Délmagyar logó

2016. 10. 01. szombat - Malvin 11°C | 24°C

Felmentették a rádió stúdióvezetőjét

Szeged - Sok kitűnő szólistából nem kovácsolt igazi csapatot – ezért kell távoznia Szőke Györgynek, aki tavaly október óta vezette a Magyar Rádió Szegedi Regionális Stúdióját. Úgy tudjuk, utódja a rádió regionális főszerkesztője lesz.
Információink szerint felmentették stúdióvezetői tisztségéből a Magyar Rádió Szegedi Regionális Stúdiójának eddigi első emberét, Szőke Györgyöt.

Úgy értesültünk, a tavaly augusztusban kinevezett stúdióvezetőt személyes okok miatt mentették fel. – A sok kitűnő szólistából nem jött létre igazi csapat. A szegedi adó betöltötte közszolgálati feladatát, ám nem volt olyan jó a produkció, mint amilyen a kiváló emberanyag révén lehetett volna – fogalmazott neve elhallgatását kérő informátorunk, aki úgy tudja, Szőke György utódja a vezetői székben a Magyar Rádió Zrt. Regionális, Nemzetiségi és Külföldre Irányuló Adások Főszerkesztőségének főszerkesztője, Szomráky Béla és helyettese, Lovász Attila lesz. Ideiglenesen felváltva irányítják a stúdiót Szegeden. Mivel nem értük el a rádió budapesti sajtóosztályát, így hivatalosan nem erősítették meg értesüléseinket.

Szőke György jelenleg szabadságát tölti, hivatalos értesítést még nem kapott arról, hogy „vezetői megbízatását visszavonták", ám már beszéltek vele erről. Kerestük tegnap telefonon, ám nem kívánt nyilatkozni. Rádióriporterként húsz éve kezdett a Magyar Rádió szolnoki stúdiójában. 1995-től egészen 2002-ig Szolnokon stúdióvezető volt. Szegedre tavaly augusztusban nevezték ki. Rendszeresen dolgozott a Kossuth adó több műsorába is. Riportjai rendszeresen hallhatóak voltak például a Magyarországról jövök című népszerű rádióműsorban, amit időközönként szerkesztett is.

A szegedi regionális stúdió tavaly októberben kapta vissza műsorkészítési önállóságát, így az addigi három helyett most hat órában jelentkezik, saját tartalommal.

Olvasóink írták

  • 1. El Nyomottka 2008. január 21. 07:53
    „Ha ezt most valaki olvassa a rádiósok közül, akkor legyen szíves kivetetni a hírek alól azt az idegesítő "ciccegést"! Manapság divatos valamit alákeverni a bemondónak, de ez a metronóm-szerű zaj kifejezetten stresszel. Valami kellemes és megnyugtató hangot szívesebben hallanék...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szekérhúzó rekordkísérlet Szegedről

Szeged - A hatvanegy éves szegedi férfi, Aranyi László újabb rekordkísérletre készül: március 22-én ötvennapos túrára indul. Tovább olvasom