Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Félgőzzel működik Szeged városa

Nem állt le teljesen az élet Szegeden a két ünnep között: aki szabadságát tölti, annak akár hasznosan is telhetnek a napjai, ha ügyeket szeretne intézni. Indulás előtt azonban nem árt tájékozódni.
A Móra Ferenc Múzeum január 24-éig zárva tart. Ez idő alatt korszerűsítik a fűtést az intézményben Fotó: Frank Yvette
Ezekben a napokban reggelente nincs csúcsforgalom az utakon, a város diáksága a téli szünetet élvezi, szüleik szabadságukat töltik – amennyiben ehhez munkáltatójuk is hozzájárult. Nem mindegyik vállalat és szolgáltató tudja ugyanis megérdemelt pihenésre küldeni dolgozóit, de aki csak teheti, kiadja a még bent maradt szabadságokat – derült ki lapunk érdeklődésére.

Múzeumi záróra

Már karácsonykor sem volt nyitva a Móra Ferenc Múzeum, és legközelebb csak január 24-én, kedden fogad látogatókat – mondta Vörös Gabriella igazgató. Ennek az az oka, hogy a „nagy házban" a szokásos karbantartásokat végzik, valamint a fűtést korszerűsítik. A Fekete Ház pedig a teljes felújítás miatt már november eleje óta zárva tart. Az igazgatónő hozzátette: a korábbi években kísérleteztek azzal, hogy az ünnepeken kinyitottak, de alig néhányan nézték meg kiállításokat. Ezért idén úgy döntöttek, most adják ki a szabadságokat a teremőröknek – hiszen például a népszerű Chagall-kiállítás idején még szünnapokat sem tartottak. A többi kiállítóhely, a Kass Galéria, a Varga Mátyás Színháztörténeti Kiállítás és a Vármúzeum január 6-ától újra látogatható. 
Szegeden csaknem az összes termelő üzem leállt: ez már évtizedek óta szokás, ugyanis többet spórol a cég az energián, mint amennyit nyerne a csonka héten, csonka létszámmal újraindított gyártáson. Nincs termelés például az egyik legnagyobb foglalkoztatónál, a Szegedi Szefo Fonalfeldolgozó Rt.-nél, de leállt a Szilánk csoport is, csak a lakosság számára vállalnak el munkákat mindennap háromnegyed 6-ig. Nem tarthat viszont szünetet az élelmiszeripar: a Pick Szeged és a Sole Hungária Rt.-nél folyamatos az üzem és a kiszállítás. A Picknél beindult a virsliszezon, még a vágóhíd sem állt le, a Solénél pedig az ünnepek miatt kell az átlagosnál is több tejterméket előállítani.

Aki a két ünnep között szeretne ügyeket intézni, több helyen talál zárt ajtókat. Nem fogad ügyfeleket a két ünnep között a Démász és a Dégáz Rt.: mindkét energiaszolgáltató irodái csak január 2-án nyitnak ki legközelebb, a hibabejelentők viszont a nap 24 órájában fogadják a telefonhívásokat és a szakembergárda elhárítja a hibákat. Bezárt a Csongrád Megyei Egészségbiztosítási Pénztár is, amelyhez legközelebb csak január 3-án lehet bekopogtatni. A szegedi polgármesteri hivatal okmányirodáján tegnap még minden ügyet el lehetett intézni, ma már csak az útlevél- és jogosítványkérelmeket fogadják 8–11-ig, pénteken pedig mindössze az ügyelet áll a szegediek rendelkezésére 8 és 10 óra között. Az APEH Csongrád Megyei Igazgatóságán viszont nincs változás az ügyfélfogadás rendjében: vagyis ma, csütörtökön a szokásoknak megfelelően zárva tartanak, pénteken azonban 8–12 óráig az ügyfelek rendelkezésére állnak. A bankok is tartják a szokásos nyitvatartási rendet.

Karácsony után újra kinyitottak a könyvtárak: a Somogyiban mindennap 10–19 óráig lehet olvasni és kölcsönözni, kiállításokat nézni, az egyetemi könyvtár szolgáltatásait azonban csak 9–16 óráig használhatják a diákok. Szilveszterre mindkét intézmény bezár.

 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új ruhát kap a régi Hági

Legkésőbb márciusig fel kell újítani a Hágit – az önkormányzat döntése értelmében. A leromlott… Tovább olvasom