Délmagyar logó

2017. 02. 19. vasárnap - Zsuzsanna -1°C | 7°C Még több cikk.

Feladvány lett a Délmagyarország

Szeged - Kincsesbánya a Délmagyarország – mutatja Garai János feladványainak sorát. Az észtornász lapunk 100. szülinapjára készülődve kötetbe rendezte eddigi szegedi rejtvényeit.
„A rejtvény és a költemény, ha nem is egy anyaméh gyermekei, de ugyancsak közeli vérrokonok" – idézi Illyés Gyulát Szegedi rejtvény című könyve mottójaként Garai János. A megyei munkavédelmi felügyelőség helyettes vezetőjeként nyugdíjba vonult férfi diákkora óta rajong a különböző feladványokért. Azt meséli: az 50-es évek elején még csak az Élet és Tudomány közölt rendszeresen keresztrejtvényeket. Többek között ezért lett előfizetője a folyóiratnak.

– Nyertem néhány könyvet, de nem ezért küldöm be a megfejtéseket. Sikerélményt jelent, ha minden kérdésre tudom a választ – árulja el Garai úr, aki olyannyira élvezi az észtornát, hogy nyugdíjasként tagja lett a rejtvénykészítők nem túl népes csapatának. Izgalmas és helyi kérdéscsokraival erősítette már például a Szegedi Szép Írás folyóiratot is.
Csoportosítja is a rejtvényeit. A Bába és Társa Kiadó gondozásában jelent meg Vicckoktél című, kétezer tréfás kérdést tálaló kötete. A Százados szófürtök az aforizmákon, vagyis a rövid és szellemes mondatokon alapuló feladványainak gyűjteménye. Míg a harmadik könyvből, a Szegedi rejtvényből megismerhető „feladványtalálmánya".

Élete fővárosának nevezi Szegedet Garai János. Rejtvényeinek témája lett a város és lapja, a Délmagyar is. Fotó: Schmidt Andrea
Élete fővárosának nevezi Szegedet Garai János. Rejtvényeinek témája lett a város és lapja, a "Délmagyar" is. Fotó: Schmidt Andrea

– Kincsesbánya a Délmagyarország, ha témát keresek újabb és újabb feladványaimhoz – jelenti ki a rejtvényfejtő-rejtvénykészítő. Lapunkban 1925. szeptember 1-jén bukkant az első keresztrejtvényre – mutatja a többek között ilyen érdekességeket rögzítő kéziratot. Karácsonyra lát napvilágot a lapunkat középpontba állító, a 100 éves Délmagyarországot köszöntő negyedik könyve, a Ráadás.

Kérdés-felelet

„Élete fővárosának" nevezi Garai János Szegedet, ahol 55 éve él. Harmadik kötetében, a Szegedi rejtvényben a várossal kapcsolatos kérdés-feleleten túl fontosnak tartja elárulni a feladványkészítés fázisait. Így azt is, miként született meg a hagyományos és a skandináv keresztrejtvény előnyeit egyesítő találmánya, amelyben számokkal jelöli a megfejtendő sorokat – ez a szegedi rejtvény.

Olvasóink írták

  • 1. eva45 2009. október 16. 09:13
    „Nagyon jó agytorna a rejtvényfejtés. Soha nem késő elkezdeni remekül fejleszti a memóriát.
    Idő hiányában sajnos egyre kevesebbet rejtvényezek.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Élelmiszeripar, Európa

Két konferenciát is rendez a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar Ökonómiai és Vidékfejlesztési Intézete csütörtökön és pénteken Szegeden. Tovább olvasom