Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Fejsérült lány volt a második

A koraszülöttek, csecsemők és gyerekek minőségi túlélését is segíti az a hatmilliós műszer, amelynek megvásárlására gyűjtést indított egy szegedi alapítvány. A jótékonysági akcióban a Délmagyarország is részt vesz. Az INVOS a közelmúltban egy motorbalesetben fejsérülést szenvedett lány ellátásakor segített.
Az INVOS nevű, úgynevezett optikai spektroszkópiás műszerre gyűjt a Szegedi Gyermekszívek Gyógyulásáért Alapítvány: a korszerű, de költséges berendezést a szegedi gyermekklinika számára szeretnék megvásárolni.

Pénzzel is besegítünk

Lapunk százezer forinttal támogatja a gyermekklinikának szánt műszer beszerzését: a Tisza Szálló tükörtermében pénteken délután 3-kor kezdődő jótékonysági borárverésen ekkora értékben licitálunk és vásároljuk meg a nemes nedűk egyikét. – Mindig kiemelt szerepet kapott tevékenységünkben a karitatív célok támogatása. Ennek jegyében az égési centrumot ötszázezer, később a gyermekklinikát egymillió forinttal segítettük műszerbeszerzéseiben. Az INVOS megvásárlása szervesen illeszkedik ebbe a sorba – mondta el támogatásunkkal kapcsolatban Pap Klára kiadóigazgató. A műszer megvásárlására más felajánlásokat is várnak a gyűjtést szervező alapítvány nevére, a Szőreg és Vidéke Takarékszövetkezet 57400217-10137057 számlaszámára.  
A Szegeden közel két hónapja tesztüzemben használt készüléket leggyakrabban a gyermekklinika, koraszülött, újszülött és gyermekintenzív részlegein „vetik be", ugyanis nem ritka, hogy a kicsik születés közben vagy előtt oxigénhiányt szenvednek. Mint Katona Márta, a gyermekklinika professzora, az alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: nagy körültekintést igényel az ilyen esetek ellátása, hiszen a csecsemők állapotának javításához olyan gyógyszereket alkalmaznak, amelyek hatásait folyamatosan figyelniük kell. Az INVOS ehhez ad óriási segítséget, mivel többek között az agyi oxigénszintet is azonnal és fájdalommentesen méri.

Ha lehet, a koraszülöttek még inkább érzékenyek az oxigén hiányára – ennek mértékét eddig csak a vérükben tudták ellenőrizni. Az amerikai műszerrel „finomabbra tudják hangolni" a gyógyításukat, hiszen minőségi túlélésük segítése a fő cél – ebben pedig alapvető fontosságú agyuk megfelelő oxigénszintje.

– A közelmúltban egy motorbalesetet szenvedett lányt hoztak be hozzánk, aki kómába esett. A műszert éppen előtte próbáltuk ki, és amíg a gyermekintenzívről az idegsebészeti műtőbe került, az INVOS-sal figyeltük az oxigénszintjét. Komoly segítséget jelentett, ahogyan minden fejsérült gyermeknél is jól jönne – mondta el a professzor.

Jelenleg egy idegrendszeri károsodást szenvedett kisgyerek oxigénszintjét figyelik rendszeresen a géppel.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ma kezdődnek a Szeged napja rendezvények

Ma kezdődnek a Szeged napja köré szervezett ünnepi rendezvények, nyit a hat napig tartó XIII.… Tovább olvasom