Délmagyar logó

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 35°C Még több cikk.

Fellobbanó emlékek a szegedi gyufagyárban

Szeged - Az 50-es években majdnem 700 ember dolgozott a szegedi gyufagyárban – ma 100-at foglalkoztatnak. A modern gépsorok között két egykori dolgozó, a ma nyugdíjas Hugyecz Józsefné és Kothencz Dezsőné mesélt.
Huszonkilenc és tizenkilenc évvel a nyugdíjazásuk után arra kértük Kothencz Dezsőnét, Ilonka nénit és Hugyecz Józsefnét, Piroska nénit, hogy tegyenek velünk egy sétát a szegedi gyufagyárban.

A kapun belépve rögtön kedves emlék fogadja Piroska nénit: még mindig ott áll a fenyőfa, amit évtizedekkel ezelőtt ültetett. Török György igazgatótól megtudjuk: ez a gyár karácsonyfája, minden évben feldíszítik. Az udvaron az egykori étkezde mellett haladunk el. – Micsoda összejöveteleket szerveztek itt régen. Álarcosbált, május elsejei bulikat. Volt a gyárnak bölcsődéje és óvodája is. Mára mindez megszűnt – állapítja meg a 73 éves Piroska néni, aki a gyárban töltött 39 év alatt szinte minden osztályon dolgozott, a címkézőtől a küldobozgyártóig. Akárcsak a 85 éves Ilonka néni, aki 27 évig állt a gyár alkalmazásában. Mindketten brigádtagok voltak, többszörös kiváló dolgozók.

A szegedi gyufagyár régen...
A szegedi gyufagyár régen...
Fotó: DM/DV

Óvatosan lépked egymásba karolva a két idős hölgy a gyárépület földszintjén. S miközben az új, modern gépeket méregetik, elmesélik, hogy az 50-es években majdnem 700 munkás dolgozott a gyárban, amely jelenleg 100 embert foglalkoztat. Akkoriban 11 gép készítette a gyufa külső dobozát és ugyanennyi a belsőt. Mára egy-egy szerkezet oldja meg a feladatot. S míg az 50-es években egy óra alatt 8400 doboz készült, most ugyanennyi idő alatt 25 ezer skatulya szalad le a szalagokról.

– Istenem, ezen az ajtón jártam be huszonhét évig – teszi össze két kezét a második emeleten Ilonka néni –, egész nap a gépsor mellett álltunk, ha ki akartunk szaladni a mosdóba, előre odakészítettük az anyagot. Ha éhesek lettünk, itt ettünk állva. Nem lehetett otthagyni a dobozokat. Azért előfordult, hogy kiszöktünk letusolni, mert nagy por és meleg volt itt. Addig megkértünk mást, hogy etesse a gépet – meséli.

...és most. Kothencz Dezsőné 27, Hugyecz Józsefné pedig 39 évig dolgozott az üzemben, amelynek modern gépsorait érdeklődve szemlélték. Fotó: DM/DV, Segesvári Csaba
...és most. Kothencz Dezsőné 27, Hugyecz Józsefné pedig 39 évig dolgozott az üzemben, amelynek modern gépsorait érdeklődve szemlélték. Fotó: Segesvári Csaba

Mára pornak nyoma sincs a modern gyárépületben. Török Györgytől megtudjuk: uniós pénzből komoly kutatás és fejlesztés folyik a Szegedi Tudományegyetem és a soproni Nyugat-magyarországi Egyetem közreműködésével a gyufagyárban, hogy még hatékonyabbá tegyék a munkát. A gyárban jelenleg reklám- és kereskedelmi gyufákat gyártanak. Évtizedekkel ezelőtt csak két fajtát készítettek – most előfordul, hogy napi 100 különböző rendelésnek tesznek eleget.

– A fenyőfán kívül nem sok olyat láttunk, ami régen is itt volt – összegez Piroska néni. Volt kolléganőjéhez hasonlóan két nagy szatyor gyufát kapott emlékbe az igazgatótól.

Víz és tűz

Szegeden Neubauer József kezdte meg a gyufagyártást 1858-ban a Sóház utca környékén. Az 1870-es évek végén került át a gyár a mai helyére. Az 1879-es nagyárvíz a gyufagyárban is károkat okozott, de az új üzem a beindulás utáni első években már 130–150 munkást foglalkoztatott. Egy 1910-ben bekövetkezett gázrobbanás csaknem az egész gyárat elpusztította. Újjáépítése után megszűnt a sárgafoszforos gyufa gyártása. A második világháború alatt a szegedi gyárat is hadiüzemmé nyilvánították, majd államosították. A 90-es évekre svéd többségi tulajdonba került. Amikor 1997-ben bezárt a budafoki gyufagyár, a szegedi maradt az országban az egyetlen. 2006 óta a német tulajdonban álló gyárban reklám-, és kereskedelmi gyufát gyártanak. Két éve lángra kapott a készáruraktár: késztermékek és nyersanyagok égtek, a tűzoltók a legmagasabb riasztási fokozatot rendelték el. Még a környező városok tűzoltóságai is besegítettek.

Olvasóink írták

  • 1. koxos 2009. november 04. 11:44
    „szegeden van még gyár?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mars tér: több 100 millió forint a megegyezés ára

Az egyik, még működő Mars téri pavilon lebontásának ára majdnem 200 millió forint – a lapunk birtokába került információk szerint. Tovább olvasom