Délmagyar logó

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 17°C Még több cikk.

Fél áron a kacsacomb is jobban csúszott

Hatalmas sikert aratott a Magyar Turizmus Rt. Torkos csütörtök programja. Az emberek jó étvággyal és nagy kísérletező kedvvel vetették bele magukat a gasztronómia világába. Tehették, hiszen tegnap mindent fél áron kínáltak a kampányban résztvevő vendéglők.
A Port Royal étteremben ebédtől éjfélig közel négyszáz vendéget szolgáltak ki. Fotó: Frank Yvette
Az ízlésesen megterített asztalok egyikén őztokány, a másikon sült libacomb illatozott, amikor kolléganőmmel megérkeztünk a Port Royal étterembe. Szabad asztalt elvétve találtunk, azokon is „foglalt" tábla jelezte: hamarosan vendégek ülnek köréjük. A pincérek, bár már régóta volt ekkora forgalom a vendéglőben, derekasan helytálltak. Szorgosan szolgálták fel az étvágygerjesztő ételeket és italokat.

Mint azt Mák Tibor üzletvezető elmondta, régebben a mediterrán konyha volt a specialitásuk, de rájöttek: a vendégek szívesebben választják a magyaros ételeket.
– Pont jókor jött a Nagy Ízutazás rendezvénye, ami a megújult étlapunk „főpróbája" is egyben – mondta az üzletvezető. Ha már a magyar gasztronómia évének jeles napját ünnepeltük tegnap, mi sem csorgattuk tovább a nyálunkat: alapos ízmustra alá vettük az ételeket. Amíg türelmesen várakoztunk, hogy kihozzák a megrendelt kacsacombot és göngyölt húst – ami közel háromnegyed órába telt a több száz rendelés miatt –, alaposan szemügyre vettük, majd ki is faggattuk az embereket: milyen gyakran járnak vendéglőbe és mit szoktak fogyasztani? Eközben, merthogy nemcsak az ételt, hanem az italt is fél áron mérték, a magyar borok világába is volt időnk elmerülni. Sokan cselekedtek hasonlóan: a nagy árkedvezmény miatt több különböző fajtájú bor megkóstolása is belefért a költségvetésbe ezen a napon. Nemes Zoltán feleségével és két kisgyermekével érkezett a vendéglőbe. Már jó előre lefoglalta a négyszemélyes asztalt, számított a nagy tömegre.

Nemesék tényleg a magyaros ételek kedvéért jöttek el. Fotó: Frank Yvette
– Havonta egyszer járunk étterembe, de általában a jól megszokott ételeket fogyasztjuk. Az árkedvezmény miatt azonban ma inkább kísérletezgetünk – mondta Nemes Zoltán. Így kerülhetett asztalukra a vadas őztokány és a kemencés kacsasült. Egyedül kislányuknak, Annának választottak rántott pulykamellet. – Ő még nem biztos, hogy értékelné a magyar konyha specialitásait – mondta mosolyogva édesapja.

A tegnapi ízutazásban azok jártak legjobban, akik nagy társasággal érkeztek a vendéglőbe. Nagy Józsefék hatan jöttek és szinte az egész étlapot végigették.
– Mindenki mást evett, igazi magyaros ételeket és italokat rendeltünk, hiszen erről szólt ez a nap. Örülök, hogy a torkos csütörtök szép hagyományát végre feltámasztották – mondta Nagy József. A baráti társaság asztalára az őzragulevestől a harcsaszeleten át a vadasig minden jutott.

– Mindenki belekóstolt a másik ételébe is, így sok különlegességet ehettünk ezen az estén – mondta Nagy Józsefné, aki mind a mennyiséggel, mind a minőséggel elégedett volt. – Sokat járunk étterembe, de itt még soha nem jártunk. Nagy a választék, finom az étel. Biztosan visszatérünk ide a jövőben is – jelentették ki.

A vendégek kivétel nélkül osztották a baráti társaság nézetét, így a Nagy Ízutazás – Torkos csütörtök elérte nem titkolt célját: az embereket sikerült visszacsábítani az éttermekbe.

K. G. G.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Alapkőletétel és avatási dömping a kampányban

Jelenleg több olyan beruházás tart a finisnél Szegeden, amelyet a választási kampányban adnak át.… Tovább olvasom