Délmagyar logó

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 0°C Még több cikk.

Felmondanak a doktorok

Szeged - A lábukkal szavaznak az egészségügyben dolgozók: az alacsony bérek miatt az aktív orvosok 13 százaléka távozott, mióta 2004-ben beléptünk az Európai Unióba. Az arány a rezidensek körében sokkal nagyobb. Pedig a lakosság elöregedése miatt a korábbiaknál is jobban kellenének itthon a gyógyítók.
198 rezidensre lenne szükség a dél-alföldi megyék egészségügyi intézményeiben, ám idén Szegeden csak 150 végez, és jelentős részük külföldön keresi a boldogulást. Nem csak a rezidensek, a fiatal szakorvosok szavaznak a lábukkal a hazai egészségügy állapotáról és a változatlanul alacsony bérekről: az Európai Unióhoz való csatlakozásunk óta az aktív doktorok 13 százaléka távozott.

– Felmondólevele letétbe helyezését tervezi a klinikai orvosok 90 százaléka. Előzetes tájékozódásunk szerint csak a vezetői pozícióban lévők, illetve a paraszolvenciás szakmák képviselői nem írják alá az erről szóló dokumentumot – mondja Horváth Zoltán. Az ifjú sebész a Magyar Rezidensszövetség szegedi szervezetének képviseletében hangsúlyozza: nem csupán a fiatal szakemberek érdekében, hanem a hazai egészségügy minőségéért harcolnak. A rezidensszövetség bejelentette: a december 31-éig letétbe helyezett felmondólevelüket aktivizálják az orvosok, ha a kormány nem növeli a béreket. A szervezet szerint a szakma becsületét vissza kell állítani.

Nem sokáig figyelhetik már a szegedi rezidensek ujját a betegek. Külföldre távoznak. Fotó: Schmidt Andrea
Nem sokáig figyelhetik már a szegedi rezidensek ujját a betegek. Külföldre távoznak.
Fotó: Schmidt Andrea

Számháború

Legutóbb az egyik országos lap azt írta: idén az év első három hónapjában az egészségügyben dolgozók másfél százaléka, mintegy kétezer orvos és szakdolgozó távozott a kórházakból, szakrendelőkből. Erre az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal közzétette statisztikáját, amely szerint idén május 25-éig 360 orvosnak adott ki bizonyítványt külföldi munkavállalási szándékához, az elmúlt év azonos időszakában ez a szám 357 volt. A doktorok nagy európai keresletének oka, hogy a 2004 óta alkalmazott uniós munkaidő-direktíva miatt egy orvos sem dolgozhatna 60 óránál többet egy héten. Míg az EU nyugati felében ennek betartását komolyan veszik, addig itthon egy orvos sokszor heti 70–80 órát is dolgozik, és másodállások vállalására kényszerül.

Kezdeményezésük szerint a nemzetgazdasági átlag háromszorosának megfelelő fizetést kaphatnak a doktorok: a kezdőknek nettó 200, a szakorvosoknak nettó 300 ezer forintos fizetést szeretnének. Álláspontjuk a kormány által elfogadott Semmelweis-terv nyilvánosságra hozatala után sem változott, mert szerintük a koncepcióból hiányzik az egészségügyi dolgozók bérrendezésére vonatkozó konkrét számok és határidők.

– Javaslatot dolgoztunk ki arra, miként lehetne 3 év alatt a duplájára növelni az egészségügyben dolgozók bérét, javítani a felszerelés minőségét, felújítani az egészségügyi intézményeket – emlékeztet Horváth Zoltán. A rezidensszövetség javaslatai közül példaként említi: az ország költségvetésének 16 százaléka megy el közszolgáltatásokra, de ennek belső arányait megváltoztatva, 6 százalékot az egészségügyre irányítva előteremthető lenne a szükséges pénz nagy része. Az is növelné a forrásokat, ha a közbeszerzési szisztémát megváltoztatva csökkenne például a műszerek ára.

Idén először szinte minden orvosi szakterületen találni üresen maradó rezidensi helyet. A rezidensszövetség márciusi és áprilisi tapasztalata, hogy elsősorban a városi kórházakban keresik a pályakezdőket. Ám a medikusok szerint – például itthoni befektetést sem igénylő, 3 havi barcelonai svéd nyelvtanfolyam után – van választás. A fiatal orvosokat már nem tartja itthon az a perspektíva, hogy 6 éves egyetemi képzés, átlagosan 5 éves rezidensi munka és szakvizsga után a kezdő fizetésük bruttó 136 ezer forint. Ezzel szemben egy kezdő orvos ennek a hatszorosát kapja, egy fogorvos éves fizetése juttatások nélkül elérheti a 25 millió forintot, de az ápolók havi bére is eléri a félmilliót – például Angliában, Svédországban. Európában független statisztikák szerint a magyar orvosok leterheltsége a legmagasabbak, ugyanakkor fizetésük a legalacsonyabbak között van.

Olvasóink írták

34 hozzászólás
12
  • 34. orvosangliaban 2011. június 11. 22:13
    „Remek vita volt Jozko úr.. ezért érdemes volt beírni..
    örvendtem”
  • 33. aquila0126 2011. június 10. 07:25
    „Annyira unalmas már ez a szarakodás. Szinte még fel sem vették az egyetemre, de már fenyegetőzik, hogy ha elvégzi az egyetemet akkor elmegy ám ebből az országból. Fizesse vissza azt a pár millát amibe a képzése került, és amit az adófizetők invesztáltak bele, utána meg húzzon el mint a szél! De pár év múlva ha mégsem jön össze, ne jöjjön vissza. Én nem mondom azt, hogy túl vannak fizetve, de ez a módszer undorító.”
  • 32. orvosangliaban 2011. június 09. 11:11
    „Aki már hagyta magát nyakig süllyedni a kakiban.. ott az ellenkezőjét bizonygatni már-már fölöslegesnek tűnik. Továbbra is azt mondom, az egészségügy annyira és olyan formában üzlet, mint azt hagyjuk.

    1. Nem hiszek az állandó növekedésben. Véges rendszerben, aki az ellenkezőjét állítja, megint nem éri meg vele vitatkozni. Az erőforrásokat nem a papírra nyomtatott számok, illetve az elektronikus bithalmazok jelentik adott bankszámlákon. Azok mindössze motivációs eszközei elkorcsosult társadalmunknak. Ahol az egyénkedést olyan szintre emelték, hogy eszünkbe sem jut, hogy mindez nem a mi érdekünket szolgálja. Oszd meg és uralkodj..
    A valós erőforrások közé a édesvizet, az érceket, fosszilis tüzelő és alapanyagokat sorolom, melyeket ma visszafordíthatatlan reakciókkal vonunk ki a természetből és tesszük több 10,100,1000 évre szemétté.

    2. Mai közgazdaságunk alapvetése az állandó növekedés, az adósság alapú pénzrendszer (amit persze a minimális tartalékképzéssel még jobban lehet lufivá fújni) finanszírozásához az állandó növekedési kényszer szükségszerűnek tűnhet. A valóság ettől megint messze áll. Ideje paradigmát váltani, és rátérni valami olyan útra. ami előtérbe helyezi az embert, előtérbe helyezi a valós értékeket. Javaslom elolvasni Serge Latouche - A nemnövekedés diszkrét bája c. kötetét

    3. Ma a globalizált világban a legkevésbé beszélhetünk jólétről. A költségek externalizálásával a nagyvállalatok a problémás gyártási folyamataikat, teszteléseiket kevésbé szabályzott területekre irányítják. A területek nagy részéről származik gyártásukhoz használt alapanyaguk is, amit vagy vesztegetéssel (ld. Afrika) vagy nem ritkán katonai erő alkalmazásával (ld. Afrika,Eurázsia) szereznek meg. Ezáltal a mi ´olcsó luxusunknak´ igen nagy ára van, amit a világ lesajnált 70%-a visel. S bár mindez nem újdonság, aki e mellett szó nélkül elmegy azzal megint nincs értelme tovább vitázni.

    4. Na nézzük az egészségügyet általában. Valószínűleg mi csak szemponti kérdésekben nem értünk egyet. Én hiszek a megváltoztathatóságban, Ön gondolom szentnek és sérthetetlennek gondolja a jelenlegi rendet. Ma az egészségügy az üzletről szól. Ebben a megállapításban egyetértünk. S hogy ez mennyire tisztességes, abban az orvos, patikus, beteg szerepe egyáltalán nem elhanyagolható. Mégis,véleményem szerint a mai média/marketing háttérel hamis illúzió lenne, azt gondolni, hogy mi tömegek irányítjuk a trendet. A kóros viselkedésformákért a trendet létrehozó pénzalapon valós gazdasági hatalommal bíró multinacionális vállalatok felelősek. Milyen szép is a magyar nyelv mikor azt mondja zavarosban halászik. A pénzmozgás jelentős része megy végbe feketén a mai magyar rendszerünkben. A becsült paraszolvencia éves mennyisége, a 2000-es évek közepén készített átfogó IMF jelentést is figyelembe véve meghaladja az éves 100 milliárd forintot. Osszuk el ezt az összeget azzal a kb harmincegynéhány ezer orvossal, aki még szolgálatban van. Az eredmény havi több százezer forintos összeg...
    De beszélhetünk a fázis III. vizsgálatokról. (Éljen a GCP..) Aminek költségeit megint csak fura módon a kutatás fejlesztéshez könyvelünk. Miközben nyilvánvalóan a későbbi profitszerzést megalapozó, ugyanakkor a "nagykutyák" kifizetésére alkalmas eszközről beszélünk. Az eredmények tálalásakor a statisztika csodákra képes, a negatív tartalmakat vagy kizárják, vagy egyszerűen más szempontok szerint tálalják. Persze tökéletesen nem lehet általánosítani, hogy az orvosok nagy része is becsületes, néhány gyógyszer nélkülözhetetlen. De a ´fejlesztés´ -főként az elmúlt két évtizedben- kifejezetten a profitszerzés érdekében történt. A "piti" postmarketing pénzelés megint létező, de semmiképpen nem támogatandó. Miért van az, hogy egy kiterjedt mellső fali infarktuson átesett, szívelégtelenségbe csúszó beteg gyógyszerelését hatóanyagon! belül ahány szakorvos látta, annyiszor cserélte.. szakmai okai ennek aligha vannak. Annyira üzlet, amennyire hagyjuk.

    Egyelőre ennyi. Sok szeretettel várom a reagálásokat. A blogra visszatérve.. anyagi hasznom nem származik belőle. A célja nem más, mint ráirányítani a figyelmet azokra a férgekre, akik szégyent hoznak a becsületesen evickélni próbáló többségre. Azt megítélni, hogy valaki akkor rendelkezik e jobb rálátással, ha egy munkahelyen érdemessé vált a 40x év utáni szolgálati idő után valami kitüntetésre, vagy a kocka minden oldalát iygekezett megtekinteni belülről is rábízom az olvasókra.

    Üdvözlettel
    Dr. Szaszkó János”
  • 31. jozko 2011. június 08. 22:39
    „Kedves "orvosanglába"...vagy " ovosangliában" !
    Nagyon nem mindegy!

    Nem kell spórolni a billentyűvel!
    Ha érvelni akarsz, eő a farbával, nem biztos, hogy a blogodra kíváncsi itt bárki!
    Meg ne haragudj, az, hogy Te felkészültnek érzed Magadat, az egy dolog!
    Az, hogy mennyire vagy felkészült - az egy más dolog!
    És hogy mennyire tudod magadat eladni - hát ez egy szar dolog - ugyanis nagyon gyengén!

    Pontosan élettapasztalatban és felkészültségben tűnsz nagyon gyengének....

    Szóval azt mondod, az egészségügy nem biznisz - vagy csak annyira az, amennyire hagyjuk azzá válni.
    Kedves Fiatal Barátom, nem mondom, hogy szerezz még egy diplomát-
    inkább rágd át magadat mégegyszer a jegyzeteiden - aztán ha engedni tudsz a merevségedből,
    beszélgethetünk!
    Ebben a témában itt a fórumon.
    Az akadémikus vitát majd az Akadémián!”
  • 30. orvosangliaban 2011. június 07. 15:01
    „Billentyűspórolás okán javaslom végigolvasni a blogom..”
  • 29. orvosangliaban 2011. június 07. 14:57
    „Gondolom kívülről beszélsz bele olyasmibe, aminek nem hogy miden de még egy-egy oldalát sem látod át. Szivesen vitatkozok, érvekkel is. Felkészültnek érzem magam mind az egészségügy, mind a közgazdaság, mind némi értékítélet területén is. :)”
  • 28. ukk-mukk-fuck 2011. június 07. 14:49
    „:-)))
    azt hiszem veled nehéz lesz érvelni:-))
    jobbulást! :-)”
  • 27. orvosangliaban 2011. június 07. 14:45
    „"Isten előtt nehéz bűneink nehezek lesznek, de nem lesznek olyan nehezek, mint a mulasztásaink." - középkori szerzetes, gondolkozó Tegye meg mindenki, azt amire lelkiismerete vezérli :)”
  • 26. ukk-mukk-fuck 2011. június 07. 14:35
    „ja és azért van korrupció, mert demagóg politikusok a nép eccerű fiát avval hülyítik, hogy az egészségügy nem lehet biznisz és mindenkinek egyformán jár az ellátás:-)))”
  • 25. orvosangliaban 2011. június 07. 14:28
    „Az egészségügy, akkor üzlet ha hagyjuk azzá válni. Tegyünk ellene együtt! Írjátok meg ha korrupciós esetekkel találkoztok (gyógyszergyári, de ide tartozik a paraszolvencia is) - Orvosok a korrupció ellen
    http://orvosangliaban.blog.hu/”
  • 24. ukk-mukk-fuck 2011. június 07. 10:54
    „mondta vagyon az alcsúti a kampányban, hogy a zemberek egészsége nem lehet üzlet:-))))
    nem a <moderálva>!”
  • 23. jozko 2011. június 07. 08:14
    „Nem vagyok és nem is akarok farizeusnak látszani!

    Azt vallom, hogy bizonyos munkákat csak hívatástudattal, veleszületett empátiával lehet/ne ellátni.
    Ez már jó ideje nem így van nálunk.
    A pénz mindenhatósága mindent felülír.

    Naná, hogy az államkasszát is és az orvotanhallgató /családjának/ zsebét is nagyon súlyos milliókkal
    megterhelő -és nagyon komoly tanulást kívánó!- orvosok nem akarnak olyan bérekért dolgozni,
    amelyet egy átlagos /nem különösebben képzett/ munkaerő? erőfeszítés nélkül!! kézhez kap-
    vagy éppen munka nélkül, ilyen-olyan ellátás fejében folyósítanak neki és "kis" családjának...

    Az igazságtalanságokat /az ingyenélő siserehadat/ kellene ha kell, tűzzel-vassal felszámolni,
    a munka becsületét helyreálítani, az ellátásokat a mögötte lévő tudás és teljesítmény
    alapján folyósítani- és akkor számon lehetne kérni a hívatástudatot!

    Ehhez alaposan "szét kellene nézni és csapni" a végrehajtó csapatban-
    mert megkövezéshez csak olyan fogjon, aki maga bűntelen!
    Ha minden komolyabb intézkedésbe bele lehet kötni - azért mert a felelős személy terhére
    olyan bűnöket lehet felróni - akár csak a gyanú árnyékával is - amelyek vetekednek az "intézkedés alá vont"
    személy vétkeivel - akkor semmire nem megyünk, marad az egymásra mutogatás!

    Ez sajnos több társadalmi rétrgnél fennáll:
    az egészségügyhöz hasonlóan "beteg" a rendvédelem, az oktatás,a közlekedésiek sztrájkja is
    visszatérő jelenségnek számít!

    Azt hiszem, a Miniszterelnönek össze kellene hozni egy ütőképes, "kikezdhetetlen" csapatot és akkor keményen maroka foghatnák a seprőt!
    A mostani felállásban jószerint a szőnyeg egyik sarka alól a másik alá söprik a szemetet!”
  • 22. nagypappa 2011. június 07. 04:06
    „Azt mondom, a felsőoktatás legyen (ritka kivételtől eltekintve ) fizetős.
    Ahány éves a rendes képzés, annyi ideig a Magyarországon munkát vállaló friss diplomás a teljes bruttó munkabért ( sem Tb, sem SZJA levonás ne legyen) kapja meg. Aki meg külföldön akar boldogulni, az pedig tegye nyugodt szívvel, hiszen fizetett a taníttatásáért.
    Azok szívnának akik az egyetem elvégzését 7-10 év alatt fejezik be mert ők is csak rendes képzés idejéig kapnák a teljes bruttó bért. Megoldódna lógósok problémája is.”
  • 21. jozko 2011. június 06. 23:28
    „Az egészségügy hatalmas biznisz a világon!
    Az orvosok is csak leosztott lapokkal játszanak!

    Tény, hogy most jó lapokat kaptak.
    Hosszú távon a nagy pénzt nem ők kaszálják -ámbár kétségtelen hogy ők fogják a gesztenyét kikapni
    Mocskos játék ez- és igazán az a nocskos, aki keveri a szart!
    Még véletlenül sem a Kormány-az ő fejük fölött is igyekeznek átnyúlni!”
  • 20. bánki 2011. június 06. 21:33
    „Az orvosok nem döntő százaléka pap paraszolvenciát.
    Én is adtam és ha ,,sz@ba" leszek fogok adni.
    Egyszer volt egy komoly műtétem. A szobába feküdt egy alkesz, aki a Gödörbe kiugrott piálni. ( a főorvos jól leszúrta a társaságot, mármint, hogy miért engedtük ki)
    A másik beteg egy igen idős bácsi volt, akinek az unokája éppen orvostanhallgatóként látogatta.
    Szóval egyedül én voltam csókos és ugyan olyan ellátást kaptam mint a másik két társam. Lehet, hogy a tehetősebb polgártársaimnak kell szponzorálni a eü. ellátást?”
  • 19. 4Angel 2011. június 06. 17:21
    „Szerintetek, egy Orvosnak műtét alatt azon járjon esze miből egyen hónap végén a hálapénz az kiszámíthatatlan !!

    Kösz aki a komentemet kitörölte,de azért tette mert talált benne igazságot!!!”
  • 18. bánki 2011. június 06. 16:16
    „Igazuk van !

    Aki dumál végezzen el egy eü. szakközepet és dolgozzon nettó 70 ezerért!”
  • 17. tarjani 2011. június 06. 15:05
    „Külföldön nemcsak az orvosokat fizetik meg, hanem az összes munkást. Ha jól dolgozol megbecsülnek. Kis hazánkban meg azt büntetik, aki dolgozik. Ha meg nincs munka, akkor ígérik, hogy lesz. De mikor? Az ígéretekkel már tele van a padlás!!!!!”
  • 16. 6664 2011. június 06. 15:00
    „Hát akkor hajrá. Meg kell lépni, de kinek lesz mersze? Én drukkolok!”
  • 15. spiler 2011. június 06. 14:58
    „a vissza foglalkoztatott rendvédelmisek nem tudnak gyógyitani........remélem azért 1-2 kormánytagot leápolnak,hiszen alig van orvos”
34 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

1200 méterrel Szeged felett - videókkal

A Délvidéki Aero Club vendégei voltunk egy órára a fellegek között. Egy rutinos pilóta mutatta meg: milyen Szeged 1200 méter magasból, egy vitorlázórepülőből. Tovább olvasom