Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő később elolvasom ikonokkal!

Szeged - delmagyar.hu

2013. 05. 19. vasárnap - Ivó, Milán

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Szeged hírei > Felvonultak a demokráciáért Szegeden

Felvonultak a demokráciáért Szegeden

Szeged - "Honnan látható, hogy a ma kormányon lévők nem demokraták? Onnan, hogy félnek" - áll a szervezetek közös kiáltványában.

Delmagyar.hu - 2012.03.14. 20:07
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail
Fáklyás felvonulást tartott szerdán este Szegeden a Magyar Szolidaritás Mozgalom, az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Societas, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Szabadelvű Polgári Egyesület, a Szabad Város Egyesület és az Összefogás Szegedért Egyesület. A Széchenyi térről indultak, a mintegy 150 fős menetben ott volt többek között Botka László polgármester, Ujhelyi István a Parlament szocialista alelnöke, Solymos László alpolgármester, Kozma József szocialista önkormányzati képviselő.

Fáklyás felvonulás Szegeden. Fotó: Schmidt Andrea (képgaléria)

A Klauzál téren Erdei Csaba a Szolidaritás képviseletében elmondta: a résztvevők közös kiáltványt fogalmaztak meg. Mert „bár sokfélék, de olyan közös értékekben hisznek, amelyek alapján elmondható róluk, hogy demokraták". Erdei felolvasta a demokraták pontjait, amelyben többek között az szerepel, a mai centrális hatalom hivatkozik az emberekre, de nem bízik bennük, ezért gyűr mindent maga alá. Követelik a versenyképes, széles körben hozzáférhető felsőoktatást, tisztességes, méltányos, jogokat tiszteletben tartó és fenntartható nyugdíjrendszert.

Fáklyás felvonulás Szegeden. Fotó: Schmidt Andrea (képgaléria)


"Honnan látható, hogy a ma kormányon lévők nem demokraták? Onnan, hogy félnek. Félnek az emberektől, a hatalom egyetlen, igazi és végső forrásától: a néptől. Ezért akarják ők a népet félelemben tartani! De mi nem félünk!Mi demokraták vagyunk! És ez erősebb bármiféle félelemnél" - áll a kiáltványban. Az MSZP, a DK és a Szolidaritás ez után közösen megkoszorúzta a Kossuth-szobrot.

Tisztelt Hozzászólók!

Technikai hiba miatt nem olvashatók a cikk eddigi, csütörtök reggelig látható hozzászólásai, de várjuk további, akár megismételt kommentjeiket is.

A szerk.

Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...