Délmagyar logó

2016. 09. 30. péntek - Jeromos 12°C | 25°C

Fejér Gyopárka - az indonéz táncok bűvöletében

Szeged - Olykor talpig tűzben, olykor árnyak között, olykor egzotikus öltözetben – Fejér Gyopárka táncain nyomot hagy a fény, az árnyék és a távoli Kelet. Táncol, tanít, mozog, mozgat, soha fel nem adva azt, amit szeret.
Olykor talpig tűzben, olykor árnyak között, olykor egzotikus öltözetben – Fejér Gyopárka táncain nyomot hagy a fény, az árnyék és a távoli Kelet. Táncol, tanít, mozog, mozgat, soha fel nem adva azt, amit szeret. A tánc és a szerelem hozta Szegedre is, jelenleg éppen indonéz táncórát és mozgástréninget tart a Szegedi Tudományegyetemen.

Tüzes legyezővel, fejükön lángoló abronccsal várakoztak a tűzzsonglőrök a színfalak mögött a Marica grófnő premierjén. Ugrásra készen figyeltek a végszóra, hiába. A petróleum gyorsan égett, az abroncs óriási hőt árasztott, és egyszer csak megtörtént a baj. Egyikük legyezője és a fejdísze a lendülettől elaludt. Fél évvel később másikuk, Fejér Gyopárka már nevetve idézte a szabadtéri játékok kínos perceit. Történetünk hőse ugyanis különleges kapcsolatban áll a tűzzel: alig jelent meg az országban ez a műfaj, máris szelídíteni kezdte a pusztító elemet, a zsonglőrtrükköket a mozdulatművészet elemeivel ötvözve. A törékeny táncosnő otthonában látott vendégül bennünket, a konyhájában ülünk. Gyanakodva méregetem a fellépéseken készült fotókat, azon elmélkedem, hány másodperc alatt gyújtanám fel magam egy tüzes buzogánnyal.

Keleties kiegészítők

– Nagyon biztosan kell tudni a zsonglőrtrükköket ahhoz, hogy először meggyújtsuk a petróleumba mártott eszközt – figyelmeztet komolyan, majd hozzáteszi: – Baleset profival is történhet, ha felkészületlen, esetleg nincs tűzoltásra alkalmas felszerelés a fellépés helyszínén. Így égett le az ország egyik legjobb tűzzsonglőrjének mindkét tenyere, szerencséje volt, mert az ujjait meg tudták menteni.

Gyopárka a kedvünkért öltözött át.
Fotó: Frank Yvette

A lakásban feltűnően sok a keleties „kiegészítő". Az asztalon batikolt szőttes, a konyhaszekrényt indonéz naptár képeivel tették egzotikusabbá. A szobában pedig kartondobozban lapul egy indonéz táncruha. Arra kérjük, bújjon bele. Nem örül. Indonéziában ugyanis az a szokás, hogy csak a fellépésekre viselik ezt a díszes öltözéket. Most kedvünkért kivételt tesz: a szemünk előtt alakul át titokzatos keleti táncosnővé.

– Mindig is vonzott a Távol-Kelet, úgy éreztem, dolgom van ott. A bandungi egyetemen a Tari Ragati nevű vallásos női táncot tanultam, amit az ottani mesterem választott ki nekem a több ezer tradicionális koreográfia közül. Ehhez készült a ruha is. Jó választás volt, mert a Tari Ragati Isten- és emberlét, test és lélek kapcsolatáról szól. Számomra ezt jelenti maga a tánc – magyarázza vendéglátónk, miközben megigazítja fejékét.

A kínok kínját élte át

Az első fellépés egy hajtű miatt vált kínszenvedéssé, rosszul tűzték fel a fejemre a díszt – emlékszik vissza a Jáván töltött hónapokra. – Nem volt összehasonlítási alapom, azt hittem, így az igazi. A kínok kínját éltem át, de összeszorítottam a fogam. Amikor a lányok észrevették a fájdalmas malőrt, nagyon tiszteltek kitartásomért.

Bebizonyosodott, hogy a törékeny termet szívós embert takar, Gyopárka az életben is keményen küzd álmaiért és a céljaiért. Volt már titkárnő, pályázatíró, recepciós, közben szervezett, rendezett, táncolt, továbbképezte magát és bűvölte a lángokat. Mostanra, harmincegy éves korára jutott el oda, hogy a fellépések mellett ritkán kell négyórás munkát vállalnia. Nem vették el a kedvét a nehézségek, úgy tartja, amivel találkozunk az életben, az mindig megtanít bennünket valamire.

Fellobban a láng

Rengeteg tanítványa volt már. Oktatott zsonglőrködést autista gyerekeknek is, amit élete egyik legnagyobb élményének tart. Egy hónapja pedig indonéz táncórákat és mozgástréninget vezet a Szegedi Tudományegyetemen – utóbbin a zsonglőreszközök is előkerülnek. – Szeretném, ha a tanítványok felfedeznék, mennyi örömet tud adni egy-egy szép mozdulat a mindennapokban, ha megéreznék azt, amit én, amikor megszólal a zene, vagy fellobban a láng – búcsúzott.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Embercsempészt és határsértőket fogtak Kübekházánál

Kübekháza - Egy szabadnapos határrendész értesítette a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Szeged Határrendészeti Kirendeltségét, hogy Szeged és Kübekháza között egy BMW típusú személygépkocsi gyanúsan mozog. Tovább olvasom