Délmagyar logó

2016. 09. 25. vasárnap - Eufrozina, Kende 10°C | 20°C

Felismerhetetlenné égett a balástyai tanyát magára gyújtó nő

Felismerhetetlenné égett a balástyai tanyát magára gyújtó nő
Balástya - A család szerint öngyilkos akart lenni és egyúttal a családi házat is meg akarta semmisíteni a 84 éves Marika, aki vasárnap felrobbantott egy balástyai tanyát. Négy embert tett otthontalanná, ő maga pedig nem biztos, hogy túléli súlyos égési sérüléseit. Tette előtt fia és unokája nevét írta a falra, és azt: gyilkosok.
Zoltán is gyújtogatott már

A ház felgyújtásával kapcsolatosan Marika 23 éves unokáját is kikérdezték, neki ugyanis már voltak ilyen ügyei. Egy idős nő lakó- és melléképületét gyújtotta fel, ráadásul úgy, hogy a nő is otthon volt. Hogy miért tette, még most sem tudott magyarázatot adni. Azt azonban lapunknak elmondta: amikor saját otthonát látta porig égni, átélte, milyen érzés. Így biztos benne, hogy soha többet nem tesz majd ilyet.
– Reggel még itt keltünk fel, estére nem maradt semmink – mutatott körbe lakhatatlanná vált otthonukban ifjabb Tóth Zoltán. Húgával, szüleivel és nagymamájával lakott a Gajgonyában lévő tanyán, amely vasárnap szinte teljesen megsemmisült. Tizenöt tűzoltó több mint négy órán át dolgozott, hogy valamit megmentsenek az épületből.

A ház vasárnap délután kapott lángra, felrobbant egy gázpalack is, a háromból két szoba teljesen kiégett.

A 23 éves fiatalember megerősítette azt is, amiről a faluban már hétfőn beszéltek: minden bizonnyal nagymamája robbantotta fel a házat, bosszúból.

„Öngyilkos is akart lenni"

– A szomszédba voltunk hivatalosak ebédre, de a mamának nem tetszett, hogy elmegyünk. Ő soha nem jár sehová, mert azt mondja, nem tud emberekkel beszélgetni. Így minden ilyen esetben itthon marad. Vasárnap, amikor megtudta, hogy elmegyünk, fenyegetőzött, hogy szétveri a berendezést, de nem vettük komolyan. Nem volt ritka, hogy ilyeneket mondott. Ígérte már azt is, hogy felgyújtja a házat, és egy éve öngyilkos is akart lenni. Bevett pár gyógyszert, és pálinkát ivott rá. Mást nem ért el vele, mint hogy elaludt, és kipihente magát. Akkor pszichiátrián is kezelték egy ideig.
Felismerhetetlenné égett a balástyai tanyát magára robbantó nő. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)
A 84 éves Marika haragját vasárnap csak növelte, hogy a veje kikapcsolta a televíziót, mielőtt magára hagyták.
– Kérte, hogy maradjon bekapcsolva, de ezt az apám nem hallotta – magyarázta Tóth Zoltán. – Állandóan ment háttérzajként, sokszor úgy, hogy a mama nem is nézte. Ezért kapcsolta ki apám akkor is. Persze a mama is vissza tudta volna kapcsolni magának, de mindig azt mondta, nem ért hozzá.

Több kilométerről látszott a füst

Marika, miután a család elment otthonról, még felhívta a lányát, és gúnyosan jó étvágyat kívánt. Hogy baj van, akkor derült ki, amikor a szomszéd kiment, hogy rakjon a tűzre. – Bejött, és megjegyezte, hogy mekkora füst van felénk. Bár a tanyájuk több kilométerre van tőlünk, az onnan is látszott, hogy ég a ház – mesélte a fiatalember, aki családjával azonnal autóba ült, és hazarohant.

– A tűzoltókkal egyszerre értünk oda, éppen akkor robbant az ablak. Négyméteres lángok csaptak ki a házból – idézte fel a tragédiát Zoltán, aki sírógörcsöt kapott, amikor látta, hogyan ég porig otthonuk. Nagymamája az udvaron feküdt, valaki kihúzta addigra az épületből. Hogy ki volt, a mai napig nem tudják, mert a tűzoltók is már ott találták.
Felismerhetetlenné égett a balástyai tanyát magára robbantó nő. Fotó: Schmidt Andrea - GALÉRIA
– A haja leégett, a ruhája ráolvadt a testére, és az arca felismerhetetlen volt – idézte fel a látványt az unoka. A nénit egyik lánya látogatta csak meg azóta a szegedi klinikán, ő is azt mondta, bár ne tette volna. – Annyira felismerhetetlenné vált, hogy a mentők férfinak gondolták először. Megrázó volt így látni.

A család biztos benne, hogy Marika terve az volt, hogy megöli magát, egyúttal pedig megsemmisíti a családi házat. A melléképületből még egy gázpalackot is becipelt az egyik szobába, az robbant fel. Tette előtt a bejárat mellé a fehér falra felfirkálta: „gyilkosok, gyilkosok, Tóth Zoltán". Hogy fiára vagy unokájára gondolt, nem lehet tudni, mindkettőjüknek ez a neve. Unokája mindezek ellenére azt mondja: erősebb a családban a sajnálat, mint a harag. – Nem biztos, hogy túléli ezeket a sérüléseket, és így meg sem fogjuk tudni, miért akart velünk így kicseszni.

Sokan segítenek

A házon tegnap már dolgoztak: Zoltán sajtgyári munkatársai munkakezdés előtt jöttek át, hogy segítsenek bedeszkázni a nyílászárókat.
Felismerhetetlenné égett a balástyai tanyát magára robbantó nő. Fotó: Schmidt Andrea - GALÉRIA


– Hétfő éjszaka itt aludtam, a nyári konyha foteljében, hogy vigyázzak a házra. Így talán nem törnek majd be – bár nagyon nincs is miért – mondta Zoltán, aki elárulta: az eset óta sok felajánlást kaptak. A kőművest például főnökasszonya fizeti, de ő volt az is, aki bevásárolt a családnak élelmiszert. Másoktól ruhaneműt, bútorokat kaptak, bár utóbbit egyelőre nincs hová vinniük. Lakhatásuk is megoldódott: szívességből fogadták be őket, amíg lakhatóvá nem teszik újra a házat – vagy annak egy részét. A szobák ugyanis életveszélyesek, csak az előszoba és a konyha használható. A család azonban ott is eléldegélne – végül is ez az otthonuk.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Indul a Telekosár

Január 11-én, hétfőn indul útjára a Délmagyarország Telekosár-játéka. Tovább olvasom