Délmagyar logó

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 0°C | 6°C Még több cikk.

Félmilliárdos díj Tamás Gábornak

Két pályázaton összesen kétmillió eurót (több mint félmilliárd forintot) nyert Tamás Gábor (képünkön) szegedi agykutató neurobiológus. Az európai pénzt működésre, a hazai támogatást csúcsműszerekre költheti el.
Európai fiatal kutató-díjat vett át tegnap Prágában Tamás Gábor szegedi neurobiológus. Az Európai Unió tehetséges fiatal szakemberek támogatására hozta létre az elismerést három évvel ezelőtt, hogy a legkülönbözőbb tudományterületek kiválóságait Európában tartsa. Legkésőbb nyolc évvel a doktori fokozat megszerzése után lehet pályázni. Évente húsz-huszonöt kutató kaphat támogatást, vagyis minden szakterületről legfeljebb egy-kettő. Öt évre megközelítőleg egymillió euróval támogatják a kutatókat.

– Először a programban részt vevő tizenhat ország választott ki százhúsz jelöltet, akiknek a felét hívták be a brüsszeli interjúra. Ott Nobel-díjas tudósok vezette szakbizottságok hallgatták meg elképzeléseinket – mesélt a döntés körülményeiről Tamás Gábor. Kelet-európai országokból ő az egyetlen, aki idén elnyerte a támogatást. Ötéves kutatási tervét az eddigi eredményeire alapozva határozta meg: olyan újszerű működési elveket keres az agykéreg idegsejtjeiben, amelyek tesztelése eddig fel sem merült. Ennek a kutatómunkának az eredményei hosszú távon a memóriafolyamatok, az epilepszia és a skizofrénia megértésében és gyógyításában segíthetnek.

– Olyan forráshoz jutott a kutatócsoportunk, amely a laborunk világszínvonalú működtetését biztosítja. A támogatás a munkatársaink fizetését, a meglévő műszerpark szinten tartását és a működési költségeinket fedezi – magyarázott a pénz felhasználásáról a csoport vezetője. Tamás Gábor egy másik, magyar pályázaton is sikert ért el, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal Polányi-pályázatán is egymillió eurót nyert, amely három évig a csúcsműszerek fejlesztését segíti. A következő öt évre tehát biztosított az agykutatók anyagi háttere. Munkájukról évente adnak számot az európai és a magyar finanszírozóknak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felesküdött a szegedi képviselő-testület

Botka László polgármester és a szegedi képviselő-testület tagjai tegnap letették a hivatali esküt.… Tovább olvasom