Délmagyar logó

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 10°C | 16°C Még több cikk.

Fejlesztések Sándorfalván: elkészült a kastély és az emlékház

Sándorfalva - Befejezték a sándorfalvi Pallavicini-kastély és a Budai Sándor Emlékház átalakítását.
A helyi önkormányzat a Dél-alföldi Operatív Program keretében meghirdetett Versenyképes Turisztikai Termékek és Attrakciófejlesztés című pályázaton nyert 165 millió 479 ezer forint uniós támogatásból és több mint 40 millió forint önkormányzati saját erő befektetésével valósította meg a projektet. A Pallavicini-kastély helytörténeti és időszakos kiállításoknak ad helyet, emellett hangulatos kávézó várja majd az ide látogatókat. A citerakészítés mesterének, Budai Sándornak az egykori otthonából emlékházat alakítottak ki, benne egy Európában egyedülálló citeratörténeti kiállítással. A két létesítmény jövő év elején nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt. Az ünnepélyes projektzáró rendezvényt csütörtökön tartották a kastélyban.

Olvasóink írták

  • 1. anatole 2010. december 20. 09:04
    „Igen! Hm, példát vehetne a Szegedi Önkormányzat, főleg a Botka a Sándorfalvi polgármestertől. Mert ugye Szegeden sárban ja igen most meg hóban gázolnak a polgárok míg Sándorfalván ahonnan most jöttem vissza már a járdákon lehet közlekedni, és a mellék utakon is. Nagyon szép lett a kastély Sándorfalván és nem korrupciós munkával terhelt mint Szegeden a sok hasonló építmény mint mondjuk a Múzeum előkészülete a festésre ahol M. Anna már 3 milliót lopott el a költöztetés elől. Tehát, Sándorfalva egy szépülő és fejlödö remek kis városka teli emberséges emberekkel.
    Anatole Hongrois.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Színháztörténet – díszlettervekben

Száz éve született a magyar színháztörténet egyik legjelentősebb díszlettervezője, Varga Mátyás. Tovább olvasom