Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Feleannyian kaptak új vesét Szegeden

Csongrád megye - Felére csökkent egy év alatt a szegedi veseátültetések száma. Országosan is hasonlóan aggasztó a helyzet, és valamennyi transzplantációs területet érinti: jóval kevesebb szervkivételi riadó volt tavaly, mint 2010-ben.

Míg 2010-ben 66 vesetranszplantációt végeztek Szegeden, tavaly mindössze 36-ot. Szembeötlő a csökkenés, hiszen egy év alatt szinte felére esett vissza a szervátültetések száma. Ennek oka nem a pénzhiány – azt mondják, akár háromszor ennyi műtétet is el tudnának végezni a Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinikájának transzplantációs osztályán. Nagy szükség is lenne rá: a dél-magyarországi várólistán jelenleg 160-an szerepelnek. Csakhogy egyre kevesebb a donorjelentés.

– Az intenzív osztályokról már nem szólnak olyan gyakran, ha adódik átültetésre alkalmas szerv. Ennek oka valószínűleg az, hogy a legtöbb intézményben már nincs donációs felelős – mondta el Szenohradszky Pál, a szegedi transzplantációs osztály veseátültetésekkel foglalkozó főorvosa.

–Az ő feladatuk volt odafigyelni arra, hogy ne vesszen el a donor, így a szerv sem. Csakhogy az Országos Vérellátó Szolgálat már nem finanszírozza ezt a munkakört, sok intézményben pedig nincs kapacitás arra, hogy ezzel foglalkozzanak.

Vese a hűtőtáskában. Tavaly 36-an kaptak új szervet Szegeden. Fotó: Segesvári Csaba
Vese a hűtőtáskában. Tavaly 36-an kaptak új szervet Szegeden.
Fotó: Segesvári Csaba

A főorvos hozzátette: a statisztikához az is hozzátartozik, hogy tavaly 22 olyan szervkivételt végeztek, amikor a vesét Budapesten, illetve Pécsett ültették be, a régióban ugyanis nem volt olyan, akinek megfelelő lett volna. – Ezek helyett egyetlen esetben sem kaptunk vissza szervet. További hat esetben élődonoros volt a transzplantáció. Ha mindezeket leszámítjuk, kiderül, hogy nem is olyan drasztikus a donorjelentés csökkenése, mint amit a számok először mutatnak.

A visszaesés azonban vitathatatlan – az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet docense szerint az is lehet az oka, hogy egyre kevesebb a súlyos sérült. – Az elmúlt években több mint felével csökkent az ilyen esetek száma, köszönhetően az autópályának, a biztonságos autóknak, a szigorú rendőri ellenőrzéseknek és magas bírságoknak – mondta el Pető Zoltán. Hozzátette: a szegedi egyetem klinikáin nagy hagyománya van a donorjelentésnek, és a napi munka része, hogy a donorral is foglalkozzanak. Itt nem fordulhat elő, hogy egy szerv kapacitáshiány miatt vesszen el.

Statisztika

A január 2-án összesített adatok szerint 2011-ben mindössze 131 szervkivételi riadó volt Magyarországon, 28-cal kevesebb, mint 2010-ben. Tavaly összesen 204 veseátültetést végeztek hazánkban, szemben a 2010-es 265-tel. Kettővel kevesebb, 41 volt a májátültetés, viszont eggyel több, összesen 10 kombinált vese- és hasnyálmirigy-átültetést jegyeztek fel. 2011-ben 14 beteg kaphatott új szívet, ami hattal kevesebb a 2010. évinél.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Házi őrizetből ment lopni

Cigit lopott a háziőrizetben lévő 32 éves férfi, elfogták. Tovább olvasom