Délmagyar logó

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 21°C | 35°C Még több cikk.

Felújítják az elfeledett napórát

Szeged - Talán még az ott lakók sem tudják, micsoda érdekesség fekszik a panelházak között a Retek utcában. Az 1986-ban társadalmi munkában készült horizontális napórát újjávarázsolná a Partiscum Csillagászati Egyesület.
„Köztéri napórával gyarapodott az elmúlt napokban Szeged. A felsővárosiak összefogásából született játszótéri érdekességet a lakóterületi központ társadalmi munkában valósította meg. A háromszor háromméteres óra számlapjait a Szegedi Vas- és Fémöntöde készítette el, Hajdú Gábor kisiparos pedig társadalmi munkában lefényezte. Az itt lakók munkáját a Vedres István Építőipari Szakközépiskola három tanulója is segítette" – írta lapunk 1986. november 7-én.

A rendkívül pontos napóra 30-40 ezer forintból helyrehozható. Fotó: Karnok Csaba
A rendkívül pontos napóra 30-40 ezer forintból helyrehozható.
Fotó: Karnok Csaba

A közelmúltban a Magyar Csillagászati Egyesület Napórás Szakcsoportja Szegeden tartotta 9. országos találkozóját, és korábbi cikkünk alapján újra felfedezték a Retek utca 8. számú háztömb mögötti napórát. – A találkozón bemérték, és nagyon pontos: 1,2 fokkal csúszik csak el. Nem tudjuk, hogy ki tervezte. Ez egy horizontális napóra, kelet–nyugat–észak–déli tájolással. A valamikori árnyékvetője a földrajzi helyhez volt méretezve, 46,2 fokot zárt be a vízszintessel – mondja Illés Tibor, a Partiscum Csillagászati Egyesület elnöke.

Az első időmérő eszköz

– Az ősi időmérő eszközök, a víz- és napórák határozták meg egykor az emberek tevékenységét. Tudták, ha kellőképpen rövid az árnyék, pontosan akkor volt helyi idő szerint dél – mesélte Illés Tibor. A Wikipédia szerint kétségkívül az első időmérő eszközről van szó. A művészeti, építészeti és műszaki alkotásként is szereplő napóra készítőjének csillagászati ismeretekkel kell rendelkeznie.

Az egyesület vállalta, hogy felújítja a panelok tövében fekvő ritkaságot, becslésük szerint 30-40 ezer forintból. Pótolják az árnyékvető vasat, a számokat, illetve megtisztítják a körülötte lévő gaztól a napórát, és felszórják a szélét zúzottkővel. Ehhez anyagi támogatásra és olyan segítőkre lenne szükségük, akik a kertészeti munkákból szívesen kivennék a részüket.

– 2014. március 20-án, a napéjegyenlőség napján délben szeretnénk felavatni szerény vendéglátással és távcsöves napbemutatással – hallottuk Illés Tibortól. Úgy tudja, Szegeden ezen kívül az alsóvárosi ferenceseknél látható két napóra, valamint egy Rigó utcai magánházban és talán Tápén, az iskola gyakorlókertjében. Régen a Dugonics téren, a mai Katolikus Háznál is volt egy.

Olvasóink írták

27 hozzászólás
12
  • 27. gubanc 2013. október 23. 23:48
    „Megtaláltam az eredeti rajzokat és a számításaimat is. Megvan egy hatalmas napóra terve, amit butaságból nem engedtek kivitelezni a Mátyás téren a már azóta lebontott tüzivíztározóból. Megírtam utolérhetőségeimet az egyesület méljére. Nyilvánosságot vállalom. Keresek fényképeket is.”
  • 26. SP 2013. október 23. 21:04
    „"""Miért ne lehetne a napfény városában egy Napóra tér ? ""

    Az alap gondolatot folytatva:
    Miért ne lehetne több napóra is a napfény városában?

    Úgy tűnik egy napórás csapat is összeállt. Megvan hozzá a szürkeállomány.”
  • 25. Napóra 2013. október 23. 18:10
    „10. gubanc 2013.10.22.
    Nagyon örülnénk, ha jelentkeznél nálunk, megtiszteltetés lenne, ha az eredeti rajzokat, a tervezőt és a kivitelezést megismerhetnénk. Sokan csatlakoztak már a napóra felújításának ügyéhez. Természetesen mindenkinek az "inkognitóját" kérésére megőrizzük :-D
    Kérlek jelentkezz nálunk a pacsi.szeged@gmail.com címen
    Illés Tibor, Partiscum Csillagászati Egyesület, Szeged
    +36 30 383-03-74
    További információk weblapunkon megtalálhatók:
    http://partiscum.blogspot.hu/2013/10/elkezdodott-szegedi-elfeledett-napora.html
    A felújítás során igyekszünk mindenre ügyelni, bár Einstein óta tudjuk: ,,Csak két dolog végtelen: a Világegyetem és az emberi hülyeség. De a Világegyetemben nem vagyok olyan biztos."”
  • 24. Igrek 2013. október 23. 07:48
    „Ha már ekkora a lelkesedés egy lakótelepi nevenincs közterületen egykor spontán lakossági kezdeményezéssel felállított napóra felújítása miatt, érdemes lenne a helyét is megjelölni.
    Miért ne lehetne a napfény városában egy Napóra tér ?
    A térre néző, de a Kemes illetve a Róna utcához számozott házakat sokszor még a taxisok is csak nehezen találják meg.”
  • 23. gubanc 2013. október 22. 21:50
    „13. jojartpeter 2013.10.22. 11:25
    Érdekes felvetés. 22 éve egyetlen baleset se volt! Neveletlen kölköket többször el kellett zavarni, hogy ne erődemonstrációra használják a csövet. Gyereket nevelj, s ne vascsövet keress!”
  • 22. xenopus 2013. október 22. 20:43
    „9. Wacky - Gondolom a földbe is kell lefelé. A másik, hogy a kiálló végére lehetne tenni egy GÖMBÖT ami megoldaná a balesetveszélyes problémákat...”
  • 21. Byron67 2013. október 22. 18:55
    „Kedves gubanc!
    A napóra felújításáról találtam:
    http://partiscum.blogspot.hu/2013/10/elkezdodott-szegedi-elfeledett-napora.html
    Szerintem kiugranak a nadrágjukból, ha felkeresed őket!!!!
    Nekem különösen tetszik a napórára szánt feliratuk: Ne lopd el az időt! Non furtum tempus???
    Szerintem lovári nyelven is fel kellene majd írni. A latin és a lovári pontos fordításban segítsen már nekik valaki :-)
    gubanc, te pedig írj nekik!!!!!”
  • 20. mazsolaszolo 2013. október 22. 17:09
    „Bizony, bizony! :)
    Szép darab; örülök, hogy végre valakinek volt rá szeme, és van rá pénz is, hogy az értéket ne hagyják veszendőbe menni.”
  • 19. SP 2013. október 22. 16:11
    „Át kell alakítani faliórává.
    Nem veszélyezteti a játszó gyerekeket.”
  • 18. Wacky 2013. október 22. 15:49
    „17. Bosada 2013.10.22. 14:17
    akkor legalább figyelemfelhívó csíkozott festés legyen rajta, hogy jól látszódjon, hisz ez egy játszótér, ergo egy fogócskázó gyerek ha nekiszáll, tuti törik valamije, azt meg nem kéne megvárni!!”
  • 17. Bosada 2013. október 22. 14:17
    „A kiálló vasrúd veszélyessége egy megfelelő tompa "csővéggel" megszüntethető. Én - nem szegediként, hanem környékbeliként - most jelentkezem a kertészeti jellegű helyreállító munkára, csak arra kérem a szervezőt, hogy tegyen közzé egy anonimitást biztosító tájékoztató lapot. A fanyalgók pedig szégyelljék magukat!”
  • 16. Igrek 2013. október 22. 13:04
    „Jó ötlet egy ilyen helyi érdekesség megőrzése, remélhetően meglesz a felújítás támogatottsága is.
    A kiálló vasrúd viszont valóban gondot jelent a balesetveszély miatt, erre a renováláskor gondolni kell.
    Az előző rúd ilyen problémáját állítólag alkalmi éjszakai erőművészek oldották meg, bízzunk benne, hogy az új hosszabb ideig meg fog maradni.”
  • 15. sziszike50 2013. október 22. 12:41
    „Szuper dolog ez a napóra! És tényleg nem is lehet hallani ilyen apró dolgokról, ami a városban lapul itt-ott. De azért jó lenne, ha a köztéri órákat is karban tartanák.”
  • 14. IVY 2013. október 22. 11:35
    „A tápéi iskolában már nagyon rég nincs meg a napóra! A gyakorlókertben soha nem volt. Az iskola hátsó udvarán, a mostani ebédlő épülete helyén volt. Még megboldogult Tóth Ági találta ki.”
  • 13. jojartpeter 2013. október 22. 11:25
    „Jó dolog hogy van ez a napóra....
    Mindenesetre egy földből kiálló vascső csak úgy az elég balesetveszélyes a játszó gyerekekre.
    Kellene valamit odatenni hogy ne bukjanak fel benne... (pl. virágágyás vagy egy kisebb korlát,...?)”
  • 12. m.ogreg 2013. október 22. 10:04
    „10. gubanc 2013.10.22. 02:12
    Én is Gratulálok!!!”
  • 11. queenmargareth1 2013. október 22. 06:57
    „10. gubanc 2013.10.22. 02:12 gratulálok!”
  • 10. gubanc 2013. október 22. 02:12
    „Ha az eredeti rajzokat keresik, akkor jelentem, hopgy én terveztem és kiviteleztem a szomszédeimmal. Amíg ott laktam karbantartottam. Érdekes módon addig megvolt.”
  • 9. Wacky 2013. október 21. 22:30
    „4. xenopus 2013.10.21. 18:26
    nem tudom hol láttad hogy 2 méteres vascső, de csak reménykedni tudok hogy tényleg lesz olyan magas, mert egyébként közveszélyes lenne, de nagyon!!”
  • 8. SP 2013. október 21. 21:32
    „Elvtársmester!

    A Komócsin térre is
    kellene egy éjjel-nappal működő nap-hold óra, ami a troli-villamosból is jól látszik a faágak takarása nélkül.

    A Novotel melletti vekker már kilehelte a lelkét.

    Egy éven át agonizált.
    Régebben néha még felvillant rajta, hogy milyen meleg a helyzet.
    Mára már sem a
    vénasszonyok nyara, sem az idő múlása nem érdekli a szerkezetet sem, a városüzemeltetést sem.”
27 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Budapesti taxik jönnek a határsértőkért

Több fővárosi taxis cég autóját látták az elmúlt napokban a hajnali órákban a röszkei határ közelében a környékbeleik. Tovább olvasom