál. Aztán cserébe ők is eljöttek hozzánk pár napra. Senkit nem vágott földhöz anyagilag (útiköltség+kettővel több emberre főzni), és a távolabbi rokonaimat is ismerem. Tengert huszonéves koromban láttam először.”
  • 30. jozko 2011. augusztus 12. 09:23
    „Apátfalvi** :

    Jól beszélsz.”
  • 29. Apátfalvi** 2011. augusztus 11. 22:45
    „Persze, ilyenkor senki nem cigizik, nem sörözik, nem zabálja el a pénzét, nem, ilyenkor csak a gonosz állambácsi miatt nincs ugye péz...

    Nem arról van itt szó, hogy ne lennének valóban olyanok, akik önhibájukon kívül kerültek olyan helyzetbe, amilyenbe, de azért álljunk már le ezzel az unásig ismert, és egyesekből már-már iszapgejzírként feltörő, tipikusan magyar keserűséggel, nyavalygással, a "jajj, semmire sincs pénzem" dumával.

    Magyarország egy "nehéz" ország. Míg pl. Luxemburgban egy laza melóval simán eltarthatod magad és a családodat, és akár 3 autód is lehet, addig itt többet kell érte dolgozni - de ez nem jelenti azt, hogy elérhetetlen lenne.

    A sirámokból már szerintem rohadt sokaknak elege van, főképp az olyan melósoknak, akik évekig tartó, kemény munkával mondjuk egy vállalkozást, majd egy céget alapítottak, és felépítették a saját, jól megérdemelt egzisztenciájukat. Mint ahogyan azoknak a doktoroknak és professzoroknak is, akik mondjuk egy kis kádárkori albérletből indultak, és most már százezreket keresnek.

    Nem mondom, hogy Magyarországa boldogulás országa, mert sajnos nem az. De a siránkozás, és ez a francos önsajnálat sem vezet sehova...”
  • 28. Zoan 2011. augusztus 11. 20:45
    „Sírni mindenki tud, de igazán változtatni az életén már kevesen akarnak. Kell a délutáni agyzsibbasztás (TV), kell a haverokkal kocsmázni, a munka után pihenni, mert megérdemli az emberfia a kemény munka után. 6-7 éve , miután elvégeztem az egyetemet én is így éltem. Aztán rájöttem, hogy alkalmazottként nem jut előrébb az ember, ezért vállalkozásba kezdtem, munkaviszony mellett. Szabadidőm noncs, de azóta futja nyaralásra, amit szeretnék meg tudom venni, nem kell számolgatnom, hogy hó végén marad-e ennivalóra. Egyébként eléggé csúsztatásnak érzem a címet, 1 hónappal a tervezett nyaralás előtt jóformán foglalt minden, ha a magyar alig megy nyaralni, akkor ki foglalja el ezeket a helyeket? A (szerintem csak lehúzásra berendezkedett) welness hotelekben akárhányszor voltam mindig tele voltak, a vendégek vedelték az 1500 Ft-os söröket, 1200Ft-os kávékat, stb. Majd ha sorozatosan csődölnek be ezek a szállodák akkor elhiszem, hogy nincs pénze a magyarnak nyaralni...”
  • 27. Nórikám 2011. augusztus 11. 20:45
    „Az van olyan is, hogy talán el tudna menni nyaralni, de esetleg van más fontosabb kiadása, vagy olyan terve, amihez gyüjtögeti a pénzét! A szegénység meg tényleg viszonylagos! Mihez képest, és ki mire költ! Én pl. látok olyanokat, akikről tudom, hogy nincsenek jó helyzetben, de karton szám viszik hitelbe a cigit, a kannás bort. De a hitelt ki kell fizetni! Muszáj inni, meg cigizni? Jó, tudom, hogy ezek az emberek talán akkor sem mennének nyaralni, ha nem dohányoznának, és nem innának. Azért tényleg furcsa kettősségben élünk! A Hidi vásárkor pl. a korzón egy gombos tűt nem lehetett volna elejteni, annyian voltak, pedig köztudottan az étel -ital nem volt olcsó. Azt is tudom, hogy ez a város lakosságához talán nem számottevő, de valamit mégis jelez. Talán sokan egy kicsit felelőtlenül is költekeznek. Félre ne értse senki, nem írigység beszél belőlem, csak úgy szemlélgetem az embereket. Meg lehetne nézni a hétvégi-pláne ha hosszú hétvége- bevásárlásokat, ,többnyire üdítő, cigi, energia ital, chips- talán le sem tudom írni jól, életemben nem vettem,mert tudom mennyire nem egészséges. Viszont vannak bizony önhibájukon kivül nagyon szegény emberek is. Lehet olyan betegség, ahol több megy gyógyszerre, min egy nyaralás. Ez az igazi nagy baj!. Azzal sem értek egyet, hogy aki akar talál munkát. Hol? A magyar családok röghöz kötöttek, Azt meg ugye tudjuk, hogy mondjuk a családfő elmegy vidékre, az 2 háztartást jelent, mert nem biztos, hogy ugyanott a feleség is talál munkát. És sajnos, a munkahely nem "örök" lehet 2-3 hónap, és vége! Na, bocs hogy ilyen hosszú lettem, annyira könnyen itélkeznek némely hozzászólók.”
  • 26. theseus 2011. augusztus 11. 18:19
    „"A Magyar Turizmus Zrt. ezerfős mintán végzett kutatása szerint a háztartások 61,5 százaléka járt belföldi, 14,4 százaléka külföldi, 24,1 százaléka mindkét típusú utazáson tavaly."

    Ezek szerint a többség nem csak fejben nyaralt. A lakosság negyede pedig külföldön ÉS belföldön is.
    Ennyit a címről.
    Vagy ez csak a nyaraló háztartásokra vonatkozik? Nem egyértelmű.”
  • 25. jozko 2011. augusztus 11. 17:31
    „19. Wacky:

    Azt kérded, milyen tanácsot adnék?
    Személyre szólót, személyre szabottat!
    A mindenre jó recept a valóságban semmire nem jó!

    20. SzőkenőSzarvas:

    Jól tudok számolni.
    Kitűnő iskoláim és nagyszerű tanáraim voltak.
    Büszke nem a papírjaimra, inkább a tapasztalataimra vagyok - arra, hogy hasznomat veszik.

    Nem minden csomó "gordiuszi" !
    Vannak, amelyeket érdemes kibogozni és nem szétvágni.
    Sajnos az emberek zöme a saját problémája megoldásához is türelmetlen és lusta.

    Egyébként azt tudom mondani, mint fentebb Wacky-nak:
    Problémás élethelyzetek feloldásával /is / foglalkozom.
    Csodákra nem vagyok képes - de a legtöbbször nincs is rá szükség.
    Viszont az ordítson, akinek a foga fáj - és ő tegye meg az első lépést!”
  • 24. bakosandras 2011. augusztus 11. 16:35
    „Mignon, ez nagy volt. :)”
  • 23. Mignon 2011. augusztus 11. 15:16
    „"Fejben nyaral a magyar"
    Ez igy van!

    Ezert olyan sok a pihentagyu...!

    :)”
  • 22. maci52 2011. augusztus 11. 15:10
    „Sziasztok okosok,
    Drága ,megválasztott politikusaink 2-3 milliából mehetnek,mert a mi pénzünket 70 ezerben állapították meg.”
  • 21. Wacky 2011. augusztus 11. 14:56
    „8. 620829 2011.08.11. 11:48
    így igaz, van egy olyan réteg akinek semmi pénze, de tényleg!! és van egy olyan réteg amelynek nincs pénze állítása szerint de ha van azt gyorsan elveri és utána sír... és miért?? mert ilyen a magyar emberek többsége, elkótyavetyél, akarata a 0-át bökdösi, és így nem is marad félretett pénze...”
  • 20. SzőkenőSzarvas 2011. augusztus 11. 14:54
    „jozko,
    http://www.liganet.hu/news/6111/letminimum_2010.pdf
    Javaslom, tanulmányozd és számolj. Nincs benne az általad említett cigi és sör, nincs benne a fogorvos, a nőgyógyász, nincsenek benne az ünnepi kiadások stb., de nincs benne a lakáshitel sem (sőt, ha urambocsá autód is van, annak sem számolják bele a törlesztését és fenntartási költségeit). És ha az átlagos családról beszélünk, kalkuláld bele azt is, hogy a család egyik tagja nem vagy csak részmunkaidőben dolgozik.”
  • 19. Wacky 2011. augusztus 11. 14:44
    „"esténként tévénézés helyett sütögessünk a kertben. Kempingezzünk egy barátunknál, vagy ha megtehetjük, ebédeljünk étteremben."
    csakhogy még erre sincs pénze az embernek... az étteremről nem is beszélve!!

    14. jozko 2011.08.11. 13:19
    és aki nem dohányzik, nem iszik alkoholt, nem megy bulizni, nem sütöget a kertben, nem költ múzeumra, és nincs kocsija se, és mégis mínuszban "ébred" annak milyen tanácsot adnál??”
  • 18. Stufff 2011. augusztus 11. 14:34
    „13. oszama köszönöm az okos jótanácsot. Nem hiszem, hogy mezőgazdasági végzettséggel kapkodnak utánam a mercedes gyárban, meg máshol sem. 40 évet dolgoztam nem kell kétségbe vonni, hogy nemakarok munkát találni illetve keresni, de nem veled fogom ezt a kérdést megvitatni.”
  • 17. horvathi 2011. augusztus 11. 14:21
    „Milyen nyaralásról beszélünk?

    Örülök, ha azoknak a kis közel-keleti országból a nyakunkra küldött vérszívóknak a kifizetése után marad pénzem zsíroskenyérre....”
  • 16. kiokushyn 2011. augusztus 11. 13:47
    „Jaj!
    Mert majd megmondja: Kanári szigetekre, Indonéziába, Koumbiába,stb ment nyaralni.
    Erről inkább az utazási irodákat kellene megkérdezni.
    Ja, hogy az meg sértia személyiség jogokat.

    Hát akkor tényleg a járdaszigeteken nyaralt.”
  • 15. nauset 2011. augusztus 11. 13:28
    „5 zoltanszabo
    Én mást is olvastam a napokban:
    http://www.origo.hu/utazas/20110711-egyre-tobb-magyar-nyaral-horvatorszagban.html”
  • 14. jozko 2011. augusztus 11. 13:19
    „Amennyi "vízfej" van, jópár vizes program belefér...

    Egyébként egy doboz cigi átlagára 400 Ft, egy üveg söré kb. 110 Ft.
    Sok embernél ez napi 500 Ft "nélkülözhetetlen" kiadás.
    Éves szinten ez 200 000 Ft .
    Csak a felét megspórolva kijön a nyaralás!

    Tudom, hogy másra kell spótolni - másra is!
    De a cigi, kóla, sör , csipsz , energital, más nasi azért elfogy - jó esetben bolti áron és nem a "mekiben" !

    Legtöbb embernél komoly életvezetési probléma okozza az olykor kilátástalan helyzetet.
    Sajnálom, hogy így van - viszont bizonyítottan így van!”
  • 13. oszama 2011. augusztus 11. 13:14
    „Stufff 2011.08.11. 12:41
    Aki akar talál munkát sztem.
    http://www.profession.hu/allasok/1,0,0,0,0,0,0,0,0,0,5424
    http://wwww.mercedes-benz.hu/karrier/allasajanlatok
    Csak 1et kellene +jegyezni: A munka nem fog az ajtódon kopogtatni, neked kell mellé költözni.”
  • 12. Stufff 2011. augusztus 11. 12:41
    „Én munkát keresek, nem a nyaraláson jár az eszem azt hiszem több százezred magammal! Csak az a baj, hogy 55 évesen a kutya sem vesz fel, lehet hat diplomám akkor se. Egy ujságban se olvasok arról, hogy munkahelyet teremtettek,- hogy lehet igy gondolkodni a nyaraláson. Egyelőre jó ha nem pusztulunk éhen.”
31 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Huszonhat határsértőt fogtak el

Újabb nagyobb számú határsértőt, összesen 26 főt fogtak el a rendőrök szerdán hajnalban és a reggeli órákban. Tovább olvasom