Délmagyar logó

2018. 11. 20. kedd - Jolán 2°C | 7°C Még több cikk.

Félelem a megállóban

Ismét kamion hajtott a decemberben átadott Szőregi úti járdaszigetre. Személyi sérülés nem történt, de a kamion fél napig a helyszín közelében vesztegelt, mert megrongálódott. Az íves sziget melletti buszmegállóban várakozóknak továbbra is halálfélelme van: attól tartanak, egyszer beléjük rohan egy kamion.
Cservenyák Jánosné: Ha nem íves lenne a járdasziget, nem félnénk a buszmegállóban Fotó: Karnok Csaba
Újabb baleset történt tegnap hajnalban a Szőregi úton, a decemberben átadott járdaszigetnél. Egy román kamion felhajtott a lassítóra és betonalapostul kidöntötte az összes jelzőtáblát. Szerencsére személyi sérülés nem történt, de a kamion nem tudott tovább menni, mert nyerges vontató eleje és a futóműve megsérült, valamint az olaj is elfolyt.

– Teljesen elvakított a szembejövő kamion tetején elhelyezett fényszórósor. Csak a hatalmas csattanásra figyeltem fel – mondta a román kamionos, aki segítségre várva még délben is a helyszínen vesztegelt. Rendőrségi információnk szerint ezen a ponton néhány hónap alatt több anyagi kárral járó kisebb-nagyobb baleset történt: a teherjárművek nem veszik figyelembe a sebességkorlátozást, az útszakaszon elhelyezett szigetek ellenére is száguldoznak.

A buszmegállóban várakozó szőregi Cservenyák Jánosné örül, hogy átépítették a balesetveszélyes helyet, de nem érti, miért kellett ilyen kacskaringóssá átalakítani az utat.

– Félünk itt várakozni, mert olyan érzésünk van, mintha az íves sziget miatt az autók egyenesen a buszmegállóba hajtanának – hangsúlyozta Cservenyák Jánosné, aki naponta háromszor utazik Szegedre.

Rigó Mihály, a Magyar Közút Kht. Csongrád megyei területi igazgatóság főmérnöke szerint az út melletti tartózkodás kockázattal jár, de a sebességcsökkentést ezen a ponton csak ezzel a megoldással lehet elérni. Az arra haladók viszont azt tapasztalják: a kamionosok általában a megengedettnél gyorsabban jönnek ezen az útszakaszon. Ezt csak rendszeres ellenőrzéssel lehetne megakadályozni.

Szőregnél, a 43-ason naponta közel 17 ezer autó hajt el, a zsúfoltság fokozott balesetveszélyt jelent. Éppen ezért az útszakasz melletti utcákban lakók újabb járdasziget építését kérvényezték a legutóbbi lakossági fórumon – tudtuk meg Iványi Aurél helyi önkormányzati képviselőtől, aki a minap Nagylak és Szőreg között negyvenhat járdaszigetet számolt meg.

– A Barázda utcánál hamarosan megépül a következő járdasziget, hogy a lakók a buszmegállót jobban megközelíthessék. Erre 12 millió forint van a városi költségvetésben – mondta a képviselő. A Magyar Közút Kht. Csongrád megyei területi igazgatóságát azonban még ez ügyben senki nem kereste fel – értesültünk a főmérnöktől.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fő Fasori Általános Iskola: a szülők kitiltva

A diákok védelmében zártabbá tették a szegedi Fő Fasori Általános Iskolát, ahol az utóbbi időben… Tovább olvasom